Mennyire elfogadható, hogy a férjem már egyáltalán nem veszi ki a részét a család életéből?
Rengeteget dolgozik, ez tény, elmegy reggel 7-kor és este 10 után ér haza, heti két szabadnapja van (amikor megkapja és nem kell akkor is bemennie dolgozni). Ezért persze jó fizetést kap, hiszen ezért csinálja.
Tulajdonképpen egyedül gondoskodok mindenről itthon, gyerek, háztartás, munka, stb... és már odáig jutottunk, hogy bármit mondok, vagy kérek tőle (nem nagy dolgok, csak pl. hogy köszöntse már fel anyukámat a születésnapján), akkor pár nap múlva derül ki, hogy elfelejtette és akkor a mentség mindig az, hogy de hát annyi a munkája, hogy nem jutott eszébe.
Tulajdonképpen már csak elmegyünk egymás mellett, ő nem foglalkozik a munkán kívül mással, maximum a kicsivel néha, ha itthon van, de az is annyi, hogy megszeretgeti, ölelgeti, de érdemben nem játszik vele, vagy hogy esetleg megetesse, vagy ilyesmi, az eszébe sem jut. Ennyi erővel akár egyedül is nevelhetném a fiamat, mert lényegében most is ezt teszem, csak mellette még "gondoskodok" a férjemről is, pakolok utána, mosok-vasalok-főzök rá (mert amúgy egy trehány disznó mindennek tetejében :S )... tudom, hogy ez kegyetlenség, és miattunk dolgozik, de én ezt nem kértem tőle, nekem az is jó volt, amikor kevesebbet keresett, persze akkor nem tudta finanszírozni a drága hobbiját és a haverokkal beülős sörözgetéseket... Nem is azzal a részével van baj, hogy pl. nem segít a háztartásban, hanem hogy semmi sem fontos, ami a családdal kapcsolatos, lsd. testvérem szülinapja. De ez csak egy banális példa volt, arra nem volt képes, hogy amikor a családból felköszöntötték, visszajelezzen nekik, hogy na, köszi már, hogy gondoltál rám...persze akkor is rengeteg munkája volt :( a gyerekkel kapcsolatban sem nagyon van képben, mindig rácsodálkozik arra, ha mesélek róla valamit, hogy aznap hova kellett mondjuk vinnem, hogy ja, tényleg? Pedig előtte "megbeszéltük", hogy úgy lesz, csak ezek szerint egyik fülén be a másikon kiment az információ.
Engem mindez nagyon bánt.
Igen, jól látod a helyzetet, heti öt napot dolgozok és egy gyerekünk van, és igen, minden házimunka az enyém.
Már többször mondtam neki, hogy ez így nem jó, miért kell mindig másoknak intézni a dolgait szívességből (jólelkű és ezt előszeretettel kihasználják), nekem meg lassan időpontot kell kérnem tőle, ha valamit szeretnék vele együtt csinálni. Elismeri ő is, hogy nem mindig jól csinálja a dolgokat, de nem nagyon változtat. Pár napig máshogy csinálja, de utána újra szépen lassan visszaszivárognak ezek a szívességi intézkedések, mi meg ugyanúgy töltjük a napjainkat a gyerekkel, mint amikor apa dolgozik.
Erre a férjem talált egy qvajó megoldást: elköltözött, lényegében külön élünk. Hétvégén ránéz a gyerekeire, "rám", és ennyi.(értsd néha kibújik a gépből amikor itthon van, olyankor esetleg figyel a kicsik csipogására.
Nálunk olyan nincs, hogy közös kaja, ha kihívom enni, inkább nem jön, és két gyermeknek(2, 3,5évesnek) elmondani a terített asztalnál, hogy nem ehet 30-40percig...)
A saját anyját elfelejti köszönteni, nemhogy az enyémet.
Van még problémád?
Ez a fő baj Magyarországon, hogy többnyire csak túlhajszolt munkával lehet (becsületesen) pénzt keresni!
Kicsit lehetnél megértőbb, mert ha dolgozik és pénzt keres nektek is, akkor "nem foglalkozik velünk", ha pedig otthon ül valaki, akkor lusta naplopó disznó.
Esetleg próbáld meg, hogy változtasson munkahelyet, ahol kevesebb a pénz, de többet lehet veletek.
Persze nem megy egyik napról a másikra, idő kell, hogy találjon ilyen munkát.
Annak ellenére védem kicsit a férjedet, hogy "hobbija a vadászat", márpedig aki hobbiból védtelen állatokat öl, az nekem nem szimpatikus.....kicsit sem az.
Jobb lenne, ha havi bruttó 98 ezret keresne? Már ne haragudj, de elhagynád, mert azért gürizik, hogy a családjának jó legyen?
Te napi 8 órát dolgozol? Mert ha lakóhelyedtől 2 óra az út, akkor itt az egyik nagy probléma! Közelebb kell költözni a munkahelyhez, lehet, hogy párodnak is úgy jobb lenne.
Ez Magyarország, ha nem akarsz éhenhalni, akkor dolgozz, nulla családi élet! Ez van. Erről nem a férjed tehet. Vagy jobb lenne, ha havi 70 ezret keresne? Akkor csak 6-14-ig dolgozna. Akkor meg az lenne a bajod, hogy keveset keres.
Azért nehogy a Kérdező legyen már csak az, aki tegyen a családi életért.
Ő is dolgozik, normál időben, plusz az utazás, most akkor az miért igazságos, hogy a férjnek jár az, hogy lesz@rhatja a családot??
Ha a Kérdező is ezt tenné, akkor se tiszta ruha, se tiszta lakás, se főtt kaja a gyereknek.
Nehogy már csak az ő felelőssége legyen, nem otthon ül és a hátsóját vakargatja, hanem ő is pénzt keres, plusz minden más feladat is az övé.
Azt mondjátok, még szép, hogy főz-mos-takarít a férjére.
Az lenne, ha ő is csak otthon csak "ülne".
Már nem azért, de nő létemre nem tudom elképzelni, hogy sok nő, ha férjhez megy miért nem becsüli meg saját magát utána. Aztán jön majd a csodálkozás, hogy a férje sem becsüli. Mire fel tenné, ha a nő is elfelejti saját magát többre tartani konyhai robotgépnél?
A Kérdező munkahelyen és otthon végzett munkája ugyanolyan értékes, mint a férjéé, természetes, hogy normális életre vágyik.
Nem is csoda, hogy bántja amit a férfi csinál.
Kérdező a helyedben kicsit a sarkamra állnék. Amikor a kedves párod szabadnapos, akkor igenis vond be a feladatokba (neked is csak 2 napod, miért lenne igazságos, hogy csak neked jár az is kötelezettséggel és terhekkel?).
És ha idővel sem akar változtatni, akkor már meg is adtad magadnak a kérdésre a választ, hogy találhatnál olyat, aki törődik is veletek..
A férjem sajna nem a gürizés miatt költözött el hétköznapra. Most is meccset néz, a gyerekeinket meg hisztivel-én hisztiztem már- tudtam elvinni fürdeni, mert az apjukat várják. Majd jön, vagy nem.
Nekem csak a munkahely hiánya- folyamatban- az ami mellette tart. Én se így terveztem, hogy a év első gyerek b év második gyerek, c év válás... Férjnek is indult, csak ez lett belőle. Számára mint nő sajna nem létezek, csak egy univerzális háztartási gépnek tekint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!