Szerintetek normális vagyok?

Én is csak azt tudom írni,hogy minden tiszteletem a tiéd.

Ez sajnos elég gyakori,hogy széthullik a család ahol tartósan beteg baba van.Vagy a másik variáció,hogy intézetbe dugják és szinte elfelejtik.A férfiak nagy része ilyen önző sajnos.Inkább dolgozik állandóan,csak ne kelljen a beteg gyerekkel foglalkozni.Bocs,de én megvetem az ilyen embereket.Nem megy ki vele az uitcára sem,mert nem lehet rá büszke,hogy okos,szép,ügyes...stb...Én fogyatékos intézetben dolgozok(jelenleg nem mert gyesen vagyok)tudom milyenek a sérült emberek.És látom,hogy nagyon sokat közülük a családjuk nem tud elfogadni.Természetesen érthető,hogy ezt nem lehet megérteni nehéz feldolgozni,hogy a miértekre nincsen válasz,de akkor is a saját vére,a gyereke.Én úgy gondolom,hogy épeszű jóérzésű ember a beteg gyerekét ha lehet mégjobban szereti,hiszen neki aztán valóban nagy szüksége van rá,Ő teljesen rá van és rá is lezs a szüleire utalva.Én javasolni tudom,hogy keressetek fel ilyen közösséget ahol össze járhattok sorstársakkal,ahol majd barátokat szerezhet a kicsid,ahol igazán jól felszabadultan érezheti magát,élhet társasági életet.Tudom,elsőre ez sokaknak nem szimptaikus,de hidd el nagyon jó lehetőségek ezek.

Én teljesen megértelek,hiszen magányosnak érezheted most magad,úgy érzed magadra maradtál a problémátokkal,a férjed nem támogat benneteket úgy ahogy elvárható lenne.Megértem,ha vonzalom alakult ki a sógoroddal ha Ő másképpen viselkedik veletek.De azért ha nem bánod megírom a véleményem erről.Tudod ez nagyon tisztességtelen lenne a férjeddel szemben ha a testvérével kezdenél.Persze ha igaz szerelem alakult ki köztetek az ellen úgy sem tudtok tenni.De ha nem az,csak hála vagy valami hasonló,akkor ne csináljatok felesleges cirkuszt magatok körül,mert utána Te minden leszel csak királylány nem.De gondolom ezt Te magad is tudod.Az álmaidat pedig ne add fel,fejezd be az orvosit,remek neurológus lesz belőled.Te aztán igazán meg fogod érteni a betegeidet.Sajnos az a tapasztalat,hogy nem bánnak kellő figyelemmel ezekkel az emberekkel(sajnos mással sem az eü.ben).De nekik főleg nagy szükségük lenne empatikus érző emberi módon viselkedő orvosokra.

Sok sikert neketek,és próbálj a kicsivel társaságot keresni magatoknak,kicsit kizökkennél Te magad is ebből az állapotból amit az Ő betegsége kozott neked.Mindkettőtöknek jó lenne hidd el.

alaposan elkanyarodott a téma az eredeti felvetéstől,

már hull is a könnyem

Vegigolvastam a hozzaszolasokat, de ha nem haragszol, az eredeti kerdesedre reagalnek.

Eloszor is merlegelj szerintem, hogy valojaban mit akarsz? Egy uj kapcsolatra vagysz, vagy csak torodesre a ferjedtol?

Ha torodesre vagysz, azt talan meg le tudtok ulni megbeszelni, tard ki a szived a ferjed elott, hogy mennyire hianyzik. Beszelj vele oszinten, remelhetoleg meg fogja erteni es valtoztat a hozzaallasan. Probaljatok meg a picurt ketten elvinni setalni, hatha megszokja egy ido utan.

Nagyon sajnalom a helyzetedet es totalisan megertem, hogy masfele is nezelodsz. Szerintem el fog jonni a pillanat mikor kepes leszel biztosan donteni.

Sok sikert neked!

A sógorodnak könnyű a gyerekkel foglalkozni, hiszen nem az övé...

Beszélj a férjeddel az érzéseidről. Egy anyának egészen más ösztönei vannak, bele van kódolva, hogy a gyerekéért mindent, főleg mivel a testében nevelkedik. Az apa-gyerek kötődés pedig inkább tanult viselkedés. Ebben kéne neked segíteni, hogy el tudja fogadni a sorsát és megtanítani, hogy így is lehet örülni a csöppségnek. Megérteni próbáld, hogy miért menekül a munkába és beszélgessetek sokat erről.