Szerintetek is önzésből csinálja ezt anyám?

Mikor 18 évesen az egyetem választás előtt álltam, azzal kellett szembesülnöm, hogy azért kell gyengébb, de közelebbi egyetemet választanom, mert egyedül kell majd a saját lábamon megállnom - holott a szüleim tehetősek voltak és még most is azok. Anyám egész gyerekkoromban hajtott, mint valami csatalovat, mindig 200%-ot várt el tőlem, erre el kellett mennem a régió leggyengébb egyetemére, csak azért, hogy bejárós lehessek és legalább a kaját meg a szállást ne kelljen fizetnem. A szüleimmel való szörnyű viszonyom miatt eleinte kollégista akartam lenni, de 1 hónap alatt rájöttem, hogy tényleg egy fillért nem kapok tőlük és így nem tudom magam fenntartani egyedül. Így hazajöttem és bejárós lettem. Szívtam 3 éven át egy olyan egyetemen, amit színvonalon alulinak tartok, és aminek semmi értelmét nem látom (maga a szak nem rossz, de az iskola miatt semmit nem ér és erre 1-2 év után jöttem rá).

Most, utolsó évesként a gyakorlati hely fontos kérdés. Kinéztem magamnak egy 150km-re lévő nagy, elismert céget, a HR-esekkel fel is vettem a kapcsolatot már, mehetnék interjúra. Anyám viszont, mikor ez megtudta, hogy el akarok költözni 150km-re innen, szinte kikelt magából, hogy ne gondoljam, hogy majd ő fog eltartani akkor is, meg ha elmegyek, tőle ne számítsak egy fillérre sem. Ezt később meg is erősítette, hogy nem támogatja semmilyen formában, hogy messzebb költözzek gyakorlat miatt, mert "miért nem jó nekem a közelben". Nem érti meg, hogy egy olyan céghez bekerülni hatalmas előrelépés lenne, ráadásul az eddig nagy erőfesztések árán szerzett nyelvtudásomat is kamatoztathatnám ott, ami nálam fontos szempont. De ő mindenáron arra akar kényszeríteni a pénzével, hogy itthon maradjak és továbbra is tűrjem őket, a mindennapos veszekedéseket, anyázásokat, k*rvázásokat, a megaláztatást. Néha azt gondolom, ennél még a nyomorgás is jobb. Ti mit tennétek a fenti helyzetben? Ki kell tartanom és szerezzem meg azt a gyakornoki állást, akárhogy támogatnak vagy nem, akármit gondolnak a szüleim? És egyáltalán miért kényszerít anyám haza, mikor tudja, hogy utálok velük élni? Miért kell választanom a nyomor vagy az utált itthonlét között, miért nem bír tmogatva elengedni 21 évesen? (Érdekes, mert pl elmentünk a barátommal nyaralni 4 napra úgy 500km-re innen, hogy azt se tudta, hova mentünk és még csak fel sem hívott a 4 nap alatt, hogy élek-e még... akkor ha ennyire nem érdeklem, miért jó neki, ha itthon ülök és veszekszünk állandóan?)