Nőtársaim, ti nem érzitek néha úgy hogy cselédek vagytok a saját házatokban?

Már nem.

Az előző kapcsolatomban viszont így éreztem, és már nagyon elegem lett belőle. Első tapasztalatom arról, hogy milyen együtt élni valakivel, aki a párunk, emiatt nem is voltam túl rutinos. Tény és való, hogy a volt barátom gyakran dolgozott munka mellett is, tehát a szabadidejében is keresett pénzt. És bizony ez fárasztó volt számára, sok órát töltött talpon. Ezt figyelembe véve úgy gondoltam, szívesen vállalok nagyobb részt a háztartásból, viszont:

Én is dolgoztam, noha csak nyolc órában, de azt teljesen összevissza, a hét bármely napján, több műszakban, sokszor mentem délutánból reggelre, az utazás pedig legalább másfél óra volt, ha nem éppen kettő. Volt, hogy nem nagyon volt időm, vagy éppen fáradt voltam, mert előző nap csak négy óra alvás jutott, a volt barátom mégis, ha egy tíz percre leültem, vagy elhalasztottam valamit, már a fejemhez vágta, hogy lusta vagyok. Pedig sose kértem, hogy helyettem csináljon bármit (ez hiba volt), csak arra, hogy ne sürgessen és hogy ha például csinál magának egy hagymás rántottát, ne nekem kelljen a hagyma- és tojáshéjakat eltakarítanom utána, öltözködésnél ne hagyja szanaszét a ruháit és ha az ebédlőasztalnál dolgozik, utána pakolja el a szerszámait.

Szívesen kimostam, mosogattam, megfőztem, kitakarítottam a saját tempómban, de sokszor kellett utána is pakolásznom és ebből lett már nagyon elegem. Meg abba, hogy folyton azt hallgattam, hogy lusta vagyok. Persze ez utóbbira mindig rákontráztam, hogy ő meg egy trehány disznó, de sajnos ezzel nem jutottunk előbbre, csak a jó hangulatot ástuk alá kettőnk között.

A lényeg, hogy rosszul indítottam az egészet, eleve rosszul fektettük le a szabályokat, viszont tanultam az esetből. Most már úgy csinálom, hogy figyelembe véve minden esetet, szépen megbeszéltem a barátommal, hogy ki mire hajlandó és mire nem. Szerencsére hasonló a habitusunk, hasonlóan gondolkodunk, mindketten ugyanannyit kérünk és adunk a dologba, na meg lazábbak is vagyunk, főleg egymással szemben. Most is épp szalad a lakás, de megbeszéltük, hogy ma nekiugrunk, közösen és rövid idő alatt rendet rakunk. Így több időnk jut egymásra és másokra is.

lehet, hogy a kérdező úgy értette: sokan elvárnak tőle dolgokat, pl a gyereke(i)... ugráltathatják, vagy parancsolgathatnak neki.

Ebben az esetben inkább megalázva érezném magam, mint csicskának...

Igen, egy családban meg van az anarchia. Muszáj, és mindenkinek megvan a maga egészséges, normális szerepe.

Ráadásul akárki nevén is legyen a ház, a család: KÖZÖS... tök mindegy, kinek van keresete és ki takarítás, egyszerűen a fontosság nem ebben, hanem az összetartásban rejlik.