Anyukák! Ti nem szóltok rá a gyereketekre, de akkor mire fel a sértődés, ha más megteszi?

"Nem szeretek más gyerekére szólni... Inkább arrébb mentem."

Pont ez a baj, ha senki nem szól nekik soha, akkor azt hiszik ez a normális. Igenis meg kell nekik mondani, ha kiakadnak és hisztiznek, hát tegyék. De legalább előbb-utóbb talán észreveszik magukat.

Általában én is szoktam szólni. És nem érdekel anyuka reakciója. A környezetemben ugyanezt tapasztalom, mint amit a kérdező leírt. Hihetetlen módon szaporodik az a fajta nevelési hozzáállás, hogy nem korlátozzák a gyermek kitöréseit, mert nehogy sérüljön a kisgyermek joga.

Amikor a játszótér kerítését bontják le az 5-6 éves kisfiúk, és anyukák a padon ücsörögve beszélgetnek, eszükbe se jut, hogy szóljanak a srácokra. Szóltam, hogy ugye tudják, ez már rongálás, amit a gyerekek csinálnak. Ne pofázzak bele, semmi közöm hozzá. De, igen van. Mert szeretem a szépet, mert az én adómból is épült, mert én is ide akarom hozni az unokámat. A vitának a többi normális szülő vetett véget, miután többen is nemtetszésüket fejezték ki, így leparancsolták a kölyköket a kerítésről.

Már csak a többség erejével lehet kordában tartani őket? Elképesztő.

Én nem szólok. Zokszó és lelkiismeret-furdalás nélkül elgáncsolom, felrúgom, vagy felpofozom az ilyen kicsi csírákat.

Ha az anya -vagy apaállat beszól ezért, akkor őt is.