Meghalt az apám szívrohamban. Halála nem volt váratlan-ettől függetlenül óriási a veszteségünk. A nagyon közeli (feleség, lány, unokák) rokonoknak lehetőségük lesz megtekinteni utoljára. Érdemes lenne nekem is, vagy sem?

Szia. Őszinte részvétem.

Az én apám is elég fiatalon (53 évesen) infarktusban halt meg, én 21 voltam akkor. Nekem nem volt lehetőségem dönteni, hogy megnézem-e Őt, vagy sem... de mikor felravatalozták, nyitva volt a koporsó, (nem tudtam hogy úgy lesz) és én megnéztem... Ennek 20 éve már... Még most is látom magam előtt a békés arcát ahogy ott fekszik, mintha aludt volna, csak sokkal "simább", békésebb volt. Én nem bántam meg, hogy véletlenül megláttam, a szívemben élesen él ez a kép még így 20 év után is.

Szia! Őszinte részvétem!

Ebben az esetben kétféle típus létezik: Az egyik azt mondja menj el, mert sokaknak segít a végső búcsú, könnyebb így elengedni az embert. A másik szerint inkább ne nézd meg és emlékezz rá inkább életében mint holtában. Én a második típus vagyok :) Ahogy jónak érzed tényleg.

Egyszer láttam egy nyitott koporsós temetést. Az elhunyt békésnek tűnt, mintha aludna.

Viszont a sógoromnak nagyon rossz élménye van. Ő hátrahőkölt mikor meglátta az èdesapját. Azt mondta, nem hasonlított magára. Ugye ilyenkor ki van tömve a szemgödör, azt mondta az nagyon fura volt, meg valahogy meg volt nyúlva az egész arca, nem hasonlított magára, és ijesztő volt.

Nagyon nehéz döntés ez. Én biztos nem lennék elég erős hozzá, hogy megnézzem az édesapámat.

Ezt nagyon alaposan rágd át, mert lehet hogy ha megnézed, örökké kísérteni fog a látvány, de lehet hogy ha nem, akkor bűntudatod lesz.

Én kívánom hogy hozd meg a legjobb döntést.

Van rá lehetőség, ha máskor nem, akkor a temetés, avagy a hamvasztás előtt. Nekem kifejezetten fóbiám van ettől, engem nagyon rosszul érint valakit holtan látni, utána hetekig csak forgolódom és örökre belém ég az a kép. Mondhatni pánik rohamot kapok, magam sem tudom miért. Számomra könnyebb úgy elengedni a szeretteimet, hogy a mosolygós, vidám arcukra emlékszem, feldolgozom, hogy vége és a lelkem megbarátkozik vele. Nem akarom holtan fekve látni is, nem akarok szemmel meggyőződni erről.

Mindenesetre megoldható, ha a kórház nem is ad rá engedélyt. A nagymamám anno dédnagymamám hamvasztása előtt még elbúcsúzhatott tőle. A temetkezési vállalattól kértek abban segítséget, hogy erre lehetőségük legyen és így is lett.

Ha koporsós temetés lesz, akkor pedig ha nem szeretnétek nyitott koporsóval, akkor is lehet kérni, hogy a temetés előtt a ravatalnál, hagy legyen nyitva a koporsó, hogy megnézhessétek és elbúcsúzhassatok tőle még utoljára.

Szia! Őszinte részvétem!

Nekem lassan 1 éve lesz, hogy az édesanyám meghalt (54 éves volt). De a temetésen sem néztem meg, mindhárom testvérem megnézte, de én nem! Azóta is azon gonolkodok, hogy jó lett volna-e látni? De nem tudom, félek a halotaktól, és azért nem bánom, hogy nem néztem meg. Úgy emlékszek rá, mint mikor még egészséges és mosolygós volt!

Talán jobb ez így!

( Egyszer véletlenül a barátom nagypapáját láttam fényképem holtam, csak egy pillanatra, de még a mai napig is emlékszek rá, sajnos!)