Azok, akik megváltoztatták vagy meg akarják változtatni a nevüket!?
Hiába rendes név, attól még nem mi választjuk, és van, hogy ez valakinek nem tetszik. Szüleim mesélték, hogy a Miklóson is gondolkodtak. Nincs baj ezzel a névvel, de nem tetszene, ha így hívnának, és szerintem meg is változtattam volna. Szerencsére a másik név mellett döntöttek, amit szeretek.
Szerintem nem tiszteletlenség.
Én a vezeték nevemet akarom majd megváltoztatni családi okokból.
Nekem nem esne rosszul ha a gyerekem nevet akarna változtatni az ő élete azt csinál vele amit akar.
Inkább ez mint hogy élete végéig szenvedjen és ne fogadja el magát mert a szülei szomorúak lennének.
ezzel minden szülőnek számolnia kell,mert mi emberek nem vagyunk egyformák vannak saját elveink,izlésünk és jól szeretnénk magunkat érezni a bőrünkben.
Persze nehéz megszokni majd az új nevünket de semmi sem lehetetlen ha megértő barátaink és családunk van.
én is felvettem a férjem nevét is, de megmaradt az enyém is. Apukám és anyukám sem szólt volna, ha xy-né lettem volna, az ő idejükben a megszokott is ez volt. De nekem úgy nem tetszett.
Viszont a barátnőm is vezeték-és keresztnevet is módosított, a vezetéknevet megértettem, mert nem volt jóban az apukájával, a keresztnevét gondolom nem szerette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!