Apaként tekintek rá, de hogy mondjam el neki?

Én azután szólnék neki, miután levizsgáztam. Vizsga után mondanám, hogy köszönöm, örülök hogy ő lehetett az oktatóm, nagyon megkedveltem és szívesen tartanám vele a kapcsolatot, hiszen olyan kedves mintha az apám lenne. Nézd meg, hogy reagál. Ha normális, rendes, és ő is kedvel, biztos nem ellenezné. Csak aztán vigyázz, hogy ha el kezditek tartani a kapcsolatot, akkor tényleg normális marad-e, vagy elkezd kóstolgatni. Egy férfi 20 év korkülönbségnél nem arra szokott gondolni, ha kedvel egy nála fiatalabbat, hogy "hm, a lányom a lehetne", hanem inkább "hm, még nem lóg a cicije" vagy hasonló. Sajnos vagy nem sajnos, de ez az általánosabb. Férfiból van. Onnan tudom, hogy nekem is van apám, vér szerinti, és engem is inkább fiúként kezel. Mármint meg szokott dicsérni, hogy csinos vagyok, de tudom róla, hogy lányain kívül másra nem tud így nézni, csak úgy mint egy "vadászható nőre", kiskamaszkoromban csalódtam amikor felfedeztem apámban a "férfiállatot", mert kiskoromban elég feminimnek ismertem meg, de később rájöttem, ez természetes, ez ösztön, minden férfiban ott van, ez evolúció. (Nem azért jöttem rá erre, mert az apám egy szemét, perverz, ne értsen félre senki. Hanem, mert az én apám mindig őszinte volt velem, és ezt becsülöm, azáltal jobban megismertem a férfi természetet, és erre valóban minden lánynak szüksége lenne, hogy meglássa: Egy férfinél a szex, nem mindig egyenlő a szeretettel. De ha szeret, akkor szívből, igazán.) A férfiak mindig hátsó szándékkal, "szaporodási" lehetőségként barátkoznak, egy nő meg azért mert a "védelmet" keresi, a "biztonságban" érzi magát egy férfival való barátságnál. Én a helyedben azért megpróbálnám, de nagyon vigyáznék, óvatos lennék, meggyőződnék a szándékairól, sokára nyílnék meg. A legjobb az lenne, ha meg tudnád keresni a vér szerinti apádat. Ha nekem is ennyit kéne ezen rágódnom, félre tenném a haragot, hogy elhagyott, megkeresném, és megkérdezném tőle miért tette. A legtöbb apa ilyenkor magába száll, kiderül mindig utólag, hogy megkeresett volna, csak anyád nem engedte, mert nem hitte el, hogy megváltozott, stb.

Remélem érthető voltam, és sikerült valamit átadnom neked ezzel. Nem kioktatni akartalak, hiszen én is csak 18 éves vagyok.

Azért próbáld meg, de ne éld bele magad. Több esélye lenne annak a kapcsolatnak, ha megkeresnéd a saját apádat, de ez csak az én véleményem.

Az előző hozzászólóknak meg annyit, hogy mindenkinek magánügye, jár-e pszichológushoz, vagy akar-e menni. Állítólag a pszichológia szerint mindenkinek szüksége van rá, én mégis úgy vagyok vele, hogy van akinek nem segít semmit, mert nem minden ember szereti, ha a problémáit egy másik emberrel kell analizálgatni, de a megoldásra közben nem tudnak kitalálni semmit. Minek tudjam a probléma okát? Az nem feltétlenül juttat el mindig egy megoldáshoz. Előfordulhat, de szerintem csak esetek 10%-ában. Egyszer valakit gondolatban, álmomban megöltem. Most rohanjak pszichiáterhez, menjek az elmegyógyintézetbe, hagyjam, hogy begyógyszerezzenek? Felesleges, aki akarja, úgyis megoldja a problémáit, aki meg nem, annak meg más sem fog tudni segíteni. Max. erővel, de erre szerintem tényleg csak a közveszélyes embereknél, pszichopatáknál van szükség.