Van itt olyan aki kilépett a régi rossz kapcsolatából egy új férfiért, akit megismert még akkor mikor a régivel volt?

Èn házasságom alatt találkoztam a nagy Ö-vel. Már 7 éve. Aztán elváltam és a nagy Ö-vel élek, boldog vagyok, vannak gyerekeink is már és soha de soha nem bántam meg. Söt nagyon örülök, hogy így történt, vagy inkább nagyon sajnálom, hogy elötte megházasodtam.

Nekünk már eég rossz volt a kapcsoaltunk, kiégett, semmit mondó az exemmel. Mikor jött a nagyÖ és dilemmába kerültem nagyon nehéz volt, évelödtem, és kaptam egy tanácsot. Ha most otthagyom a férjemet, és nem müködne a kapcsolatom az újjal, akkor vissza mennék-e a régibe? erre egyértelmü gyors kijelentésem volt, hogy soha, inkább egyedül élnék. Ezzel már tudtam mit is akarok. Akármi is legyen kiakarok lépni a régi kapcsolatomból.

Szerencsére az újjal müködött/müködik a kapcsolat és nagyon boldogok vagyunk, a szerelem még mai napi 2 gyerek után is meg van.

2004-ben ismerkedtünk meg, 2006-ban házasodtunk. Nem volt semmi gond, csak iszonyat ellaposodott az esküvő után minden. 2008-ban ismertem meg azt a bizobyos "újat", és rögtön be is adtam a válókeresetet, bár utána még 10 hónapot egy lakásban, de külön éltünk. 2008 végén kimondták a válást, és 3 évig kétlaki voltam, mert az új párom külföldi. 2011-ben költöztem ide hozzá, és 1 hónapja volt a 2. házassági évfordulónk.

Életem legjobb döntése volt. Az exemmel meg jóbarátok maradtunk. Ő bánja. 41 évesen egy kis zalai faluban lakik az idős szüleivel, 2 éve munka és párkapcsolat nélkül...

Jelentkezem :)

Szintén kiléptem, és váltottam. Nem bántam meg. Hiányzott, hiányzik még most is néha, de ahogy az idő múlik, egyre kevésbé.

20 év házasság, válás, házasság, a másodikkal már 10 éve együtt vagyunk.

Az elsővel nem volt különösebb baj, jól megvoltunk, 2 gyerek, lakás, kocsi, minden megvolt, nem ivott, normális férj és apa, csak szerette a nőket. Az én tolerancia szintem meg egyre csökkent. Aztán azt mondtam, ennyi. A második szintén nem iszik, normális férj, jól megvagyunk, és hűséges. Megérte.

igen, voltam ilyen helyzetben, de életem egyik legjobb döntése volt, hogy az új férfi mellett döntöttem.

több hónap őrlődés után döntöttem a szakítás mellett.

nem bírtam a mellette lévő bezártságot, nekem gyakorlatilag nem lehettek barátaim, elvárta volna, hogy rajta kívül ne beszéljek senkivel. a barátnőmre féltékeny volt, nem volt neki mindegy, hogy hogy öltöztem. egy idő után semmi nem volt neki jó, én meg alkalmazkodtam volna a lehetetlenhez. végül ez vezetett oda, hogy az mondtam legyen vége, mert nem bírom, idegileg a padlón voltam. ezt láttam meg a másik férfiban: hogy ő úgy szeretne ahogy vagyok, valamint a kisugárzása olyan megnyugtató volt. a beszélgetések során rájöttem arra is, hogy ő olyan dolgok miatt nem veszne belém, mint az előző barátom, ezért nyitottam felé, hogy jobban megismerjem.

sikerült az ismerkedés, mert decemberben lesz 3éve, hogy békésen, nyugalomban, egymásnak teret hagyva, szerelemben együtt vagyunk.

szóval ha úgy gondolod, hogy a másikkal jobb lenne, akkor szerintem érdemes megpróbálni, sokat nem veszíthetsz, ahogy így olvastam a hozzászólásaidat Kedves Kérdező.

a másik barátomból csak a tűz hiányzik, a dacosság, de nem annyira, hogy a nyugodt, kiegyensúlyozott kapcsolatból kilépjek. életem legjobb döntése volt az akkori szakítás, most olyan ember mellett ébredhetek aki mellett valóban szeretettem volna.