Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nem akarja, hogy én fizessek,...

Nem akarja, hogy én fizessek, de munkát sem keres a párom. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Mind a ketten tanulunk még, főleg szülői pénzből élünk, én emellett dolgozok is egy kis kiegészítésért, a párom nem.

2 hónap múlva fogunk összeköltözni, fél éve vagyunk együtt, ő kapott egy lakást a szüleitől és oda megyünk. A rezsit felesben fogjuk fizetni, amire nekem telik, neki jelen állás szerint nemigen. Csak annyit kap a szüleitől, ami bérletre, kajára, focira elég, ruhát meg ilyeneket úgyis mindig kap, szóval arra nem költ. Mindig mondogatja, hogy igen, kéne munka(ideje bőven lenne suli mellett), de nem állt neki keresni, miközben nem tudja hogyan fogja a lakást fenntartani.

Mióta együtt vagyunk többnyire én vásárolok, amibe időnként persze ad pénzt, de így is többet fizetek. Én ebből nem csináltam problémát sosem, nem róttam fel, nem panaszkodtam, szívesen vásárolok, főzök, ilyesmi, nem teher és telik is rá. Közben mondogatja, hogy mennyire rossz, hogy én fizetek, mert neki is kéne, stb. Ugyanez a programoknál. Gondoltam befizetem magunkat egy páros masszázsra, tettem félre pénz és régóta szeretnék ilyenre menni, ezen kiakadt, hogy max felesbe fizetve megy bele, de persze nincs rá pénze. Mondtam, hogy én szeretném, tekintse ajándéknak, de erre az a válasz, hogy amikor én fizetek sérül az önbecsülése. Ugyanakkor elismerte, hogy munkát meg nem keres.

Most mit tegyek? Szeretem nagyon és ő is engem, de ezzel nem tudok mit tenni. Nem a pénzért vagyok vele, magamat eltartom én, alapvetően nem zavar, hogy nincs munkája, de az igen, hogy minden fizetésnél megy a cirkusz, hogy de ne én, meg neki kéne. Ha meg elkérem mindennek a felét, mert ragaszkodik hozzá akkor hó végén hallgatom, hogy nem maradt semmije. Én ne fizessek közös programot, mert zavarja. Hozzá kell tegyem nem arról van szó, hogy drága kajákat vásárolok, mert olcsón főzök, amennyire csak tudok. Előtte minden nap étteremben evett, arra volt pénze, de ha én főzök jóval olcsóbban és belefizet, akkor elmegy a havi pénze(azt is ő kéri, hogy főzzek, nem erőszakolom rá véletlenül sem). Drága programokra sem citálom, ingyenes dolgokat csinálunk kb mindig, mert én sem vagyok hűű, de eleresztve, csak ezt a masszázst mondtam most, mert gyűjtögettem rá.

Mi a megoldás?


2013. ápr. 30. 09:24
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
94%
És ha addig nem költöznétek össze, amíg neki nem telik a rezsire? Vagy költözzön ő be egyedül, és ha lesz munkája, pénze és felesben tudjátok fizetni a költségeket, akkor odaköltözöl.
2013. ápr. 30. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Bántjai a férfiúi egóját, hogy a nő fizet, de ahhoz túl lusta, hogy dolgozzon.

Az is lehet, hogy csak csinál egy kis műbalhét, hogy lássad, hogy ő nem a pénzed miatt van veled, pedig, valljuk be, nagyon is jó, hogy neked van pénzed + főzöl + mosol + takarítasz...

Én elgondolkodnék a helyedben, hogy mennyire felelősségteljes a srác, és hogy mennyire gondolja komolyan veled.

2013. ápr. 30. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
73%

Szinte napi pénz gondjaitok vannak, de páros masszázsra mennétek, ez nekem furcsa...

El kellene mennie dolgozni, ha nem akar, én meggondolnám a helyedben az összeköltözést, mert ez később még rosszabb lesz.

2013. ápr. 30. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Nekem nincsenek napi pénz gondjaim, bőven elég pénzből élek, marad is többnyire, ha meg több a munka simán kerül ilyen plusz dolgokra párhavonta. Ezért akartam én befizetni egy ilyenre.

A leendő lakás rezsijét is tudnám egészben fizetni, amíg nem talál munkát, mert kicsit lenne csak több, mint most az albérletem díja. Ezt fel is ajánlottam neki, azt mondta azt nem akarja egyáltalán, de ugyanúgy nem keresett még munkát.

2013. ápr. 30. 09:41
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, de én nem költöznék vele addig össze, míg minimális szinten nem tudja magát eltartani. Odaköltöznétek, te fizetnéd a rezsit, ő meg hajtogatná, hogy jaj de rossz, mindent te fizetsz, de azért így lenne neki kényelmes, bizton nem mozdulna munka után.
2013. ápr. 30. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Majd a vége az lesz, hogy te majd melózol, háztartást vezetsz, ő meg majd otthon mereszti és végül is bármikor kitehet a lakásából és mehetsz amerre akarsz.
2013. ápr. 30. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
Én sem költöznék még így vele össze. Ha mindketten ugyanannyit tudtok a rezsibe tenni, akkor igen. És nem a pénz miatt, hanem azért, mert cirkuszol... Ha nem lenne ebből kettőtök közt feszültség, nem tanácsolnám ezt, de így, hogy ő ezen folyton problémázik, szerintem maradjatok még egy kicsit külön.
2013. ápr. 30. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

3. vagyok. Kajába, rezsibe, semmibe nem ad egy fillért se, dolgozni büdös. Erre te finanszírozol mindent, és még páros masszázsra is befizetsz. Hülye lenne felszámolni ezt az idilli állapotot.

Gondolkozzál már! Elvársz tőle valamit, de egyáltalán nem vagy következetes.

2013. ápr. 30. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

És még valami észrevételem lenne: olvass csak vissza a kategóriában, hány nő járt így, ahogy te, csak épp több gyerekkel... A férj elveszti a kényelmes állást, de a munkakeresés annyira megtetszik neki, hogy évekig válogat az állások között, mindegyikben találva valami hibát. Eközben többnyire eljátszogat a számítógépen, mint egy ovis... A feleség meg dolgozik, vezeti a háztartást és ellátja a gyerekeket egy személyben.


Légy óvatos, és tanulj a példájukból!


7-es

2013. ápr. 30. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

az én párom is hasonló volt mikor összeköltöztünk. egyetemre járt, életében nem dolgozott előtte semmilyen komoly munkát, míg én már a 2. bejelentett munkahelyemen güriztem.


sokszor a fejéhez vágtam, h ez így nem lesz okés, igaz nekem is volt pénzem a lakásra, kajára, neki volt felvéve diákhitele, abból azért futotta közös programokra is, meg néha elmentünk gyrost enni.


nyúztam-nyúztam, az egyetemre hivatkozva továbbra sem melózott. mondjuk nem fenyegettem semmivel, mert titkon bíztam benne, h ez sem tart örökké.

aztán 1 év múlva boldogan jött haza, h az egyik egyetemi haverja segítségével bekerült egy jó helyre, magas fizu, kánaán :)

szóval ne add fel a reményt, nekem is voltak reménytelen időszakaim ezzel kapcsolatban, de örülök, h kitartottam mellette. aztán később én is éltem a munkanélküliek eseménydús életét, és akkor ő volt az, aki a nagyobb részt tette a kasszába.

2013. ápr. 30. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!