Mennyire elfogadható, hogy a férjem már egyáltalán nem veszi ki a részét a család életéből?
Rengeteget dolgozik, ez tény, elmegy reggel 7-kor és este 10 után ér haza, heti két szabadnapja van (amikor megkapja és nem kell akkor is bemennie dolgozni). Ezért persze jó fizetést kap, hiszen ezért csinálja.
Tulajdonképpen egyedül gondoskodok mindenről itthon, gyerek, háztartás, munka, stb... és már odáig jutottunk, hogy bármit mondok, vagy kérek tőle (nem nagy dolgok, csak pl. hogy köszöntse már fel anyukámat a születésnapján), akkor pár nap múlva derül ki, hogy elfelejtette és akkor a mentség mindig az, hogy de hát annyi a munkája, hogy nem jutott eszébe.
Tulajdonképpen már csak elmegyünk egymás mellett, ő nem foglalkozik a munkán kívül mással, maximum a kicsivel néha, ha itthon van, de az is annyi, hogy megszeretgeti, ölelgeti, de érdemben nem játszik vele, vagy hogy esetleg megetesse, vagy ilyesmi, az eszébe sem jut. Ennyi erővel akár egyedül is nevelhetném a fiamat, mert lényegében most is ezt teszem, csak mellette még "gondoskodok" a férjemről is, pakolok utána, mosok-vasalok-főzök rá (mert amúgy egy trehány disznó mindennek tetejében :S )... tudom, hogy ez kegyetlenség, és miattunk dolgozik, de én ezt nem kértem tőle, nekem az is jó volt, amikor kevesebbet keresett, persze akkor nem tudta finanszírozni a drága hobbiját és a haverokkal beülős sörözgetéseket... Nem is azzal a részével van baj, hogy pl. nem segít a háztartásban, hanem hogy semmi sem fontos, ami a családdal kapcsolatos, lsd. testvérem szülinapja. De ez csak egy banális példa volt, arra nem volt képes, hogy amikor a családból felköszöntötték, visszajelezzen nekik, hogy na, köszi már, hogy gondoltál rám...persze akkor is rengeteg munkája volt :( a gyerekkel kapcsolatban sem nagyon van képben, mindig rácsodálkozik arra, ha mesélek róla valamit, hogy aznap hova kellett mondjuk vinnem, hogy ja, tényleg? Pedig előtte "megbeszéltük", hogy úgy lesz, csak ezek szerint egyik fülén be a másikon kiment az információ.
Engem mindez nagyon bánt.
Akkor tehát szereted?
És ebbe belefér az, ahogy beszélsz róla?
Továbbra is csak ezt tudom mondani: beszélj vele erről!
Ezt máshogy nem lehet megoldani.
De ne hibáztasd, ne kérleld, hanem próbáld meg neki szépen, nyugodtan elmagyarázni, hogy megérted, hogy rengeteg a munkája, de szeretnéd, ha a szabadnapjain többet foglalkozna a gyerekkel és veled. 14 óra munka után hidd el, az a legrosszabb érzés, amikor a szidást kapja az ember, hogy "ezt is elfejeltetted", " a gatyád se vagy képes a szennyesbe rakni" és társai. Megértem, neked is nagyon rossz, de ő valószínűleg egész nap azt érzi, hogy értetek dolgozik ennyit, majd hazajön, és "semmirekellő"-nek érzi magát, meg semmit sem csinál jól. Ilyenkor rettenetesen stresszes és túlérzékeny az ember...
Ha jól vettem ki, a felállás a következő:
- te dolgozol átlag napi 10 órát utazással együtt (egy héten hány napot?)
- van gyereketek, akit jórészt te nevelsz (mekkora? egy van csak?)
- a háztartás vezetése teljes mértékben a tiéd
- a férjed dolgozik napi 15 órát utazással együtt, heti két szabadnap, amikor megvan
- otthon semmiben nem segít, ami ilyen munkarend mellett mondhatni, természetes, de: az én párom is egy időben sokat dolgozott, de ha volt szabadnapja, akkor minden héten egyet vagy egy felet arra áldozott, hogy a ház körüli dolgokat intézte, segített a főzésben (szeret főzni), takarításban (ezt nem szereti, én sem, de ezt meg kell), stb. Emellett alapvető, hogy a levetett ruháit a helyükre rakja, és nem szétdobálja, a holmijait elpakolja, miután használta. Ez nem kerül fáradságba, csak meg kell szokni.
- a férjednek rátok, egy kis család felé való figyelemre nincs ideje, fáradt, de a haveroknak rögtön ugrik
Ez így nem állapot, beszélj vele erről, hogy ő is tudja, ez nem normális. Természetes, hogy szüksége van 1-2 férfias estére a haverokkal, de hogy emiatt mindig mellőzze a családját, az már sok. Csak beszélni tudsz vele erről. Ő elsősorban egy családapa, aki nem csak dolgozik a családjáért (bár érzésem szerint valami probléma is van), hanem velük van, foglalkozik velük, és nem pedig egy agglegény, aki a szabadidejében a haveroknak rohangál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!