Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennétek ebben a helyzetben?

Mit tennétek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

17 éves lány vagyok, az anyukámmal élek és az egyik tesómmal.

Késői gyerek vagyok, anyunak a második kapcsolatából lettem, ám apu és anyu között a viszony hamar megromlott, így már egészen 2 éves korom óta csak havonta láttam az apukámat, annak ellenére, hogy minden nap eljött a házunk előtt(mert errefelé dolgozik).

A köztük lévő kapcsolat elsősorban a nagymamám (apukám anyukája) miatt romlott meg, akiről ez a rövid történet szólni fog.

Nyáron pár hetet ott töltöttem a nagyszülőknél, kb 50 km arrébb az otthonomtól. A nagypapámat imádtam, ő volt a mindenem, amikor tehettem, mindig neki segítettem. A nagypapám ezt a szeretet viszonozta, hiszen én voltam az egyetlen unokája, a szeme fénye. Részben ezért is nagymamám nagyon féltékeny lett a nagypapára.

Apuval lassan csökkent a beszélgetések száma és kb fél évig nem is keresett, én sem kerestem és kiderült, hogy kórházba került. Meglátogattam és pár hónappal később meghalt. A temetés napján kiderült, hogy több, mint 10 éven át hazudott nekem..eltitkolta előlem a feleségét. Rettentő nehéz volt ezt feldolgozni, hogy az az ember, akit a legjobban szerettem így átvert. A továbbiakban persze tartottam a kapcsolatot a nagyszüleimmel, de pl a nagypapámmal csak titokban beszélhettem, mert a nagymamám engem okolt apu halálával. Ezeket a beszólásokat lenyeltem, úgy tettem, mintha nem mondott volna semmit. Látogattam őket, ám a nagypapám kórházba került és rövid időn belül elhunyt. Ekkor jött rá a nagymamám, hogy az összes munkát a papa végezte( a főzéstől kezdve a mosáson át a kertészkedésig mindent ő csinált és mellette még dolgozott is), így segítséget kért a szomszédtól. Kötöttek egy egyezséget melyszerint, ha a szomszéd gondozza a mamámat, akkor ő halála után mindent ráhagy. Erre a szomszéd egyből vevő lett és vérszemet kapott, hiszen rábeszéltem a mamámat, hogy semmizen ki az örökségből.

A temetés napján konkrétan közölte velem a mamám, hogy nem kívánatos személy vagyok és egy "isten áldjon"-nal búcsút intett nekem. Azóta egyszer felhívtam megkérdeztem, hogy van és elkezdte nekem mondani, hogy miattam halt meg a nagypapám is.

A türelmem elfogyott, nem kerestem többé. Van egy rokon, aki abban a városban lakik ahol ő, így értesülök a dolgokról, ha valami történik. Kiderült, hogy a nagymamám kórházban van, egy hétig nem evett-ivott és egy kisebb agyvérzést is kapott.

A dilemmám az, hogy bemenjek-e hozzá vagy sem?

Valójában ő a nagymamám, de amiket mondott és tett egyszerűen megbocsájthatatlan számomra. Az életemet csak inkább pokollá tette, mintsem boldoggá...nem beszélve arról, hogy az egyéb dolgaival is megszégyenített(számtalan macskát megmérgezett és egy embert is megvert a temetőben)

Ti bemennétek hozzá?

Köszi, hogy elolvastátok, előre is köszi a választ!


2013. máj. 3. 18:50
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:

Egy köztes megoldást találtunk. Mivel anya a kórházban dolgozik, így az ott dolgozók nagy részével nagyon jó kapcsolata van. Megkérdte a főnővért azon az osztályon, ahol a nagymamám van, hogy kérdezze meg segítsünk-e neki valamiben?

Erre a nagymamám teljesen kiakadt és azt mondta, hogy nincs rá szüksége és honnan a fenéből tudjuk mi, hogy kórházban van?


Erről ennyit!

2013. máj. 8. 10:25
 12/13 anonim ***** válasza:
Úristen,szinte már az utolsó családtagjaiit is elutasítja ??? nem akarok szemétnek tűnni de ez elég gonosz :(
2013. máj. 8. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
Hát akkor meg hagyjátok az öreglányt, ha nem kell neki senki, akkor maradjon csak egyedül a vég(zet)ére.
2013. máj. 11. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!