Beszéljek a lányaival?

Tegnap temettük el a szomszédomat( nevezzük Kati néninek) 5 évig volt a mellettem lévő szomszédom, és nagyon kedveltem. A 7 éves fiam imádta, sokszor maminak hívta. Sokszor vigyázott a fiamra ha dolgom volt. Nagyon rendes, és jó volt hozzám. Kati néni egyedül élt. Egyedül a volt férjét ismertem aki hetente-kéthetente meglátogatta pár órára. Kati néni régebben mutatott pár családi fotót és a történeteiből tudtam hogy van 3 felnőtt lánya, és 2 lány és 1 fiú unokája. De soha egyikkel sem találkoztam egészen a temetés napjáig.

A lányokról és unokákról csak akkor tudott valamit Kati néni amikor a volt férje Laci bácsi eljött, és mesélt nekik róla. Kiderült hogy az édesapjukat rendszeresen látogatják a lányok és unokák, sőt támogatják is anyagilag, de az anyjukat sosem látogatták meg. Egyszer megkérdeztem mi az oka ennek, de látszott hogy Kati néni nem szívesen beszél róla, így csak annyit mondott, hogy nem voltam jó anyjuk, és ez az én keresztem amit viselnem kell..

Megtudtam hogy az egyik lánya Angliában él, a másik magas beosztásban dolgozik és a harmadik lány kis éttermet vezet.

Tegnap a temetésen olyan szomorú lettem ,mert ott álltam és néztem ahogy Kati néni hamvait a szökőkút szétszórja és alig volt pár ember a búcsúzásnál.

Laci bácsi mutatott be a többieknek. Ott volt mindhárom lánya, Laci bácsi, és Kati néni 2 nővére.. A temetésen a lányokat figyeltem. Nem sírtak, egymás mellett álltak, és amikor vége volt a temetésnek megbeszélték hogy a két nagynénit és az apjukat elviszik ebédelni egy étterembe. (engem is hívtak, de én úgy éreztem nem illik ott lennem mert biztos van miről beszélgetniük)

Ma egész nap azon agyaltam hogy felkeresem a lányokat és mesélek nekik az elmúlt 5 évről hogy milyen jó volt az anyjuk, és mennyire hiányzik nekünk. Délelőtt fel is hívtam Laci bácsit, hogy megkérdezzem tőle, a lányok nem vennék-e sértésnek vagy tolakodásnak ha nosztalgiáznék és mesélnék az anyjukról.. Laci bácsi azt mondta hogy ha én úgy érzem hogy erre szükség van akkor hívjam fel a lányokat (megadták a telefonszámukat hogyha valami lenne a lakással akkor értesítsem őket) de hozzátette hogy ne sértődjek meg ha bármelyik lány lezárná a beszélgetést azzal, hogy nem kíváncsiak az anyjukra. Egy kicsit erősködtem és elmesélte Laci bácsi,hogy Kati néni agresszív alkoholista volt. A lányok több verést, és megaláztatást éltek át mint amennyit el lehetett volna viselni. Sosem volt jó anyjuk, nekik. A legidősebb lányát 16 évesen kidobta a lakásból, a középeső lányát (aki Angliában él) úgy megverte hogy maradandó halláskárosult lett egy életre.. A legkisebb lánya annyira rettegett tőle amikor részeg volt hogy az ágy alá bújt félelmében..

Meglepődtem mert én nem így ismertem meg. Sosem láttam részegnek és a fiam is örömmel szaladt át mindig hozzá.. Laci bácsi mesélte hogy amikor Kati néni oda költözött előtte komoly műtéten esett át, és az orvosok megmondták neki.. Ha iszik meghal..Ezért nem ivott.

Valamiért mégis úgy érzem hogy el kéne mesélnem a lányainak hogy az anyjuk megváltozott, hogy jó ember lett.. De nem tudom merjem -e hívni őket,.. Merjek mesélni arról hogy Kati néni mennyi minden jót tett értem és a fiamért, holott ők nem kaptak semmi szeretetet tőle. Sem ők sem az igazi unokái.. Ti mit csinálnátok a helyemben?? Elmondanátok?? Beszélnétek a lányokkal??