Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nagyon összevesztem a párom...

Nagyon összevesztem a párom anyukájával és ami a legrosszabb, hogy a párom is az ő oldalán állt, így most ő is haragszik rám. Mit csináljak? Kinek van igaza?

Figyelt kérdés
A párom munkanélküli lett. Keres ugyan munkát, de nem viszi túlzásba. Már ez is nagyon bosszant. Ettől a hónaptól már nem jár neki semmi segély, eddig álláskeresési járadékot kapott. Anyósom átjött a hétvégén és kérte a havi pénzét. Én udvariasan, de határozottan megmondtam neki, hogy amíg csak nekem van bevételem, addig nem tudunk neki pénzt adni, így is alig elég amit keresek. Ő ezen nagyon felháborodott, elmondott minden anyagias k-nak és egyéb igen cifra jelzővel is illetett. A veszekedés közepébe csöppent bele a párom, aki még engem oktatott, ki, hogy az anyját segítenünk kell és majd legfeljebb néhány hónapnyi számlával csúszni fogunk, de az anyja pénzét adjam oda. Én erre nem voltam hajlandó, ezért az anyjával együtt sértődötten elvonult. Este ugyan hazajött, de nem akart megbeszélni semmit, csak azt mondta, hogy csalódott bennem, hogy így bánok az anyjával. Ma reggel is szó nélkül ment el itthonról, még csak el sem köszönt.
2013. máj. 6. 06:30
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Igy járt. Megmondanam neki a helyedben, hogy majd akkor segitjuk az anyjat, ha megint lesz munkaja, Házasok vagytok vagy csak együtt éltek? A te szüleidet is segítitek?
2013. máj. 6. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

Ha jól értem:

a kedves mama elment hozzáD (mivel a pici fiának nincs bevétele) tartani a markát, majd felháborodott, hogy nem adsz (mert neked sincs sok), és TE vagy az anyagias k*rva...


Na anyukám, gondold át ezt a kapcsolatot! Nem az anyós miatt! A kedves párod miatt!

2013. máj. 6. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Mi az hogy "néhány hónapnyi számlával csúszni fogunk"? Te jó ég.. már ne haragudj de normális a párod? Én se adtam volna, nagyon jól tetted. És hát igen lehetne beszélni arról hogy ki az anyagias. Ő kap nyugdíjat?
2013. máj. 6. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
74%
Ha a fiának fontos a mama,legyen kedves megdolgozni érte.Jó lett volna viszont előre megbeszélni ezt a dolgot a pároddal,gondolom tudtad mikor jön az anyós.Kompromisszimként lehetett volna csökkenteni az összeget.
2013. máj. 6. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%

Ha nagyon sarkítani akarom a történetet,akkor most azt várják hogy tartsd el a párodat és az anyját is???

Hát Te tudod. Az oké, hogy a párodnak nincs átmenetileg munkája, és a Te fizudból éltek, mindennek van határa.

2013. máj. 6. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
93%
Remélem mire a párod hazajön, te és a cuccaid már nem lesztek otthon. Legyen eszed!
2013. máj. 6. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
96%
Neked van igazad!Tartsa a kisfiának a markát,ne neked.Jó tutyi férjed van,biztos ezt akartad?Tudod ha az én anyosóm K..na le engem ,meg egyebek kitépném az összes haját is!Többet alighanem nem kellene hozzánk jönnie.
2013. máj. 6. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

Azért én még megkérdezném mi ez a "havi pénz" mielőtt elküldenék mindenkit a fenébe.

Ez valami pénz, amit kér, mert ő az anya - minden ellenszolgáltatás nélkül kvázi alanyi jogon, vagy esetleg az anya egy házában/lakásában éltek, és ez lakbérszerűség? Vagy valami más?

2013. máj. 6. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%

Pontosan, ahogy egy előttem hozzászóló is kérdezte. Milyen havi pénz jár neki?

Kölcsönt kaptatok tőle, vagy lakbért fizettek, mert az ő lakásában laktok?

Vagy szimplán csak anyagi támogatást kér?

2013. máj. 6. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
91%

ott írja a kérdező, hogy segíteni a párja anyukáját...akkor ez szimpla havi segitség pénzben...mindenféle ellenjuttatás nélkül kapja az anyuka...

teljesen igazad van és ne is adjál...komolyan elgondolkodnék a helyedben a kapcsolatomról....

24L

2013. máj. 6. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!