Hogyan éljek tovább a családommal, ha nem tudom elviselni őket? 19/L

Nem bírom őket, hányingerem van tőlük. Teljesen megnyomorítottak lelkileg. A szüleim éjjel-nappal ordibálnak egymással. Ha pedig nem egymással akkor velem, vagy valamelyik testvéremmel. Semmivel sem elégedettek. Apám folyamatosan káromkodik, és ha nem képes intelligensen semmit se megtárgyalni, csak ordít, hogy mennyire hülye vagy. Anyám folyton mártírnak állítja be magát, és megállás nélkül panaszkodik. A testvéreim könnyen asszimilálódtak, már ők is csak ordítással tudják megoldani a gondokat. Már elég idősek (26 és 33 éves), vagyis nem kéne itthon lakniuk, de a szülői neveltetésnek köszönhetően semmi önállóság nem alakult ki bennük: mindent kivesznek a szüleink a kezünkből. Anyám nekem nem engedi, hogy egyedül szedjek kaját magamnak, mert hogy úgy sem tudom megcsinálni.

Annyi gyűlölet van bennem feléjük, mert egész életemben az ordításukat kellett hallgatnom. Majdnem 20 éves vagyok, de a legalapvetőbb dolgokat sem tanították meg nekem, mondván ilyesmit egyesek úgysem tudnak megtanulni és én ezek közé tartozom természetesen. Nekik, mi csak az a "három hülye gyerekünk" vagyunk. Folyton bizonygatják mennyire szeretnek bennünket és arról pakolnak, hogy mi jár egy szülőnek (arról sosem beszélnek, hogy mi jár a gyereknek). Mostanában vettem észre, ha valaki felemeli a szavát velem szembe, akkor zakatol a szívem és félelmet érzek. Nincs semmi önbizalmam, pszichológiai értelemben -legalább is megérzésem szerint, és ahogy látom a többi velem egy korút- vissza vagyok maradva. Megpróbálok lázadni ellenük, de akkor csak még több konfliktus van itthon. Most fogok végezni, de nincs pénzem, hogy elköltözzek és félek is, hogy mit szólnak. Hogy viseljem el ezt?