Ilyen esetben mennétek, vagy maradnátok?

Hat éve lakunk anyósom házában, egy külön lakrészben. Átjárás van a két lakrész között, tehát olyan, mintha nem is lennénk külön, tulajdonképpen ő is teljes értékű családtagként kezeli magát, aki akár reggel 6 órakor, vagy este 10-kor is ránk nyithatja kopogás nélkül az ajtót és egészen a hálószobánkig nyomulhat. Természetesen sokszor lett szóvá téve, hogy nincs magánéletünk, ettől függetlenül ott tobzódik minden este az unokájánál lefekvésig, és ő "segít" nekem. Persze ezt a segítséget én nem kértem tőle, mert ha szükségem van valamire, gyerekmegőrzésre, stb., akkor szólok, de a kéretlen segítségből (és utána a nyavalygásból, hogy ő mennyit segít) nem kérek, köszönöm.

A lényeg, most eldöntöttem véglegesen, hogy itt az ideje költözni, mert ez az egész már rámegy a házasságunkra is, folyton veszekszünk. Én már régebben is menni akartam, de a férjem sosem akart igazán. Eldöntöttem és közöltem vele, hogy utánaérdeklődök egy pár albérletnek, de ki van akadva rajta, hogy milyen helyre akarom vinni a gyerekünket (önkormányzati lakásra gondoltam, mert annak megfizethető a bérleti díja egyelőre). Szerinte azok mind lepusztultak és dohosak, itt meg milyen szép kis lakást alakítottunk ki magunknak, stb... ez igaz is, de azt nem veszi számításba, hogy hiába a szép környezet, ha boldogtalanok vagyunk benne... és nyilván én sem egy lepukkant lakásba akarok menni, nekem is vannak igényeim. Mégis azt mondom, hogy ha egy fokkal rosszabb is annál, mint amiben most vagyunk, azt majd semmi sem kárpótolhatja, hogy végre mi hárman lennénk és úgy csinálnánk mindent, ahogy akarunk. A kedves mama meg akkor jönne, amikor nekünk is jó, és előre bejelentkezett. Egyáltalán nem akarom elválasztani az unokájától, de azért az már túlzás, hogy ő akarja nevelni és megmondani, hogy mit hogy csináljak... ráadásul úgy vigyáz rám, ha a férjem nincs itthon, hogy még egy telefonbeszélgetést sem folytathatok anélkül, hogy ő ne hallgatózzon :S egyszerűen elég volt!