Hogy tudnánk segíteni neki?

Mondjátok meg neki, hogy csak akkor mehet haza, ha eszik és megerősödik, addig nem engedi a doki. Gynge immunrendszerrel elviheti az influenza, épp most van járvány...

Magatokhoz veszitek? Mert ha ő azt hiszi, hogy egyedül kell élnie, akkor attól fél és direkt nem eszik, nehogy egyedül maradjon a lakásában. Tudja, hogy nem tudná önmagát ellátni.

Mondjátok meg neki, milyen jövő vár rá: magatokhoz veszitek, segíthet a háztartás és a dédunokák körül, szeretnétek, hogy meséljen a fiatal koráról, az emlékiről (a gyerekek ezt imádják), és hangsúlyozzátok, hogy szükségetek van rá. Szegényke most azt hiheti, hogy teher lesz a nyakatokon, ezt kell elfeledtetni vele!

Sok sikert!

Akkor ő még nem annyira idős, nálunk 90-hez közel a csipőműtét után láttuk azt, hogy feladta, pedig a műtét jól sikerült, de már nem volt ereje/kedve küzdeni, pár hétre rá elment, nálatok nyilván nem erről van szó.

Az amputáció trauma, fel kell dolgoznia, gondolom küldik rehabilitációra, ott nem csak gyógytornász, hanem pszichológus is kellene, hogy foglalkozzon vele - bár a mai kórházi viszonyokat ismerve nem akarok fals reményeket kelteni. Látogassátok sokat és támogassátok abban, hogy el tudja fogadni a helyzetet, ha a dédunoka életét menthette volna meg a lába árán, biztos megtette volna, az ő élete sem ér kevesebbet.

A 4. vagyok.

Azért próbáljátok megértetni vele, hogy szükségetek van rá, ha jobb nem jut eszetekbe, mondjátok azt, hogy ő tud a legjobban valamit megfőzni-megsütni, amit meg kéne tanítania nektek, vagy jó lenne, ha mesélne a régi időkről, mert abból ír dogát a gyerek (unoka, dédunoka...bárki), szóval jótékony hazugságokkal is lehet ám élni ilyen helyzetben!!!

Az a lényeg, hogy értse meg, hogy nagy szükség van rá!

Szorítok nektek!