Fogadnátok annak az "apának" a közeledését aki 20 alatt rátok sem nézett egyszer sem?

Igen, találkoznék vele, csak hogy őszintén megkérdezzem, miért nem keresett eddig és most mit vár ettől. Már ha tényleg érdekelne a válasz, ha fontos lenne önmagam szempontjából... ha nem, akkor inkább hárítanám a közeledését.

De én azt mondom, egy próbát megérhet a dolog. Ezer oka lehet annak, hogy most mégis rászánta magát a kapcsolatfelvételre, és azt biztosan te is tudod ,hogy ez neki is kutya nehéz.

szóval én meghallgatnám miért döntött úgy ahogy

nalunk ugyanez volt a helyzet.

A gyerekem apja 20 ev utan belatta megis hibazott mikor hatat forditott nekunk es eszebe jutottunk.

A gyerekem igaz szobaallt vele mert erezte bio apja belatta hogy akkor rosszul dontott.

Megbocsajtott neki de nem ugrottak egymas nyakabaa a kapcsolatuk inkabb barati.

Hidd el, neki sem lesz könnyű. Neki most szólalt meg a lelkiismerete. Nyitott feléd. Fogadd el.A múlton kár rágódni. Inkább gondolj arra, hogy egy új kezdet indulhat ezzel a találkozással.

A férjem majdnem hasonló cipőben járt mint te. Még kicsi volt amikor elváltak a szülei. A szülőknek nagyon csúnya válásuk volt. A férjem felnőtt koráig nem hallott az apjáról, egyszer csak megjelent. A férjem megbocsájtott neki. Nem volt egy minta nagypapa, de a maga módján szerette a férjemet is és az unokáit is.

El nem küldeném, meghallgatnám valószínűleg.

(Sok esetben, ha az apa valamiért eltűnik pici gyerekkorban az család életéből, akkor a gyereknek fogalma sincs miért. Az anya pedig bármit mondhat, a gyerek el fogja hinni. És nem olyan biztos, hogy mindig az apa a hibás. Hát persze sokszor ő az, és tényleg nem akarta a gyereket.. De ugyanennyi esetben meg az anya a bűnös, hogy igazából csak gyereket akart, férjet nem, és olyan szinten vált sárkánnyá, hogy nem volt más választása az apának. Ahány eset, annyi lehetőség.. Szóval meghallgatnám azért.)

Aztán lehet, hogy mégse annyira rossz ember, megértem, vagy rossz volt, de én meg túllépek rajta megbocsájtok, hát ki hogyan... Gondolom ha nem zavar, akkor belemennék, hogy találkozzunk néha.

De valószínűleg azt már nem vállalnám, hogy öregkorában én gondoskodjak róla... Ez persze megint mindenkinél más, van aki ezt is vállalná, szép dolog. Én azért szigorúbb maradnék. Ha 20 évig nem gondoskodott rólam a jelenlétével és a cselekedeteivel, akkor öregkorában ő se várja el ezt tőlem. Max. ha én öröklök tőle, akkor fizetem neki az ápolónőt és a bejárónőt, ha szüksége lenne rá idős korában.