A testvérem fogyatékos, és emiatt beszólnak a suliba meg az utcán is. Mit csináljak?

Minden normális válaszolót lepontoztak, és jönnek az ilyen dumával "hogy de a tesódnak rosszabb, akkor neked is legyen az?"

Na igen, ezért van ennyi szétesett család, mert nem tudjuk és nem is akarjuk egymást sem tisztelni, sem szeretni, hanem ami már kicsit terhesebb nekünk, azt tagadjuk meg és dobjuk el, dugjuk el egy pincébe, ne is lássák.

Az önzőség, hogy csak nekem legyen jó, ismét tanúbizonyságot tett.

Ilyen idősen a gyerekek elég buták. Sok felnőtt se tudja ezt a helyzetet hogy kezelni. Úgy gondolom ez az oka a gyerekeknél is, hogy nem tudják, hogy kezelni azért állnak így hozzá.

De ne törődj velük. Majd kinövik jó esetben. Azt meg nem tartom jó ötletnek, hogy a tesódat eldugjátok. Mert nem biztos, hogy úgy fogja fel testvéred ahogy te ezt az egészet.

Ha beszólnak miatta ne foglalkozz velük. Jó, tudom ez nehéz. Engem is nagyon sokat kiközösítettek, mert raccsolok. /gyerekként nem lehetett érteni ami mondok, csak azok értették akik hozzá voltak szokva/ Az általános iskolás éveim így eléggé el voltak rontva.--> főleg, hogy a tanárok magasról tettek arra, hogy a többiek mit csinálnak, de ha épp meg védtem magam akkor meg engem vittek igazgatóhoz. És az is tojt rá, hogy mi van. Aztán mikor átkerültem középsuliba. Ott kb. 2 hétig szóltak be csak. /bár ott már annyira nem volt mint általánosba/ De ott meg teljesen máshogy is álltak a tanárok hozzám.

Valaki említette még az elején, hogy szülői értekezleten az anyukának elő kellene hozni a témát, amikor ott vannak azok a szülők, akiknek a gyermekei piszkálják a kérdezőt.

Ezt én nagyon jó ötletnek tartom, nálunk bevált.

Fiam apja és én is, barna bőrűek vagyunk, fiam kettőnk bőrszínét örökölte.

Ezért általános iskolában csúfolták, lecigányozták.

Középiskolában volt néhány fiú, aki gyűlölte a cigányokat, ők állandóan piszkálták.

Durva beszólásaik voltak, ami már rám, mint édesanyjára is sértő volt.

Egyszer aztán megelégeltem, bementem szülői értekezletre, és ott a szülők előtt kitálaltam.

Mondtam nekik, nézzenek rám, látják, hogy nem vagyok cigány.

Elmondtam nekik, hogy barna bőre miatt csúfolják a fiamat, neveket is említettem, mint főkolompost.

Annak a fiúnak pont az apja volt ott. Én tudtam, hogy ő az, mert a tanárnő előtte mindenkivel beszélt, megjegyeztem a nevét.

A végén már sírva fakadtam, megmondtam nekik, hogy ha nem változtatnak a gyermekeik a viselkedésükön, kénytelen leszek a fiamat kivenni az iskolából, mert ezt a lelki terrort egyikünk sem bírja tovább.

Itthon semmit nem szóltam, fiam, amikor hazaért, azt mondta nekem, anyu, többet nem engedlek el szülői értekezletre.

Minden szülő, aki ott volt a szülői értekezleten, elbeszélgetett otthon a gyermekével.

Fiam mesélte, hogy olyanok is, akik hozzá se szóltak eddig, jöttek oda hozzá, hogy biztosítsák arról, ők nem gondolták róla, hogy cigány.

Először azt hittem, hogy rosszat tettem ezzel, de az idő engem igazolt.

Ettől fogva befogadták maguk közé, nem volt többé kiközösített.

Az a fiú, aki a legjobban csúfolta, ő lett az egyik legjobb barátja a középiskolai évek alatt.

Ha valaki elkezdte csúfolni, ő volt az, aki leállította az illetőt.

Én anyukád helyében elmennék a szülői értekezletre, a szülőknek és az osztályfőnöknek is elmesélném, amiket te írtál, és segítséget kérnék, magyarázzák meg a gyerekeknek, mit jelent az, hogy valaki fogyatékos.

Nekem van mozgássérült (is) testvérem, tudom, h mit érzel kérdező.

Nagyon sajnálom, h ilyen ostoba emberek vannak körülötted - én ugyanígy nőttem fel, de nekem SOHA SENKI nem mondott rosszat a testvéremre, valami nagyon nagy baj van az iskoláddal. És ne gondold, h akkor az enyém biztosan nem olyan mértékben sérült -mert ha ez eszedbe jutott, akkor sürgősen alakíts a gondolkodásodon, ugyanis önvédelemből, h közelebb légy a "barátaidhoz" elkezdtél hozzájuk hasonlítani.

Az én testvérem is értelmi- és mozgássérült, és a szívem szakad meg, ha ránézek, amíg jártam bulizni, vagy mai napig, ha megyek olyan helyekre, ahol barátokkal vagyok, -nyaralás vagy bármilyen összejövetel-, van, h könny szökik a szemembe, h neki ebben soha nem lesz része, és miért ilyen borzasztó igazságtalan az élet.

Nem ítéllek el a gondolataid miatt, mert tudom, min mész át, nekem is volt gyerekkoromban ilyen szakasz, pedig bennünket nem bántottak. Benneteket bántanak, nem csak téged, kérdező, hanem egy olyan embert, aki hozzád tartozik és nem tudja megvédeni magát.

Ne beszélj így, kedves kérdező, h nem szép látvány, mert hasonlatos leszel azokhoz a primitív emberekhez, akik bántanak benneteket.

És most adok neked egy jó tanácsot, hogyan kell ehhez az élethez aklimatizálódni. Nagyon pontos elveket kell felállítanod, h ne légy bizonytalan: szerencsétlen testvérem nem érdemelte meg ezt az életet, szeretett volna ugyanúgy élni, ahogy minden más gyerek is, de nem ez jutott neki és ezért neked a beteg testvéredet minden esetben meg kell védened. Sajnos, aki nincs benne, az nem tudja, h egy ilyen élethelyzet micsoda terheket ró a családra - ha tudnák az emberek, nem bántanának benneteket.

Hasonlóképp ne mondd anyukádnak, amit szeretnél, mert nagyon meg fogod bánni (ahogy kimondod), életed végéig szégyellni fogod és sajnálni (még fiatal vagy, nem tudod, hogy tudnak fájni a szavak, én emlékszem anyám arcára, amikor egyszer a testvérem megkérdezte tőle, h ő miért nem tud járni, most is összeszűkül a torkom:-(.

Ha lesz gyereked egyszer, akkor fogod érezni, h mi volt ez anyádnak, h az ember bármit megadna, csak ne kelljen látni a gyereke tragédiáját.

Azt viszont elmondhatod, h mit művelnek a "barátaid" - ne haragudj, de nem tudom leírni rendesen - nem a barátaid, megaláznak téged, te pedig nem csapsz vissza - mi történne, nem szólnának többet hozzád? Miért nem mondod el nekik, h ez hogy fáj neked (próbáld meg a bandában megkeresni azt, aki legközelebb áll hozzád és igazából együttérez veled, csak tart a vezérkostól - biztosan van ilyen)

Meséld el anyukádnak, mert ezzel vmt csinálni kell, teljesen természetes igény a részedről, h barátokat szeretnél (én tudom, h milyen magányos az a gyerek, akinek beteg a testvére, a szülők fáradtak, rezignáltak, és mindig a beteg gyerek az első, de hidd el, ez természetes). De úgy mondd anyudnak, h EGY OLDALON ÁLLTOK, h te nem tőlük akarsz megszabadulni, hanem szeretnél vmt csinálni, h a környezetetek elfogadjon benneteket. Egyetértek azzal a válaszóval, aki az iskola felelősségét kutatta, és a sötét bőrű anyuka is jó tanácsot adott. Ha én lennék ebben a helyzetben, én is ezt tenném:

bmennék az oszt. főnökhöz, megbeszélném vele, h hívja össze az osztályt, mehessek be, és akkor ott, mindenki előtt megkérdezném, h miért bántják a gyerekemet/gyerekeimet. Kérdező, neked is ott kell lenned, sajnos ezt fel kell vállalni (ennél rosszabb már nem hiszem, h lehet a szitu). Ezt szemtől-szemben kell rendezni, mert ha a gyerekek "háta mögött" lesz, rinya szinten, azért téged megölnek utólag. Hidd el, ha sikerülne velük eltalálni a hangot (amihez nem kell más, csak hatalmas adag őszinteség), célt érnétek, mert szerintem a barátaid nem is tudják, mit csinálnak, ők nem fogják fel, mennyire fájó ez másnak.

Nagyon rájuk fér sok-sok előadás a toleranciáról és a mások (vétlen, szerencsétlen emberek) iránti empátiáról.

Majd írj, ha van kedved, hogy hogyan sikerült.

Tényleg undorító, és nincs is ennél gusztustalanabb, hogy valaki ezzel kezd el piszkálni mást...

Ezek nem barátok. (Ha zavarna is, hogy egy barátnőmnek ilyen a testvére, vagy bármelyik családtagja, akkor is, van több szoba gondolom, át lehet menni máshová is, nem lennétek összezárva...)

Ne foglalkozz ezekkel az emberekkel, tényleg nagyon szánalmas, amit csinálnak. Foglalkozz a testvéreddel, szeresd őt, mind te, mind ő sokkal értékesebb emberek vagytok, mint ezek tízen együttvéve...

Legyél büszke a családodra, a szüleidre, magadra, és főleg a tesódra. Összetartó, jó család vagytok, szeretitek egymást. Előfordul, hogy valaki valamilyen fogyatékossággal születik, de ettől ő nem rosszabb ember, és ti, akik segítitek, tiszteletet érdemeltek, nem bántást...

Ezeket a barátaidat felejtsd el szerintem! Oké, lehet, hogy most nincs más, és muszáj lenni valakivel, de ez olyan, mintha valamelyikőtnek új pasija lenne.. Attól, hogy a másiknak nem tetszik, nem szólunk be rá, ha csak nem veszélyes, balhés. Szóval hanyagold őket, te sem érdemled meg a piszkálást, mert semmit nem tettél, nem tehetsz semmiről, és ez egyébként sem titkolandó vagy szégyellendő dolog.

Amúgy én ha meglátok valaki ilyet az utcán (találkoztam már ilyen családokkal, emberekkel, hogy a kislány tolószékben ült, és láthatóan szellemi fogyatékos), nem bámulom meg őket, de akaratlanul is elmosolyodok, mert nagyon tetszik, ahogy a szülei bánnak vele, amilyen türelmesen és kedvesen beszélnek hozzá, mondják neki, hogy most elindulnak, most ide-oda mennek... Az ilyen emberekre fel kell nézni, nem bántani őket...

A "barátaid" az ostobák, velük van a baj, nem a testvéreddel. Sem ő, sem te nem tehettek erről, és mondom, ez nem lenézendő dolog amúgy sem.:)

Szerintem a gonosz gyerekeknek a szülei nem is tudják hogy miket mond a gyerekük, legalábbis remélem. Jobb ha megtudják, mert az ő feladatuk most egy két jól irányzott pofonnal rendbehozni a helyzetet. Küldd be az anyukádat szülőire, hogy beszéljék meg. Ennél rosszabb úgysem lehet, nem? Ettől jópáran magukba néznének.

Vidéken laksz? Középsuliba mehetnék kollégiumba egy nagyobb városba. Ezzel nem azt akarom mondani hogy távolodj el a családodtól és szégyelld őket, csak jót tenne egy kis környezetváltozás- új, igazi barátok.