Mit csináljak, ha cikinek érzem a szüleim?

Nem úgy érzem cikinek őket, mint ahogy egy 15 éves gyerek szokta. Egészen másról van szó. Inkább úgy fogalmazok, hogy én magam is kellemetlenül érzem magam, amikor szüleim olyan ordenáré kuplerájt hagynak maguk után, ahogy putrikban szokás, amikor anyukám az étel felett dohányzik (hiába mondjuk, hogy legyen szíves kifáradni, nem érdekli) és nem egyszer belehamuzott már az életbe, mikor szemem láttára húzta meg az Unicumot üveget, amikor a kórházból jöttünk ki (nővéremhez mentünk) és hiába mondtam, hogy én vezetek, csak vigyorgott rá egyet és beült a sofőr ülésbe... apukám majdnem mindennap a kocsmából tér haza, 1-2 sör után viszont olyan felháborító és szánalmas a viselkedése, hogy távolról is elkerülöm, bezárkózom a szobámba. A baj csak az, hogy én ezt elviselem, mert nincs más választásom. A barátnőim nem hívom, mert már égtem szüleim miatt így egy párszor, viszont most ismét járok egy fiúval, akinek a szüleit már ismerem és teszi a célzásokat, hogy mikor találkozhatna az enyéimmel. Egy volt barátom sokat veszekedett velem, hogy miért nem mutatom be őt a szüleimnek, sokáig azt hitte különben, mert őt nem veszem komolyan. Pedig csak szüleimet akartam elkerülni. Mit tegyek ilyenkor? Nővérem sem szívesen hozta el ide élettársát, kettőnél többször nem is volt itt különben, mert irtó kellemetlen volt...

Ja apukám szép megjegyzései barátnőimre, amikor még ki mertem őket hívni:

1. de meghíztál

2. hogy nézel ki (a lehető legnegatívabb értelemben)

El tudom képzelni miket mondana a barátomra (nem tud róla különben).