Milyen fényt vet "apukára"a biróságon gyermekelhelyezésnél hogy egyátalán nem fizet gyerektartást?

Mennyi idős kislány és mióta tart ez a helyzet? Mindig ilyen volt, vagy mostanában fajult el? Amúgy látogatja a lányát, érdeklődik felőle vagy "csak" anyagilag nem támogatja?

Ezek a kérdések egy normális emberben felmerülnek, mielőtt ismeretlenül, mindenféle információ hiányában kikiáltja a kérdezőt férfigyűlölőnek és vad buzgalommal védelembe veszi az apát, aki nem támogatja a gyerekét.

Apának lenni nem annyit jelent, hogy megcsinálja, hanem azt is, hogy élete végéig támogatja , segíti. Egy olyan ember, aki már az elején képtelen ezt megtenni, arra az anya jogosan kérdőjelezi meg az apai státuszt.

8 hónapos voltam, amikor "apám"!!! lelépett, Anyukám 3 gyerekkel maradt teljesen egyedül, 3 munkája volt, engem bölcsibe kellett rakni, a testvéreim hoztak-vittek, Anyu dolgozott mint az állat vérverejtékkel, hogy mindenünk meg legyen, ez a szemét pedig nemhogy egy fillért nem küldött, egy telefont nem engedett meg magának soha, egy képeslapot nem küldött a születésnapomra vagy karácsonyra, felőle meg is dög..lhettünk volna, arról sem értesült volna. Apa az ilyen??? Nem, hogy nem apa, szót nem találok á, hogy mi. És boldogan élte a világát tovább és tudomást sem vett arról, hogy valahol él egy gyereke. 14 évesen én kerestem fel (iwiw korszak jött és megtaláltam, írtam neki) és előadta a hattyú halálát, hogy nem volt olyan nap, hogy ne gondolt volna rám, nagyon szeret, csak anyuval úgy összevesztek, hogy nem akart vele többet találkozni. Ok, de velem??? Megígérte, hogy mostantól más lesz,minden 2. hétvégén találkozunk, megismerjük egymást. 2x találkoztunk is, a 3., 4.-et az utolsó pillanatban lemondta, azóta sem jelentkezett. Most 24 éves vagyok, és akkor rájöttem magamtól is, hogy mekkora gyökér az apám. Anyukám nem akadályozta meg, hogy találkozzunk, hogy magam lássam meg, neki valószínűleg úgysem hittem volna, hogy biztosan elfogult. Ekkor perelte be anyukám őt a gyerektartásért (addig inkább megoldotta maga, csak ne kelljen ezzel a féreggel kapcsolatba lépnie). Azóta sem fizetett semmit, éppen hajtják be tőle most már hivatalosan.

Szóval erről ennyit. És az a szomorú, hogy ez nem egy kivételes eset. Sajnos sok férfiban semmilyen lelki traumát nem okoz, ha elveszíti a gyerekét.

"egy apuka akkor válik apukává ha szeretettel neveli gyermekét. És az anyuka is akkor válik anyukává"

Ez kérlek édeskevés.

Nem vagyok férfigyűlölő. Elváltam ugyan de jó a viszony, jó apa. Szereti a fiát igen. Szerintem ez alap. Attól lesz jó apa hogy törődik vele, neveli, fegyelmezi ha kell, következetes, kimenne a világból érte. Ahogy én is megtenném. (mondjuk ő sem fizet, mert közös a felügyelet, szóval a gyerektartás nemfizetésétől sem lesz valaki rossz apa, ha olyan a helyzet:))

"ha szeretettel neveli gyermekét"

Ez kérlek nem édeskevés. És ha apa és anya ezt betartaná, akkor még ha szét is marják egymást, akkor se lesz a gyerek lelki-nyomorék.

"és előadta a hattyú halálát, hogy nem volt olyan nap, hogy ne gondolt volna rám, nagyon szeret, csak anyuval úgy összevesztek, hogy nem akart vele többet találkozni"

az, hogy te egészséges lettél, örvendetes, és valószínű annek köszönthető, hogy nem cinikusan hattyúhalál, hanem valóban szeretett de a szétmart helyzetet nem tudták kezelni - úgy, hogy a találkozzatok.

nem, kérlek szépen, nem annak köszönhető, hogy életemben 4x beszéltem az apámmal, hanem Anyukám vérverejtékes munkájának, áldozatainak és igyekezetének!!! Az ő szeretetének! Mert annak van nyoma bennem. Apáménak, még ha igaz is, hogy szeretett, nincs, mert miért lenne? Azért, mert esténként, miközben utazott, nőzött és élte a világát lefekvés előtt siránkozott, hogy mennyire hiányzom neki? Hát kötve hiszem! Tudod, ha szeretek valakit, gazán, akkor nincs az a körülmény, ami miatt megszakítsam vele egy életre a kapcsolatot. Főleg annak tuadtában, hogy szüksége van rám! Mert lett volna, de ő cserben hagyott. Erre nincs bocsánat és mentség.

De mielőtt védelmedbe vennéd, elmondom, hogy nem veszekedések miatt lett vége, hanem mert ő kijelentette 35 évesen, hogy még élni akar, és nem tudja magát lekötni egy nő és egy gyerek mellé, akik csak korlátozzák, Anyukámat meg kirakta velem az utcára. Erre milyen mentséget mondasz?