Párom vissza tudja jogi úton követelni a fél lakás részét amit nekem átadott?
Azt mondta ha megszűnne a kapcsolatunk vissza követelnél.DE úgy tudom ami már az én nevemre került azt már nem tudja elvenni.Bosszút állna csak azért mert lehagynám.
Fél lakás részére amit az Ő véve úgy átadta át nekem, hogy haszon élvezeti jogot tett rá.
Így van egy teljes lakásom de a felén haszonélvezeti joggal van terhelve.
Nem világos, hogy hogyan lenne egész lakásod, de lényegtelen is.
Ha a te lakásod volt, illetve közösen vettétek, és a saját részét átiratta rád (amit visszavenni nem tudna, ha hivatalos formßaban történt), akkor is ö van elönyben.
Azzal, hogy NEKI haszonélvezeti joga van, TE nem érsz semmit a lakással. Ugyanis neki ezzel joga van arra, hogy ott éljen, a fele lakást úgy használja, ahogy neki tetszik és te az égvilágon semmit nem tehetsz ellene. Ezen kivül a lakást nem is adhatod el, ha nem egyezik bele.
Tehát most akkor a lakás csak a tiéd, de neki haszonélvezeti joga van?
Ha hivatalosan el lett intézve a dolog, be lett jegyezve, hogy az ingatlan a tiéd, akkor jogilag azt már nem igen veheti vissza, ha csak nem hagytatok valami kiskaput a szerződésben. Földhivatalban megtudod nézni kinek a nevén van a lakásotok hivatalosan és mik vannak ráterhelve. Azonban azt el kell mondjam, hogy a haszonélvezeti jog erősebb, mint az, hogy a lakás a te tulajdonod, ergo amíg ő ott akar élni, te jó eséllyel nem fogod tudni őt kirakni a lakásból!
Vetünk közösen egy lakást.Most úgy döntött, hogy rám hagyja az Ő részét.Ügyvédnél voltunk így is történt.
Így már 100 %-ban az én nevemen van a lakás,de amit nekem átadott részét arra rakatott haszonélvezeti jogot.(megkérdeztem miért azt mondta azért, hogy ha elhagynám akkor addig lakna benne amíg akarna és lepusztítaná bosszúból a lakást... )
Azt mondta lakottan haszonélvezeti joggal terhelve úgy sem tudnám eladni senkinek sem.
Ha ajándékozásról volt szó, akkor igen, visszakövetelheti:
Az 1959. évi IV. törvény (Ptk.)
Az ajándékozás
Ptk. 579. § (1) Ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles.
(2) Ingatlan ajándékozásának érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges.
Ptk. 580. § Az ajándékozási szerződés teljesítését az ajándékozó megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy az ajánlattétel, illetőleg a szerződés megkötése után körülményeiben, különösen a megajándékozotthoz való viszonyában olyan lényeges változás állott be, hogy a szerződés teljesítése tőle többé el nem várható.
Ptk. 581. § (1) Az ajándékozó a megajándékozott tulajdonszerzésének, továbbá az ajándék tárgyának lényeges fogyatékosságáért vagy az ajándékozás során abban beálló kárért csak akkor felel, ha a megajándékozott bizonyítja, hogy az ajándékozó szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el; a felelősség a kárért akkor is terheli az ajándékozót, ha a megajándékozottat nem tájékoztatja az ajándék olyan lényeges tulajdonságáról, amelyet a megajándékozott nem ismer.
(2) Az ajándékozó az általános szabályok szerint felelős azért a kárért, amelyet az ajándékozással kapcsolatosan a megajándékozott egyéb vagyontárgyában okoz.
Ptk. 582. § (1) A még meglévő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti annyiban, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.
(2) Ha a megajándékozott vagy vele együttélő hozzátartozója az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el, az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket.
(3) Az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és e nélkül az ajándékozásra nem került volna sor.
(4) Visszakövetelésnek nincs helye, amennyiben az ajándék vagy a helyébe lépett érték a jogsértés elkövetése időpontjában már nincs meg, továbbá ha az ajándékozó a sérelmet megbocsátotta; megbocsátásnak számít, ha az ajándékozó az ajándékot megfelelő ok nélkül hosszabb ideig nem követeli vissza.
(5) A szokásos mértékű ajándék visszakövetelésének nincs helye.
Adásvételi szerződés volt csak nem adtam pénzt érte.DE azt mondta mivel nem kapott pénzt így mehet majd bíróságra, hogy kérje a lakása fele részét pénzben,mert az ügyvéd előtt nem írtunk papír a pénz dologról:(
Szóval mehetne úgy nézem a pereskedés ha arról lenne szó.Én nem tudnám bizonyítani, hogy kifizettem as részét így lehet tényleg nekem kellene pénzt adni a fél lakásáért.
Sosem szabad közösködni ebből rájöttem.
hát ez egy egészen bonyolult ügy.
Nincs róla papír, így akármit is mondhat... Ha nem fizettél érte, akkor az ajándékozás, ugyebár... Ő tudja bizonyítani, hogy ő kifizette? Most hogyan fizetitek a rezsit? Hitelre vettétek? Van rajta jelzálog?...stb..stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!