Hová menjek itthonról, ha anyám barátja és annak gyerekei kitúrnak a házunkból?

Anyukám összejött egy pasassal, akinek van két fia (17 és 15 évesek). Áprilisban ideköltöztek hozzánk. Az első, amit lenyeltem, az az volt, hogy száműztek a tetőtérbe és állandóan beverem a tetőbe a fejem. Így vagyunk hatan 5 db szobára, ami persze átlagosnak tekinthető.

A húgommal teljesen kikészültünk idegileg. Régen a nyári melegben szinte meztelenül közlekedtünk itthon, most már nem lehet. Ez is lenyelhető.

Minket kettőnket arra neveltek, hogy rendet tartsunk, takarítsunk. A két fiú nem igazán veszi komolyan a rendrakást, értsd: nem csinálnak SEMMIT!

A pasi és a gyerekek úgy beszélnek anyámmal néha, mint a kutyával. Kiszolgáltatják magukat pl. evésnél. (Nem csodálom, hogy az édesanyjuk lelépett egy másik férfival.)

Elvárják, hogy anyám mosson rájuk (15 éves koromban már kezeltem az automata mosógépet, ki is teregettem, nem nagy kunszt szerintem).

A másik nagy probléma anyám barátja, aki számon kér rajtam dolgokat(!), leugraszt sörért a közértbe(!). Próbál tiszteletet kivívni, de nem fogom tisztelni, mert néha eléggé csúnyán viselkedik anyámmal, a tesómmal és velem. Parancsolgat. 21 évesen nem fogok neki betörni.

A harmadik bajom az a nagy lárma: dücc-dücc zenét kellett hallgatnom olyankor, amikor tanultam a vizsgámra és nem halkították volna le többszöri kérésre sem.

Sokat tudnék mesélni, de szerintem ennyiből megértitek, hogy ez így nem megy: szóból nem értő, alkalmazkodni nem képes emberekkel nehéz együtt élni egy olyan házban, ami egyrészt az anyádé, másrészt a tesódé és a tiéd.

Illetve: Anyukám miért olyan vak, hogy nem látja, hogy csicskáztatják és csúnyán beszélnek vele? Világéletében erős, határozott jellem volt.