Van olyan akinek fiatalon elege lett a családból és ott hagyta őket? Mi lett veled? Hova mentél? Hogy élsz most?

egyszer besokaltam...pestre mentem, évekig takarító és mosogató voltam.Szépen gyűjtöttem a pénzt, majd képeztem magam, kiköltöztem münchenbe, egy darabig itt is hasonló melóim voltak,de időközben megcsináltam a felsőfokú nyelvvizsgát.

majd egy kis céget indítottam be, ami mára túlnőtte magát, tudtam kinn venni egy saját házat, és sok embernek én adok munkát.

Ismerősöm van aki ilyen helyzetbe került, nincsen semmije a személyes iratain kívül, utcán él immár 3 éve

Mondtam neki hogy fiatal még ehhez és annyi mindent csinálhatna nőzhetne, tisztán járhatna meglenne mindene, de neki mégsem kell, hát akkor rohadjon az utcán koszosan

Régebben az elején mindig felhívott hogy nem-e találkozhatnánk én elmentem ezekre a megbeszélt időpontokra de semmi haszna nem volt, csak annyi hogy ne unatkozzon mert a kutya sem szól mindegy hogy Blahán, vagy az aluljáróban volt

21/F

Én 17 évesen lettem kib*szarintva otthonrol...sokfele megfordultam, sokmindent megéltem, majd kijöttem külföldre, itt megismerkedtem a mostani férjemmel, akit imádok!:)

Beszélek a családdal, de kerülöm a múltat...

Én 18 évesen az akkori pasimmal és barátokkal csöveztem az egyetemi koleszban, mert egyszerűen nem voltam képes a lehetetlen természetű családtagjaimmal egy igénytelen másfél szobás panel lyukban rohadni. Diákmunkákból meg diákhitelből éldegéltem, aztán azzal a sráccal elköltöztünk Bp-re az ő szüleihez. Lett rendes munkám később, sulit azóta se fejeztem be, nem is érdekel... Lett egy férjem, neki egy felesége (más-más személyek :]). Anyukám azóta meghalt (nem véletlenül lett sztem gyógyíthatatlan beteg :\) , az egyik tesómmal jóban vagyunk (ő is lelépett otthonról a szemétdombról), a másik tesóm senkivel se igazán tartja a kapcsolatot, mert ő nagyon "felkapaszkodott". Apám ugyanúgy sz@rik a világra az igénytelenség tetején, de még mindig szereti jobban tudni a dolgokat mindenkinél :)))). A nagyanyám kb teljesen bolond, és szemetet gyűjt maga körül.

Jól megvagyunk a férjemmel, van 3 gyerekünk, és igyekszünk, hogy kicsit előrébb jussunk. Sokszor úgy érzem, hogy a mai napig nem sikerült túllépnem ezen, hogy nekem még egy normális otthont sem voltak képesek adni a kedves szüleim. De apám bezzeg a mai napig képes kritizálni, hogy hogy neveljük a gyerekeket, miért hagytam félbe a főiskolát, és miért az a férjem, aki... Általában remekül tudok tojni erre az egészre, és élni a mindennapjaimat, ahogy nekem / nekünk jó, csak amikor túl gyakran találkozom velük, akkor még mindig tud nyomasztó lenni a múlt.