Minden nő vágyik családra?

Majdnem 10 évvel vagyok idősebb nálad, és én sem akarok sem családot, sem gyerekeket. Pedig soha nem volt előttem rossz családkép, a szüleim szeretnek, mindig is jól bántak velem. Amikor fiatalabb voltam, tizenéves, akkor mindenki azt mondta nekem, hogy majd úgyis megváltozik a gondolkodásmódom, ha idősebb leszek. Hát nem változott meg soha. :)

Mostanra már nagyjából beletörődtek a rokonok, hogyha eddig nem akartam családot, akkor valószínűleg ezután sem fogok már. Viszont a tágabb környezetem az, akikkel nehezebb megbirkózni. A munkahelyen is folyton az a téma, hogy kinek a férje meg a gyereke mit csinál, semmi másról nem tudnak beszélni az emberek. Tényleg kezdem azt gondolni, hogy sok ember csak azért vállal családot, hogy beilleszkedjen és ő is tudjon sztorizgatni a saját családjáról, és nem azért, mert tényleg akarna. Bezzeg engem meg hülyének néznek, hogy nem akarok családot, meg mindenféle rosszízű pletykákat terjesztenek rólam a hátam mögött emiatt. Persze ez rosszul esik, de csak azért biztos nem fogok családot alapítani, mert mások úgy gondolják, az a normális. Szerintem sokkal rosszabb, ha valaki csak azért vállal családot, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, mintha nem vállal egyáltalán.

Nem :)

Régebben sem vágytam, és ahogy idősödök egyre jobban tudom, hogy ez sosem fog megváltozni bennem.

33 éves leszek a nyáron és én bolond akarok maradni :)

Úgy akarom élni az életem, ahogy megálmodom és nem úgy, ahogy mások elvárják.

Pár évvel vagyok idősebb nálad, de én sem vágytam rá soha és én is egyre inkább tudom, hogy nekem ez így lesz jó és tényleg nem akarok.

Nagyon komoly nő vagyok, biztos vagyok benne, hogy megfelelően tudnék gondozni egy gyereket. Viszont nem akarok! Nem látom értelmét, én a többi gyereket sem látom aranyosnak, totálisan közömbös vagyok irányukba, nem tehetek róla.

Nem félek, hogy öreg koromban szomorú leszek amiatt, hogy nem szültem. Annyi minden érdekel, hogy jobban félek amiatt, hogy nem jut időm mindenre az életemben.

Nyomot pedig a munkám által akarok hagyni, sikereket szeretnék elérni, és különben is a hivatásom az első számomra, mert egyszerűen imádom! És olyan pályát választottam, amiben végtelen a lehetőség, sosem fogok beleunni és mindig lesznek válaszra váró kérdések.

Ja és a hormonszintem is rendben van (egyébként ennek a legtöbb esetben nem sok köze van hozzá). :)

Egyedül az zavar, hogy folyton azt hallom, hogy "később még úgyis meggondolod magad, biztosan tudom" amire persze vissza szoktam kérdezni, hogy honnan tudják, de értelmes választ még senki sem tudott adni. Sok nő később tényleg meggondolja magát, de olyan is van szép számmal, aki soha sem.

Én tökéletesen jól érzem magam gyerek nélkül, sőt bármit megtennék azért, hogy ne legyen gyerekem, annyira nem vágyom rá. Ami még zavaró, hogy az emberek ezt nem képesek felfogni (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), és hetente van ebből egy vitám, mert valamiért mindenkinek mániája, hogy én szüljek. Hiába mondtam, hogy a saját vaginájukkal, petefészkeikkel és méhükkel foglalkozzanak, de nem, nekik az én gyerekem kell... :D

Rám jellemző, hogy igencsak oda szoktam mondogatni és nagyon csúnyán tudok nézni, ha elegem van, de ez sem zavarja őket, annyira bele vannak bolondulva a témába, hogy nem veszik észre, hogy én nem akarok gyereket. Ők viszont úgy 50-60 darabot... :)

Egyébként anyám sem hiszi el, hogy komolyan mondom. Pedig ő tudhatná legjobban, hiszen elvileg ismer. De valahogy még mindig mintha reménykedne benne vagy nem is tudom. Időnként vannak olyan megjegyzései, amik arra engednek következtetni, hogy még nem igazán fogta fel a döntésem.

Ne törődj másokkal, ha te így érzed jól magad, akkor élj így. Különben is, mi értelme lenne azért gyereket vállalni, hogy ne lógj ki a sorból (sokan azért szülnek)? És minek olyannak gyerek, aki nem vágyik rá, aki nem örülne neki? Nem is értem, miért akarják ránk erőltetni. Én például kifejezetten utálnám akkor az életem, én tudom mit akarok, és az nagyon nem ez. Én is elfogadom, ha valaki családot akar, semmi problémám vele, csak a családosok is értenék már meg, hogy nem mindenki olyan, mint ők...