Benneteket hányszor hív fel az anyukátok egy nap? Engem csak ma már kilencszer hívott. Természetesen semmi fontosat nem akar, csak úgy.
9es vagyok megint.
Anyósom is minden nap felhív, és a férjemet is minden este felhívja, pedig a szomszédjukba dolgozik és minden nap találkoznak. Anyósoméknak is csak mi vagyunk, kit hívogassanak, ha nem minket? Én örülök ha felhív megkérdezni hogy vagyunk és letojom, hogy minden nap megkérdezi.
Jó, hát ez teljesen relatív, mert nem mindegy ki milyen viszonyban van a szüleivel :)
Én mióta elköltöztem "otthonról" - úgy 3 éve -, nem hallottam semmit anyámról.
A férjemet is szinte naponta hívogatta az anyja, de nekik sem volt túl felhőtlen a kapcsolatuk, azért volt az egész mert anyós unatkozott.
A férjem hónapokig nyelte, egyre idegesebb lett, munkahelyen még annyira se volt kedve az anyjával beszélgetni mint itthon, amikor kicsit velem lett volna :)
Sikerült rávennem hogy beszéljen le egy fix időpontot hogy mikor telefonáljanak, így szombatonként megy egy hívás a mamának.
A férjem sokszor elfelejti, de nem kell aggódni, az anyja azonnal hívja amikor eszébe jut.
2 beszélünk egy héten, egyszer én hívom, máskor ő.
23/N
4.
az enyém is ilyen. a tesóimmal minden nap beszél szinte, pedig az egyikük külföldön él. amikor összeköltöztünk a párommal (én már külön városban éltem a családomtól akkorra) és 7 hónapja együtt éltünk, meg is jegyezte, h neki mennyire fura, h a 7 hónap alatt egyszer sem keresett az anyám. ha én hívom, engem is leráz. most, h babát várok, 3 hetente-havonta felhív. de ha én hívom, sokszor ugyanúgy érzem rajta, h szabadulna...
Soha nem hív, megvárja míg én jelentkezem. Ha vészhelyzet lenne biztos felhívna. Általában reggel és este felhívom, elmesélem neki hogy telt a nap, mi van a gyerekekkel.
28/N
fel sem venném ennyiszer, vagy utcán vagyunk, vagy nem érek rá, most meg eszembe jutott, hogy a táskámban felejtettem a mobilt...
Előre meghatározott időpontban csörget naponta 1*, és amikor ráérek visszahívom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!