Mi a baj velem?

Kicsit hosszú lesz,de muszáj kiírnom magamból.

1. Általános iskola: mindenkivel jóban voltam,kivéve a fiúkkal. Itt a fiúk engem,és még pár lányt folyton piszkáltak,beszólogattak..(3 lány volt,akiket békén hagytak)Sőt,még krváztak is (azt sem tudtam akkoriban,hogy mit jelent az a szó,elmondtam anyunak,aki bement a suliba)

Önként jelentkeztem sokat felelni,táblához menni szerepelni.

2.Középiskola

Na,itt jött valami törés.Itt már nem mertem még felelni se szinte,utáltam,hogy mások néznek főleg azok,akiket nem szerettem.

2 barátnőm lett az elején,az egész osztály utált,nem szerették,hogy folyton nevetgélünk ..blabla

Volt,hogy be se mentem,amikor a másik 2 se,mert egyedül éreztem magam.Ez a dolog megszűnt a végére,jóba lettem a legtöbb emberrel (persze ittasan osztálykiránduláson),de maradtak utálóim.

3.Továbbtanulás

Ugyanez történt.Egy lánnyal lettem jóba,a többiek nem szerettek minket,nem értem miért.Őt jobban bírják,mint engem,hozzám pár lány még szól,de eennyi. Rajta kívül még eggyel vagyok úgy jóba, de nah. Szerencsére itt is vége.

Gyakorlatra járok,ahol több lánnyal vagyok együtt,ők szeretnek,jól érzem magam ott...

Nem tudom másoknak mi bajuk lehet velem.Valahogy mindig mindenki azt mondja,hogy nem ilyennek tűnök,meg kell ismerni.

De hát milyennek tűnhetek.. Nem beszélek ki senkit, nem nézek utálkozva senkire. Ha egyedül vagyok egy ismeretlen társaságba vagy olyan helyen ahol tudom,hogy nem szeretnek visszafogott,félénk.De nem az a fajta,akiken röhögnek,piszkálnak,mert az igazamért kiállok,szóval nem ez a félénk,mindenki piszkálja ember vagyok.

Régen nem szerettem sok emberrel barátkozni,volt 1-2 bartnőm,mára már kinőttem ezt,sok emberrel jóba vagyok,sokat bulizunk , elég nagy társasági életet élek,ahol felszabadult vagyok.

Pasik terén:

Hát randizni alig merek elmenni. Valahogy félek tőlük,nem tudok rendesen megnyílni..Sokat kell dumálnom valakivel ahhoz,hogy ez megtörténjen,minimum látnom előtte valahol mert,ha nem jönne be nekem,nem pazarlom az időt..

Viszont alig volt pasim. Nem viselkedek kihívóan,de mindegyik csak meg akar dugni,akikkel az utóbbi időben összehozott a sors.( mindig bepróbálkoznak,term. pofára esnek) Utána már nem is keresnek.Vhogy én úgy érzem,hogyha ennyire kellek csak,akkor b*ssza meg,nem kap belőlem.Értékeljen,nő vagyok.

Idősebb pasikkal nem igazán állok le,félek a nálam 4-??? -évvel idősebbektől. Tapasztaltabbak, én pedig buta libának érzem magam,ráadásul elbeszélgetni sem tudok velük. Csak a velem egykorúaknál (1-2 évvel idősebb csak) vagy 1-2 évvel fiatalabbaknál érzem jobban magam,akikkel van téma.

Lehet ez azért,mert anyukám egyedül nevelt,nincs előttem férfi példa, anyuék között is 1 év van,nem tudom..

Mellesleg fodrásznak tanulok,de nem akarok ebben dolgozni,bénának érzem magam és az emberekkel sem tudok elbeszélgetni közvetlenül.Frusztrált vagyok,hogy mit gondolhat rólam vajon, mi van,ha nem tetszik neki amit csinálok,ha annyira zavarban vagyok,hgoy elrontok valamit.

EGy csődnek érzem sokszor magam. Persze,meg szoktam magam győzni,hogy ugyan már..De amint beérek a fodrászatba,előjön a kisebbségi érzésem.

Ami az élet több területén is.