Mi az a pont, amikor megfordul a dolog, és már nem akarod a másikat? Mi az, amitől feladod?

Hosszú lesz, bocsánat. (És lehet, majd áttesznek más kategóriába, de itt szoktak jobb válaszok születni.)

Tegyük fel, megismerkedtek valakivel, teljesen jól megvagytok, vonzódtok egymáshoz, de egyszercsak a másik meghátrál. (Vagy én, de most alapvetően nem ez foglalkoztat.) Miért? Mi lehet a kiváltó ok?

Mert én, ha tetszik valaki(hacsak valami nagyon nagy galiba nincs, de tolerálhatatlan szinte), akkor a kezdeti zökkenőktől nem ijedek meg. Illetve megijedek akár, de tudatában vagyok a saját félelmeimnek, tudom, idő kell a megismeréshez, a tisztázáshoz, hogy tudjuk, a másik mit hogyan ért és mit akar, azért időt akarok hagyni.

De ha az alapvető tulajdonságai, gondolkodásmódja és a külseje bejön, akkor nem hátrálok egykönnyen.

Ezzel viszont szinte mindig magamra maradok. Úgy érzem, elég egy részemről gyanútlanul elhangzott szó, vagy jóindulatú tett, és hamar, kíméletlenül kivágnak. Nem kapok több esélyt.

Miközben tudom, mi lehetett volna az egészből, hogy egyszerűen még "zöldek" vagyunk, nem értünk meg. De hát idő kell a jó gyümölcs beéréséhez. Miért nincs idő? Miért nincs idő valamire, ami ennyire fontos. Miért hisszük, hogy a másikat pár nap/hét alatt annyira megismerhetjük, hogy ilyen könnyen megszabaduljunk tőle?

Nekem annyiszor ígértek kitartást, hogy nem hagynak el, ha magamat adom, sőt, az milyen jó, és minden egyebet, de mégis egy-egy jelentéktelen ügy miatt (amin aztán sokáig emésztem magam) megbukik a dolog, és még az sem adatik meg, hogy megértsem, mi történt.