Hogyan tetted túl magad egy a férjeddel, pároddal való szakításon, és mennyi idő múlva lett új párod?

Szerintem ez fugg a szakitas okatol is.

Mert nyilvan tovabb tart a "gyasz", ha meg vannak erzeseid.

Nekem nemreg lett vege egy hosszu kapcsolatomnak, az utolso par hetben nagyon durvan alazott. Mar akkor elkezdtem kiabrandulni. Nagyon fajt, mert en szerettem. Aztan, ahogy elkoltoztem, sorra derultek ki a sunyisagai, szoval igy kb egy hetbe telt teljesen elhidegulnom tole olyannyira, h ma mar undorodom tole. Pedig ez csak kb. 6 hete volt.

Most meg mar teljesen jol erzem magam a boromben, biztos latszik is, h boldogabb vagyok, ujra erdeklodnek irantam a pasik. :) De most biztos, h nem kell senki.

Ellenben volt olyan szakitasom, amit majd egy evbe telt feldolgozni, annak ellenere, h en szakitottam.

Igazabol ami segithet az, h sokat mozdulsz ki, most itt a nyar. Tervezel programokat, a lenyeg, h ne legyel egyedul, igy nincs idod kattogni.

Nálam összecsúsztak a dolgok. Körülbelül egy évig őrlődtem, hogy lépjek vagy ne lépjek. De mire kimondtam, addigra már magamban rég túl voltam rajta.

Utána szinte azonnal lett új párom. Ezt kicsit sajnálom, eredetileg úgy terveztem, hogy legalább egy, de inkább két évig egyedül leszek, mert soha nem laktam úgy igazán egyedül. Jó, egyetem alatt egy évig volt albérletem, de vagy az exem volt nálam, vagy én nála.

Viszont megjelent egy régi ismerős, és beleszerettem. El kellett döntenem, hogy fontos-e annyira a tervem, hogy őt emiatt eldobjam magamtól. És arra jutottam, hogy nem. Így az egyszerűség kedvéért nem csak járni kezdtünk, de össze is költöztünk rögtön. Néha eszembe jut, hogy milyen lehet vajon egyedül élni, mert ez a kapcsolat úgy tűnik, hogy talán végleges is lesz, de aztán mindig arra jutok, hogy megérte.

Szóval szakítás után rögtön mással lettem együtt, körülbelül egy év volt, mire feldolgoztam, de akkor még az exemmel voltam, a szakítás után még egy fél év kellett, hogy teljesen elfelejtsem.

Ja, a boldogságomhoz egy dolog kellett. Mivel a régi lakást nagyon szerettem, hiányzott és a páromnál nem éreztem otthon magam. Úgyhogy rávettem egy kisebb felújításra, ami amúgy is időszerű volt, és átrendeztem a szobát. Így már itt érzem magam itthon :)

12 évig tartott, de az utolsó három év maga volt a pokol, mégis maradtam, mert bíztam benne, hogy minden visszatér a régi állapotba, mikor még minden szép és jó volt. Aztán egy nap rájöttem, hogy csak én görcsölök a kapcsolatért, szinte már a s*ggét is kinyaltam, hogy nehogy valami apró dolgon is összevesszünk, ugyanis képes volt mindenbe belekötni, pl. hogy nem a kedvenc sört vittem neki haza, hanem valami hasonlóan drágát, de mást. Talán ez volt a baj, túlságosan megalázkodtam. Mire elköltöztem tőle, már teljesen semleges érzelmeim voltak irányába, ő viszont pont akkor tért volna észhez és kapálózott a szakítás után másfél évig. (Bár úgy gondolom, egy ember nem változik meg, csak addig, amíg el nem éri, amit akar.) Nem fogadta el a döntésemet. Nekem hamar lett valakim, neki azóta sincs komoly, csak egyéjszakások és bár már öt éve külön vagyunk, néha még mindig megkeres, hogy mi lenne ha? ... eszem ágában sincs, azóta már rátaláltam arra a férfira, aki olyan kedvességgel és odaadással bánik velem, ahogyan az exem soha és három éve együtt vagyunk, remélem együtt is maradunk. Amíg az exemmel voltam és mivel ő volt az első nagy szerelmem, fogalmam sem volt, hogy milyen egy normális kapcsolat és ha normálisan bánnak velem, ezért szinte természetesnek tűnt, hogy egy-egy vita alkalmával eljár a párom keze.

Sok mindent tanultam abban a kapcsolatban, ezért nem bánom, hogy így alakult, de túl sok időt pazaroltam rá. És mindezek ellenére is sokat gondolok rá, hiszen majdnem az életem felét vele éltem le és sok kellemes emlékem is van, de minden egyes visszaemlékezést úgy zárok le magamban, hogy jól döntöttem, főleg ha ránézek a jelenlegi páromra, akit imádok és tisztelek. És bár feldolgozni sosem fogom tudni a szakítást az exemmel, mégsem bánom, hogy így alakult. Gyerekkoromban ugyanis sziklaszilárd elképzelésem volt, hogy az első nagy szerelmemmel fogom leélni az életemet, ezért óriási csalódás, hogy nem így történt. Tehát nem az egyén hiányzik, hanem hogy a nagy terv nem sikerült.

Megtanultam becsülni önmagam és nem megalázkodni egy kapcsolatban, mert nagyon nem normális dolog.

Én személy szerint hiszek abban, hogy minden okkal történik és még ha néha nagyon nehéz is választ találni a miértekre, idővel mindenre választ kapunk.

Ha egy kapcsolatnak vége szakad, annak oka van. Rohadtul tud fájni, de ettől leszünk erősebbek.

32/N

hát az élt megy tovább..az első pár napban lehet pityeregni meg fagyit zabálni romantikus filmek előtt, de igazából csak a társaság segít.

ami nem működik azt el kell fogadni, és így pár hét alatt fel lehet dolgozni egy szakítást szerintem...

de közben is boldog voltam, mármint szakítás közben. minden más rendben volt csak emiatt voltam szomorú, de hát ezek nem a világegyetem nagy problémái, csak egy pasi, meg kell gyászolni a kapcsolat elvesztését aztán viszlát :)