Nőtársaim, ti nem érzitek néha úgy hogy cselédek vagytok a saját házatokban?

Igen!!! Ma is itthon volt de nem segitett semmit... A nő járjon el melozni, csinálja a háztartást, rendezze a gyerekeket...

A legdurvább amikor azt mondja hogy semmi sem az enyém, minden az övè mert én gyed és gyesen voltam itthon, meg egy senki vagyok.

(ja felporszivozott de megkértem rá)

nem, bár az itthoni teendők nagy részét magamra vállalom, de ha kérek valamit, megcsinálja.

a párom sokkal többet dolgozik mint én, ameddig várom haza, igazán nem nagy etwas kimosni, vagy porszívózni egy kicsit :)

ha olyan munkáról van szó, amit én nem tudnék megcsinálni, mert pl nehezet kell emelni, vagy nem értek hozzá, akkor szó nélkül megy, és mire kettőt pislogok már kész is :)

Nem! Senki nem utasít, ad ki ukázt semmire, amit csinálok azt szívesen teszem a családtagjaimért és magamért.

21N

Nem érzem annak magam.

Valahogy szívesen teszek-veszek itthon. De a párom mindig segít, van amikor megkérnem sem kell.

mi szeretetből teszünk meg dolgokat. NEM szükségből és NEM muszájból. Mivel fontosak vagyunk egymásnak és fontosnak tartjuk a környzetünket, illetve a magunk igényességét így nem kérdés, hogy mindent szívesen, önzetlenül, kérdés, meg mindenféle heti terv ellenére teszünk meg.

Egyszerűen én és Párom is tudjuk/látjuk mit kell megtennünk és megcsináljuk. Mosogatni, mosni, porszívózni? tudja mindenki, mikor kell és hogyan. Mindig jó érzéssel tölt el, ha Párom haza jön és tiszta a lakás, finomat főztem, ő pedig hétvégenként szó nélkül kijön hozzám segíteni, és közben jókat beszélgetünk.

Lehet, hogy felfogás kérdése az egész... mi mindent próbálunk élvezni, amivel töltjük az időnket :). Persze vannak kevésbé élvezhető dolgok: fürdőszoba takarítás, de csak a végeredmény a fontos. :)

Én és Párom egyöntetűen mondhatjuk: nincs cseléd a háznál...