Szerintettek joggal lettem dühös? Ti mit gondoltok? Megsértődtél volna egy ilyenen?
160cm és 45kg vagyok. A családom kb. 8 éve azzal piszkál, hogy olyan sovány vagyok, hogy meg fogok halni, el fognak temetni, úgy nézzek ki, mint egy leukémiás, az agyammal vannak gondok stb.
Pár napja a nagyimat azon kaptam, hogy a telefonba valakinek azt ecseteli milyen nagyon sovány vagyok, úgy nézek ki, mint egy 13 éves, el fognak veszíteni stb. Erre nagyon dühös lettem és kicsaptam a balhét, de tegnap reggel (a békesség kedvéért ÉN bocsánatot kértem).
EZEK UTÁN (miután én bocsánatot kértem tőle) pár órával késöbb odahívott magához, hogy nézzem meg milyen műsor van a tv-ben, egy anorexiás lányról szólt előtte-utána képekkel. Erre mit mond? "Láttod, nézd meg, előtte milyen szép volt és most! PONT MINT TE! Nézd meg, hogy nézzel ki!!"
A lány borzalmasan nézett ki, de én MESSZE NEM NÉZEK KI ÍGY. 20 éves vagyok, és még sose volt egyetlen párkapcsolatomba se a súlyom probléma, sőt.
Ez a 9. éve hogy minden nap ezt hallgatom, de valóban MINDEN NAP. Én már próbáltam mindent amit elmondtattok, csúfolni őket, megmagyarázni hogy én jól érzem magam a bőrömben, hogy másoknak igenis tetszem, hogy nem vagyok beteg stb. a válasz mindig ugyanaz volt: ELMEBETEG vagyok és meg fogok hallni. Szóval minnél inkább magyarázkodom, annál inkább ásom magam alatt gödröt....
Azt hiszem, csakis a családomtól való teljes elfordulás a megoldás. Albérletbe megyek és remélem soha nem futok velük össze többet az életben..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nagyon sajnálom, hogy ilyen családod van...ez az egész borzalmas. Hogy lehet ilyet mondani egy gyereknek, unokának?!
Ezekután én is azt tanácsolom, hogy költözz el és ne nézz vissza. Talán az helyrerázná őket és megoldódik, de nem hiszem, hogy tényleg így lenne.
Rengeteg betegség pszichés..A rák,daganatok, mind kialakulhatnak, isten ments, hogy végül tényleg beteg legyél.
Ne higgy nekik! Nem vagy beteg, teljesen egészséges vagy, éld az életedet nélkülük!
Kitartást kívánok neked!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Köszönöm szépen mindenkinek, aki írt! :) Még nyugodtan írhatok, jól esik hogy legalább neten van valami kis "támogatásom".
Utolsó: az orvosos dolgon már rég túl vagyok, sőt gyermekpszichiátrián is. Anyukám vitt el a pszichiátriára még 8 éve, aztán kb. 3 éve ismét belementem, hogy elvisz egy belgyógyászhoz (+ egyéb vizsgálatokra pl. vérvizsgálat) és az akkor megmondja, hogy semmi bajom. Az eredményeim teljesen jók voltak, de a balhét ez is csak tovább erősítette mondván "az eredményeid hamarosan leromlanak és akkor majd meglátod mi lesz.." szóval nem hogy segített volna, de rontott nem is keveset.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!