Meddig lehet - és kell - az unatkozó családtagokat, lakótársat, stb. tolerálni?

Hihetetlen mód felbosszantott a lakótársunk, este fél tízkor bekopogott, hogy az apjának meg kell szerelni valamit a gépen, a párom most azonnal menjen át. Mi még ugyan nem feküdtünk le, de már nagyon az ágy felé tendáltunk. Persze a párom ment szerelni... merthogy a lakótárs jó barátja.

Az a baj, hogy az ilyesmi nem ritkaság, sőt. Ha itt van a barátnője, akkor még csak-csak istenes a dolog, de ha nincs, akkor folyton a nyakunkon lóg. A tegnap esténk is gyönyörűen tönkretette, hiába csuktuk magunkra az ajtót, jött és mondta a magáét, és ugye nem lehet elküldeni a fenébe, merthogy barát. Viszonylag kevés igazán romantikus pillanat van a kapcsolatunkban, de azoknak is kb. a felét ő teszi tönkre, amikor pont akkor kopog.. persze legtöbbször még annyira se maradunk magunkra, hogy egyáltalán elkezdjen kialakulni ez a romantikus hangulat, még hajnali egykor is kint van és ha hallja, hogy ébren vagyunk, jön és kopog... engem komolyan kikészít, néha látom a páromon, hogy őt is, de ha meg szólok, akkor nincs igazam, mert a barátja és csak unatkozik... ugyanezt csinálja egyébként a barát anyukája is, minden nap jön át, borzasztó. Eleinte szimpatikus volt a dolog, de most már kezd kikészíteni. De ha szólok, én vagyok a hisztis. Mit tegyek?