Nem az enyém a gyerek. Hogyan tovább?
Egy ismerősöm azt mondta, hogy szerinte hűtlen a barátnőm, a helyemben apaságit csináltatna. Nyugtalan lettem ezért megkértem, hogy csináljunk. Tiltakozás nélkül belement, a végén pedig kiderült, hogy egyértelműen nem én vagyok a gyerek apja. Összetörtem egy kicsit, csalódtam és hirtelen le is fagytam hogy ilyen megtörténhet pont velünk. A poén az, hogy a gyerek már 1 éves. Ha nincs apasági nem is tudtam volna meg soha? Mondjuk lehet jobb lett volna. A terhesség és szülés alatt is végig mellette voltam, szerettem, a gyerekkel sokat foglalkoztam. Az összes pénzemet rájuk költöttem. Simán végig nézte ahogy hülyét csinált belőlem persze most mennek a nagy bocsánatkérések meg minden. Azt hiszem jogom lenne tudni legalább azt, hogy ki is a gyerek apja de nem mondja el. Mást meg nem akarok tőle hallani. Az a baj, hogy a gyereket már szeretem de emberben ekkorát még sose csalódtam. Most mit csináljak?
23/F
"PL a tiéd barna, a barátnődé kék, a gyereké zöld, az lehetetlen."
Ez raadasul nem igaz.
Első vagyok.
El nem bírom képzelni, hogy ha kiderül egy ilyen, hogy lehet valakinek annyira vastag bőr a képén, hogy azt mondja, nem árulja el, ki az apja a gyereknek.
Két dolog lehetséges. Vagy ő sem tudja, mert több emberrel csalt meg téged és nem akarja ezt bevallani vagy pedig olyan emberrel, aki miatt óriási botrány alakulna ki. Lehet, hogy a valódi apának meg sem mondta, hogy esélyes lehet, hogy ő az apja a gyereknek.
A harmadik lehetőség, ami eszembe jutott, hogy talán a másik ember is családos vagy csak egyszerűen kapcsolatban él és nem akar ott bekavarni.
Én a helyedben mindenképpen kiszedném belőle valahogy, ez a minimum, amit megtehet annak fényében, hogy egy idegen ember gyerekét neveled a saját pénzeden és még meg is csalt téged.
Az ilyen nők miatt én szégyellem magam ... és ilyenkor dühít az általánosítás, hogy a férfiak milyen szemetek és hűtlenek, pedig nők között szerintem ugyanannyi van és nőként mondhatom, hogy talán még alattomosabban is csinálják, mint a férfiak.
32/N
"a gyereket már szeretem de emberben ekkorát még sose csalódtam."
"ember"? Ez??!
Tök fura, h simán belement az apaságiba, semmi hiszti, hogy nem bízol benne, stb...
Ez nagyon gáz, sajnálom, hogy így átvert!! :(
Teljesen jogos, hogy szeretnéd tudni ki a valódi apa. Abból az időből nem gyanakszol egyébként valakire, vmi homályos érzés, hogy valaki legyeskedett volna barátnőd körül? Esetleg ha lenne tipped, akkor ha névvel szembesíted a csajod, hátha elárulja, hogy igazad van.
A lánnyal maradsz amúgy? Baromi nehéz helyzet lehet :S
Sok erőt kívánok!
Ajj, most már muszáj vagyok offolni, annyi hülyeséget írok itt a szemszínről :)
Leegyszerűsítve két kék/zöld szemű embernek csak kék/zöld szemű gyereke lehet, kék/zöld-barna párosnak bármilyen, de valószínűbb a barna, és két barna szeműnek akár kék szemű is lehet, mert a barna a domináns allél.
Mindenkinek két allélja van, egyiket az apjától, másikat az anyjától kapja. A barna domináns, a kék recesszív, azaz:
-akinek barna-barna az barna szemű lesz
-akinek kék-barna az is barna szemű lesz, de megvan a lehetőség, hogy majd továbbadja a gyermekének a kéket (véletlenszerű, hogy a kettő közül melyiket adja)
- akinek kék-kék az természetesen kék
Ezért van, hogy két kék szemű szülőnek csak kék alléljai vannak, viszont ha két barna összekerül, nekik lehet mindkettőjüknek kék-barna, és ezért 25%, hogy kék szemű lesz a gyerek. Remélem érthető voltam. :)
Hogy a kérdésre is válaszoljak: Én ennek a nőnek (ha férfi lennék) biztos nem hinnék többet, főleg, hogy ha ragaszkodik hozzá, nem mondja meg ki az apa, lehet ő sem tudja.
22L
Ha a gyereket szereted, akkor vele tarthatod a kapcsolatot, anyukanak nem kell. Feltetelezem alairtad az apasagi nyilatkozatot. Ebben az esetben ugyanolyan jogod van a gyerekhez, mint az anyjának. Akar gyermekelhelyezesi pert is indithatsz. Az apasagot megvonni tőled csak akkor tudja, ha a valodi apa vagy te magad apasag megdontese iránti pert indít.
Abba gondolj bele, mielőtt bármit is lepsz, hogy ha nem lepsz most, akkor minimum 18 évig fizethetsz tartasdijat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!