Mit csináljak? (bővebben lent)

Én anyaként mondom.

Miért van nektek mobilotok ha nem használjátok arra amire végül is kéne?? Megfigyeltem az utcán menet-jövet. A fiatalok például rekord gyorsasággal tudnak sms-t írni. KOmolyan ha verseny lenne belőle, biztos első helyen állnának a tinédzserek sms írásban.

Oké, hogy elfelejtetted a + órát és a zeneórát. Előfordul. De amikor kicsöngettek az utolsó óráról és mentél a 7-dik órára egy gyors sms anyudnak, hogy

"szia anya! van 1 órám még, meg megyek zeneórára, így későn érek haza. puszi" Még 1 percet sem vett volna el sz idődből.

Azért gondold magad anyád helyébe. A mai világban amikor nap mint nap csak azt halljuk, látjuk hogy mennyi fiatalt ölnek meg, erőszakolnak meg, és amikor csak azt olvassuk, látjuk hogy mennyi fiatalt vesznek rá a drogokra, piára, valahol érthető hogy aggódik érted. Egyszer már végig játszotta a nővéreddel,és gondolom sokszor volt álmatlan, átsírt éjszakája anyádnak. Téged is hív, és nem reagálsz. Már mindenki hív és nem reagálsz. Képzeld el mit járhatott anyud fejében.. Vajon mi történt?? Miért nem telefonál? miért nem írt egy sms-t ha elment valahová?? Hol van?? Édes istenem csak ne történjen vele az ami azzal a Bándy Katával.. vagy azzal a Bence gyerekkel..

Nagyon nehezedre esett volna egy sms???

Hogy mit tegyél?? Semmit.. Jó darabig járj haza időben, és hagyd hogy az aggódás, félelem érzés szép lassan elmúljon magától..

Nézd, azt te is látod, hogy mivel a nővéred "rossz" volt, anyukád halálra aggódja magát, hogy esetleg te is olyan leszel. Nem tud józanul gondolkodni. Rettentően fél, hogy ez be fog következni, és minden apróságot jelnek vél, és azt hiszi, hogy bekövetkezett, amitől fél. A kiakadása nem jogos, hanem alaptalan, de érthető.

Szerintem lényegében helyesen reagáltál. Józanul elmondtad neki, hogy mi történt. Ha azt is mondja, hogy nem hisz neked, valószínűleg igazából nem ennyire biztos a dolgában.

A következőt tudom javasolni. Te átlátod, hogy anyukád mitől fél, miért fél pont ettől és azt is tudod, hogy semmi oka a félelemre. Anyukád nem tud ebben a kérdésben józanul gondolkodni, de te felül tudsz ezen emelkedni és tudsz alkalmazkodni.

Tehát, ha legközelebb ilyen történik, akkor tényleg írjál anyukádnak, hogy "Kedves anya, elfelejtettem szólni, hogy xy órám van ma és csak q óra z perc körül vagyok várható. Azért írtam, hogy ne aggódj." Ha le van merülve a telefonod, akkor kérd kölcsön a barátnődét. Ez azért szükséges, mert tudod, hogy anyukád - bár alaptanaul - mindig aggódik. Egy szülő-gyerek szeretetkapcsolatban helyes, ha racionálisan el nem is várható dolgokat megteszünk a másik kedvéért vagy nyugalmáért.

Másrészt tarts ki az igazság mellett, de mindig csak egyszer mondd el neki. Nyugodtan kifejthetsz neki minden részletet (pl. azért felejtettél el tegnap szólni, mert nagyon aggódtál a fizika házi miatt), és rávilágíthatsz az érvelésében levő logikai hibákra vagy ellentmondásokra (pl. azért nem vetted fel óra alatt a telefont, mert a házirend szerint le kell halkítani, és nyilván nem azért tartod be a házirendet, mert olyan rossz tanuló vagy). Ha ott helyben úgy is tűnik, hogy egy szavadat sem hiszi, utólag elgondolkodva vagy hosszú távon azért össze fog neki állni a kép, hogy minden rendben.

Én pontosan átérzem édesanyád helyzetét.

Először is. Amit anyud akkor mondott hogy nem hisz neked, meg ezentúl nem érdekli mit csinálsz, nos azt csak mérgében mondta. Ő sem gondolta komolyan, csak aggódott és mérges volt.

Sajnos sokszor mondunk olyan dolgokat amit lehet később ezerszer is megbánjuk, főleg ha tényleg nagy lesz a baj.

Egy kis történet.

Van egy csodálatos lányom aki 6 évvel ezelőtt volt 13 éves. A korához képes szép, és fejlett lány volt. Jól tanult, nem dohányzott, nem ivott. Táncórára járt, és kézilabdázni. Nem voltam szigorú anya, de volt hogy vitáztam vele, mert vele is előfordult hogy elfelejtett szólni a + órákról, és nem írt, nem hívott. Én meg ideges voltam mert képtelen voltam elérni őt. Egy ilyen vita alkalmával a fejemhez vágta, hogy ő már nagylány tud magára vigyázni, ne reagáljam túl a dolgokat. Én akkor azt mondtam neki amit neked anyud.

OKÉ! Ezentúl nem érdekel hogy merre vagy. Én nem foglak keresni..Ha annyit nem érdemlek meg hogy egy sms-t küldj akkor nem kell beszámolnod róla.

2 napig volt haragszomrád.. Végül is nem haragudtam sosem rá, csak aggódtam és mérges voltam.

Alig 1 héttel később szintén nem jött haza időben. Nem hívtam fel, mondván tudja a lányom hogy mit csinál, majd ha hazajön elmondja hol volt. Biztos megint bent maradt + órán vagy segít az egyik tanárnőnek.. Vagy esetleg az edzőbá tartotta őket tovább..Nem hívott, nem írt. Este 8-kor még sehol nem volt. Aggódtam, de fogalmam így telefonáltam neki. Hát persze hogy nem vette fel. 10 percenként hívtam, nem vette fel. Már mérges voltam újra, hogy miért kell ezt csinálnia. Az apja is mérges volt már. Este 9-kor sem jött haza. Az apja felöltözött,és a fiúnkkal (aki akkor volt 18 éves) elindultak megkeresni. Persze végi morgott az apja, hogy "jaj neki ha hazajön" Sosem ütötte meg a lányát de fog 2 akkora pofont kapni hogy a fal adja a másikat".. Gondolhatod milyen mérges lehetett az apja is aki soha életében nem emelt kezet egyik gyerekére sem.

Este fél 10-kor csöngettek. Azt hittem a lányom jött meg. De nem. Rendőrök voltak. Elmondták, hogy a lányomat edzés után hazafelé menet ketten megtámadták, megerőszakolták, és félholtra verték. Rohantam a kórházba. Amikor megláttam a lányomat elájultam. Később láttam a nagy fiamat és az apját hogy mindketten zokognak. Egyszerűen el sem akartuk hinni hogy ez velünk is előfordulhat. Sokáig magamat hibáztattam hogy nem telefonáltam azonnal, hogy vártam mert a legutóbbi veszekedésünknél azt mondtam, hogy már pedig én nem fogom hívni.. Eltelt 6 év. A testi sérülések már rég begyógyultak. A lelki sérülések nem. Egyikünknél sem.

Anyukádat teljesen megértem, és hidd el nekem, hogy sokszor azt hisszük velünk nem történhet semmi baj, hiszen jók vagyunk, nem öltözünk feltűnően, nem vagyunk könnyelműek.. Lám mégis akárkit érhet nagy tragédia..

Legközelebb tedd meg hogy mindig szólsz , ha elfelejted akkor legalább egy sms-t írj..

46/N

Most szombat-vasárnap biztos ven egy kis szabadidőd.

Mi lenne, ha leülnél, és írnál édesanyádnak - kézzel - egy rövid levelet, amiben elmondod neki, hogy megérted a félelmét és az aggódását, de te nem hazudtál? És ilyen csendes, nyugodt hangnemben magyaráznád el neki, hogy mi is történt valójában?

Anya létemre biztos vagyol benne, hogy megnyugodna és még meg is hatódna... Így sokkal könnybb lenne, mint élőszóban vitatkozni és duzzogni. És az egész nem kerülne több idődbe, mint az itteni kérdés kiírása!

Megszépítené a család weekend-jét, hidd el!