Ti/párotok milyen jövedelem szint alatt mennétek ki külföldre dolgozni úgy hogy a család (feleség, gyerek) itt marad?
Van két óvodás gyerekünk, a férjemnek sajnos megszűnt a másodállása, ami kellett ahhoz, hogy normálisan meg tudjunk élni. Ennek lassan fél éve, azóta csak lom munkákat talál néha, ami nem sok összességében. Hitelünk is van sajnos, ennek a törlesztése és a rezsi után 100 ezer körüli összeg marad. Ezt kell beosztani ételre, utazásra, és minden másra. Én még valahogy bírom is, de a férjem nagyon a lelkére veszi. Ő egy nagyon szegény családból jött, és nem képes elviselni, hogy nem tudja a gyerekeknek azt az életszínvonalat biztosítani amit minimum szeretne. A fejébe vette, hogy kimegy Németországba. Lenne egy lehetősége, ismerősök által. Én megértem az álláspontját természetesen én is szeretnék többet adni a gyerekeknek, de úgy gondolom ami szükséges megvan, az hogy legyen apjuk, aki mindennap hazajön fontosabb az anyagiaknál ez esetben. Lehet pár hónap múlva egyébként is talál egy másodállást. Szóval én szeretném ha maradna, viszont ha emiatt állandóan stresszel akkor lehet mégis jobban járunk ha kimegy.
Nem tudom mi legyen. Azt mondja döntsünk közösen, de ez a közös döntés azt jelenti hogy valakinek engedni kell.
Tudom, hogy a mi életünk, de jelen összegek mellett ti mit csinálnátok?
első vagyok
Mi sem tartunk állatot.Hízottan vesszük,szüleimnél vágjuk le,vagyis hivunk embert aki levágja,segit feldolgozni.Tyúkot szintén végni vesszük,nem tartani,csak cicáink vannak.
Locsolni kútból locsolunk,egyszer kellett kiásatni 30ezerért,idén akarjuk bevezetni a házba,arról öblitsen a wc,arról menjen a mosógép.
Amikor vettük a házat,szempont volt,hogy élhető környék legyen.Igaz az ehhez hasonló ház 50 km-rel 3 millióval olcsóbb volt,de megérte ezt megvenni.
Nagyon észnél kell lenni.
Nekem sem volt könnyú feladni a lakás kényelmét,mai napig utálok havat lapátolni,meló után még gyomlálni,nyáron reggel-este locsolni,de másképp nem tudnánk előrébbjutni.
200 törlesztő+rezsi?
Uhh,az bátor.
Mi most értük el, hogy végre 100 körül maradjon, ha már minden ki van fizetve, és én ennek határtalanul örülök. Jó, nálunk "csak" egy gyerek van, ez is igaz.
Viszont egyikünk sem menne ki úgy külföldre, hogy a család többi tagja itt marad. Majd szeretnénk kimenni később, de az biztos, hogy csak együtt, az egész család. Sajnos túl sok rossz példa van előttem, nagyon sok ismerősöm ment ki úgy, hogy a többiek itthon maradtak, rá is ment a kapcsolat a legtöbbnél.
Na meg, neveltem én épp elég ideig egyedül a fiamat ahhoz, hogy ezek után ne menjek bele egy ilyen helyzetbe, csak hogy több pénzünk legyen, örülök neki, hogy végre teljes a család.
Persze,sok kapcsolat ráment már arra hogy a férj elment külföldre, de sok kapcsolat ráment már a pénztelenségre is. Ha jóval többet keresne akkor hamarabb ki lehet fizetni a hiteleket, aztán már tudtok gondolkozni a folytatáson, de a 200+ törlesztő az iszonyat sok.
Nálunk nincs még gyerek, így mindketten ki tudtunk jönni.
minden hónapban összeírom h mit főzök és csak az ahhoz való dolgokat veszem meg :-)
ÉS nem kell gondolkodni h mit is főzzek másnap :-)
havi 1 nagybevásárlás : tartós élelmiszerek tisztító és tisztálkodási szerek stb
és amikor kell megveszem a friss árut
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!