Elköltöznétek, csak mert ez most trendi?

Szerintem sem trendiség kérdése!

Ahogy neked pl. természetes volt,hogy otthon maradtok, nekünk nem! Pedig ha nagyon akartuk volna, elfértünk volna a szülőknél is, de már gyerekvállalás előtt elköltöztünk. Nekünk úgy volt jobb, hogy legyen egy teljesen saját közegünk, terünk! De másnak máshogy jó!

Szerencsések vagytok, mert nincs belőle gond, de az ismerőseim nagy részénél bizony egy idő után kiütköznek a generációs különbségek!

Egy több generációs háznál ez nem jelent problémát szerintem, így én is laknék a szüleimmel, ők jófejek, megértőek, csak annyit avatkoznak az életünkbe amennyit kérünk és hiába laknának relative a szomszédban, nem erőltetnék ránk magukat csak úgy.

Ellenben anyósomékkal nem szívesen laknék így, mert tudom hogy ők olyan típusok, akik állandóan rajtunk lógnának, mindenbe beleszólnának és megfulladnánk mellettük.

Konkrétan egy házban, közös helységekkel viszont a saját szüleimmel sem élnék. Nem azért, mert az a trendi, hogy külön élünk, hanem mert szeretnék függetlenedni, önállóan élni. Én itthon mindig is gyerek leszek a szüleim szemében, jobb érzés külön, intézem a saját ügyeinket, nem kell sorba állni a fürdőért, vagy gondolkodni, hogy indulhatok e meztelenül a fürdőből a szobánkba, stb.

Azt is hozzátenném, hogy egyikünk családja sem él valami jó helyen munka szempontjából, így mi egy harmadik helyre kényszerültünk.

Ergo számomra ez nem trend kérdése, hanem élethelyzeté. Ha nektek így kényelmes, megtudjátok oldani és nincsenek súrlódások, akkor miért ne élhetnétek ott?

Ez valóban nem egy trend, hanem egy normális minta a társadalomban.

Ahogy felnő az ember, önállósodni szeretne, a saját életét élni, és mindezt azért nem mások nyakán. Értem én, hogy így könnyű, kényelmes, ki van nyalva a seggetek, de az élet nem ebből áll.

Imádom a szüleimet, sőt a párom szüleit is, de bevallom, nem lennék képes egy fedél alatt élni velük, elkülönített lakrészben sem (és a párom sem). Hogy miért?

Azért, amiért mások sem: tisztelem és becsülöm, hogy mások hogy akarják nevelni a saját gyermekeiket, tanácsokat is szívesen elfogadok, de ha az ember a szülőkkel él, akkor óhatatlanul is beleszólás lesz belőle, és nem tanácsadás.

A ház körüli dolgokkal sem akarok senkivel egyeztetni: én akarom eldönteni, milyen házban élek, milyen a kertem, és akkor akarok változtatni rajta és azt, amit nekem tetszik. Ez egy többgenerciós háznál lehetetlen.

Ha fúrni akarok este 9-kor, akkor nem szeretném 30 évesen is édesanyám engedélyét kérni hozzá. Arra sem, ha barátokat hívok át, és esetleg hangos zene szól. Vagy ha a kertben grillpartit rendezek. És azt sem szeretném, hogy hallgassa, ha épp hangosan szeretkezünk, ha a gyerek egész nap bőg, vagy ha netán veszekszünk.

Egyszerűen nem szeretném, hogy másoknak beleszólása legyen az életem legapróbb dolgaiba sem. Inkább megkeresem a pénzt a saját házra, arra, amiről mindig is álmodtam, nem élek kényszer-és félmegoldásokkal. A férjemet pedig végképp nem kényszerítettem volna erre soha. Én nem látok ebben semmi abnormálisat.

Utolsó, de eleve minimum ketten vagytok, nem Te döntesz el egyedül mindent... Engem egyébként ez zavarna is, a házamnak olyannak kell lennie, amilyennek én akarom és tudom és pont :D Ezért jó, hogy a párom kompatibilis velem, bámulatos, de minden házat érintő kérdésben ponto3san egyetértettünk eddig, a szigetelés vastagságától a kád színéig :)

Éjszaka nem akarok fúrni, de 9-kor simán tenném. S laktam egy házban vadidegenekkel, nem hallottunk az égvilágon semmit. Beleszólás, az volt néha, elég is volt az a pár év :)

Szerintem egy ilyen szétválasztott szituációban, jó fej emberek együtt tudnak élni. Oké, az számít, hogy bulizik-e az ember hangosan (bár ha a veled lakó 17 éves gyereked csinálja, akkor saját házban is megjelenik ez a probléma), de nem kell valami extra alkalmazkodóképesség az egy fedél alatt lakáshoz. Egy kicsike lehet, hogy nem árt :)

Igaz, ez merőben elméleti gondolkodás a részemről.

Sima irigység az oka kérdező,semmi más.

Nincs pénzük semmire, és ez a bajuk, hogy ők nem tudnak házat venni, de még az albérletet is alig tudják kipengetni, vagy a kapcsolatra irigyek. Nagyon sok anyósvita van és rettentő irigyek az emberek, ha valahol ez másként megy.

Ne törődj velük, van nekik elég bajuk.

"Utolsó, de eleve minimum ketten vagytok, nem Te döntesz el egyedül mindent..."

Nyilván úgy értettem, hogy a férjemmel közösen (csupán egyszerűbb és rövidebb E/1-ben írni, mint T/1-ben). Nem mellékes az a tény sem, hogy azért a férjével jó esetben egyetért az ember, és fordítva, így vele meglehetősen kevés kompromisszumot kell kötni a házról és egyebekről alkotott elképzeléseinkkel kapcsolatosan :)

Szerencsés vagy. Nekem is van ismerős, akinél olyen hosszú ház van. Elöl laknak a szülők és hátul a fiatalok. A nagymama nagyon sokszor hozza-viszi az unokát, ha olyan a munkabeosztása. Sőt, volt vele gyesen is 1 évet. Nemrég azon agyaltak, milyen átalakításokat csinálnak majd közösen, hogy a fiatalok előre költözzenek a kicsit nagyobb lakrészbe.

Ahol jó a viszony a szülővel és az odakerülő párral is, sokkal több az ilyen együttélésből az előny, mint a hátrány.