Ha már érzelmileg megcsalt a párod/feleséged/férjed, és megbocsátottál, mivel bizonyította be, hogy valóban nincs okod aggódni a jövőben mellette?

Én nem értem az embereket. Főleg azzal a kijelentéssel nem értek egyet, hogy mindent meg lehet bocsátani. Ez nem így van, mint, hogy azzal sem értek egyet amikor az emberek önámításképpen megpróbálják maguknak megmagyarázni miért kell megocsátani. A szerelembe nem fér bele a megcsalás. Ha megcsalja a férfi a nőt, onnantól kezdve magyarázkodhat és esküdözhet, hogy szereti, tettei merőben tükrözik a valósi érzelmeket. Ott igencsak hiányoznak az érzelmek. Az a férfi és ezt tapasztalatból mondom igazén szereti és tiszteli a férjét nem fog elcsábulni, akármilyen nőt lát. Aki már elcsábul, és csal, ahelyett, hogy leülne és elomondaná a párjának nem boldog és így nem akarja folytatni, hanem ehelyett csal az nem tisztel és ezáltal nem is szerethet. Ezért sem értem azokat az embereket, akik megbocsájtják a félrelépést, és a szeretőre haragszanak, de közben örlik magukat még évekig és rettegnek attől, hogy mi lesz ha ismét megtörténik?Miért van erre szükség, amikor lehetne egy olyan párkapcsolatban élni, ahol szeretik őket. Az abaj, hogy a nők nem engedik el a pasikat, hanem még a megcsalás után is azon gondolkoznak mi legyen semmi önbecsülés nélkül és görcsösen ragaszkodnak egy olyan emberhez aki elárulta őket. Arra meg nem lehet hivatkozni, hogy , mert van gyerek, és akkor inkább szenvedek. Az a nő aki mindent megbocsájt az buta, és az saját maga ad fehér jelzést a párjának, hogy nyugodtan csiálhatja tovább. Én szakítottam, majd bele döglöttem,de ez volt a helyes, és azóta nem szenvedek már. Van tapasztalatom mielőtt valaki bármit is mondana. Édesanyám évekig szenvedett egy megbocsájtott megcsalás után, bele is halt. Örlődött, magába zárta, megbetegedett, és meghalt. Ez kell nektek is?