Szerintetek feleslegesen haragszom a páromra?

Sajnálom, hogy megzavartam a barátomat, de eleinte nem tudtam, hogy éppen tévézik. Csak tudjátok, ha valakivel beszéltek telefonon, akkor azért ti is megérzitek, hogy csinál-e valami mást is közben. És így vettem észre, hogy tévézik, mi közben mesélem a problémámat. Ő egyébként azt mondja halasszak, mert látja rajtam, hogy túlhajtottam magam az elmúlt pár évben, inkább dolgozzak egy picit, úgyis szeretek tanítani. És azt is mondta, hogy az ő munkájába is besegíthetnék, ő nagyon örülne neki, ő matematikus, és kutat. Szóval nem mereszteném otthon a fenekem :D

Az viszont nekem bántó volt, hogyha már ilyen szerencsétlenül jött ez így össze, akkor legyen kicsit megértőbb, ne a sorozattal jöjjön, amikor vannak komolyabb problémák, legalábbis szerintem.

Nekem egyébként rögzítős a tévém otthon, ha megkér szívesen felveszem, de ne utólag puffogjon, hogy hát ő szívesebben tévézne.

Anyukámmal az a helyzet, hogy fogalma sincsen a felsőoktatásról, egyáltalán nem tudja, hogy az egyetemen sokkal kötetlenebbül mennek a dolgok.

Például azt gondolja, hogyha valaki megbukik egy tárgyból, az egész félévet ismétli, mint az általánosban.

Nem érti mi az a kredit, pedig nagyon sokszor magyaráztam neki, hogy miért fontos ez.

Mind ezekkel együtt anyukámtól nagyon sok támogatást kaptam, így nagyon hálás vagyok neki, csak sajnos egyáltalán nem ért meg, hiszen eddig nem olyan problémáim, hogy elfáradtam, kifutottam az időből, eddig mindig megoldottam valahogy, viszonylag szerencsésen.

Most viszont tényleg úgy érzem, hogy amúgy is kimerült vagyok, és még kevés is az időm, csak nyilván nem szeretném hangoztatni ezt, hiszen anyukám mit szóljon 64 évesen. Ezért mennék el dolgozni, ha csúsznék. Szakdogám kész van, és szerintem a tárgyakkal sem lesz nagy gond, így bele fog férni az időmbe.

Jó olvasni ilyen megértő hozzászólásokat is :)

A barátomról annyit, hogy ő egy igen érdekes személyiség. Érem, hogy nagyon szeret a hétköznapi életben, de néha rájön az önsajnáltatás. És őszintén szólva, rosszul vagyok, ha egy fiú nyavalygós. Eddig szerencsére nem okozott ez túl nagy gondot, de beszélni fogok a fejével ezzel kapcsolatban. Ma egyébként megint normális volt, kedves mint általában. Viszont tényleg tegnap pont a legrosszabbkor jött rá a bunkózás.

Az is lehet, hogy benne van. De még nem lenne úgy sem olyan vészes, mert ez csak bsc-s záróvizsga, és mindenképpen szeretném még folytatni msc. Anyukám pedig úgy van vele, hogy amíg tanulok, ne dolgozzak, de ettől függetlenül, ha kevesebb órám lesz, akkor mindenképpen megyek. Inkább az zavar, hogy szeretném minél jobban megcsinálni, inkább egy négyes-ötös diplomának örülnék, ha lehet. Főleg azért is, mert tudjátok felvételi pontok közé beszámít a tanulmányi átlag, a záróvizsga és a szakdoga is. Így jó lenne minél jobban megcsinálni :)

Azóta beszéltem többször is párommal, igazából ő nem érti, hogy mi a bajom, de örülök, hogy nem vagyok teljesen zakkant, hogy ilyen dolog miatt kicsit megharagszom. "Mentségére", most megyek a tanulmányi osztályhoz, és ő is elkísér.