A szülők miért tiltják meg a gyereküknek, hogy azzal a lánnyal/fiúval járjanak akit szeretnek?

Jó esetben nincs szükség tiltásra, hiszen a gyerek a szülők értékrendjét viszi tovább, tehát olyan nagy különbség (ismétlem jó esetben) nem lehet szülő és gyerek értékrendje között, legfeljebb a természetes, korral járó különbségeket lehet felfedezni.

A Te esetedben sajnos, nem lehet tudni, hogy mi történt a találkozón. Mi válthatta ki a szülők ellenszenvét? A legfontosabb dolog ezt kideríteni, hiszen a gyerekek érdekében orvosolni kell a problémát mihamarabb.

Nem tartom kizártnak, hogy a szülők, mivel "kissé" tapasztaltabbak, talán jobb emberismerettel rendelkeznek, felfedeztek némi kifogásolnivalót az idősebb "gyerekben", amitől féltik a sajátjukat. Ezt a kérdést csak a szülőkkel lehet megbeszélni, mert feltételezhető, hogy nem csak "ukk-mukk-fukk" tiltották meg a találkozókat, hanem mondtak is valamit (Azért nem találkozhattok, mert...). Bizonyos, hogy féltik a saját gyermeküket (ha lány, akkor a nem kívánt terhességtől, ha fiú, akkor a nemi betegségektől, stb...)

Nálunk sosem volt ilyen probléma, a szüleim maximálisan megbíztak és megbíznak a páromban, pedig köztünk 7 év korkülönbség van a párom javára, én pedig mindössze 17 voltam, mikor összejöttünk.

Egy szó, mint száz: beszélni kell anyukával és apukával, hogy mi a probléma. Ha lehet, akkor pedig meg kell oldani. Csak így derülhet ki, mi a tiltás oka.

Én szülő vagyok.Van egy 18 éves fiam,aki nemrég ebédre hívta a barátnőjét.Vagyis az a nap volt a szülőkkel való ismerkedés.A leányzó szimpatikus nekünk,nem tiltom a kapcsolatukat,de őszintén megmondom,hogy nem szeretném ha most összeköltöznének.Hogy miért? Mert fiatalok,és nincs semmijük.Se pénz,se lakás.Mindketten tanulnak(idén érettségiznek),és mindketten tovább akarnak tanulni.Én nem szeretném,ha most avval jönnének hozzám,hogy össze akarnak költözni,és a fiam szobájában akarnak élni..Mi a párommal eléggé különcek vagyunk,vannak szokásaink,megszokott életvitelünk.Ha egy "idegen" költözik a lakásba,akkor ezekről a szokásokról le kéne mondani,mert hát csak nem lehet mások előtt ezt csinálni.

pl:a párom esténként szeret egy szál alsógatyában vagy anélkül lenni..Szeretünk éjfélkor valami filmet nézni,és jókat beszélgetni(a fiam megszokta,de szerintem illetlenség lenne nem figyelembe venni a másik ember érzéseit,aki esetleg ilyenkor már aludna)Nem beszélve arról,hogy senki sem tudja előre,hogy meddig tart egy kapcsolat.Mert ha mondjuk 1 éve járnak,és rendszeresen jönnek ebédre,vacsorára(néha-néha ott alszik)akkor utána már nem gond,akkor valahogy megoldja az ember..De rövid ismerkedés után ez még nem menne..Tudom sokan lepontoznak ezért,de nem azért fizetek egy csomó albérleti díjat,hogy ne érezzem jól magam benne..Nem én akarok együtt élni a lánnyal hanem a fiam.Nekünk ehhez idő kell..Ha bebizonyítják,hogy tényleg szeretik egymást,és már több mint 1 éve együtt vannak,akkor mindenben támogatom őket.

(egyébként másfél hónapos szerelemről van szó)

De amúgy semmi kifogásom a lány ellen,mert tényleg tündéri...

Jó kérdés bár csak tudnám rá a konkrét választ. Talán azért mert a legtöbb szülő annyira félti a gyerekét hogy hajlamos átesni a ló túl oldalára és észre se veszi hogy ezzel mennyi szenvedést okoz a saját gyerekének. Vagy lehet hogy csupán csak a fölényét akarja fitogtatni, hogy ő azt is megteheti.

Esetleg még a régi szokásokhoz kötödik, nem vette észre hogy ez a XXI. sz. Öszintén nem lehet tudni, egy visszont biztos hogy az ilyen szülők teszik tönkre java részt a gyerekük életét. Én 15 évesen egy 23 évessel jöttem össze. Anyám mindenben támogatott. A fiú most a férjem. Csak egy kis bizalmat kéne mutatni a saját gyerekünk felé.

Barátnőm húga 15-16 éves korától együtt járt egy egyszerű idősebb sráccal. A szülők ennek nem örültek, de hagyták, bár ők is ugyanezt mondták, hogy nem hozzá való. Teltek az évek. Időközben odaköltözött a lakásukba srác is, szépen megvárták, míg betölti a lány a 18-at és csak azután volt komoly szex, szóval rendes srác volt. Viszont a szülők így testközelből is láthatták, amit addig csak sejtettek: a srác továbbra is szakmunkás maradt, évről évre hallgatták a terveit, hogy majd ezt fog csinálni meg azt, de leginkább náluk volt, jól érezte magát, időnként munkát keresgélt, alkalmi melói voltak is, de jó volt a melegben és a terített asztalnál. A szülők vártak. Aztán a lány diplomát szerzett, állást kapott, jól keresett és fogta, kipenderítette a srácot 7 év után. Majd odaállt a szülei elé és azt mondta: milyen kár, hogy nem hallgattam rátok korábban, ez a fiú tényleg nem hozzám való! Szép volt, jó volt, de ez alatt az idő alatt 2-3 másikkal is megismerkedhetett volna, de alapvetően ő is rendes, hűséges típus. Ilyen is van.

És itt nem az a tanulság, hogy a diplomás lenézi a szakmunkást, még mielőtt valaki erre hegyezné ki, hanem az, hogy hét év alatt, aki akar és vannak céljai az el is ér valamit, míg a másik, akin segítenek jóakarattal, de a szándék hiányzik belőle, ugyanott tart évek múltán is. És a szülőknek van annyi élettapasztalatuk, hogy ezt 2-3 hónap után megmondják valakiről és nem kell hozzá 7 évet várniuk.