Mit tegyek, ha nem érdeklem a szüleim?
24 éves vagyok, 10 éve élek külön tőlük. Eleinte kollégiumban, majd albérletben. Az elején minden nap beszéltünk telefonon, érdeklődtek utánam. Aztán egyszer nagyon összevesztünk, akkor fél évig nem mentem haza (nem akarták megengedni, hogy összeköltözzek a barátommal, én meg akartam). De azért akkor is kerestek, beszéltünk telefonon.
Az utóbbi fél évben elég nagy változások álltak be az életemben. Kiderült egy betegségem, amit vizsgálnak már hónapok óta, otthagytam az egyetemet, most csak dolgozom (korábban is dolgoztam, mert amióta összeköltöztem a párommal, nem voltak hajlandóak anyagilag támogatni, de egyébként azt is ellenezték, hogy dolgozzak és azt is, hogy a barátom tartson el, szóval nem is tudom, mit gondoltak), új, piacképesebb szakmát tanulok, új barátom van, ráadásul a barátaimmal megszakadt a kapcsolat, mert ősszel mindenki kiment külföldre, aki még itthon volt. Persze van email, skype, de az nem ugyanaz.
Ráadásul az utóbbi hónapokban azt vettem észre, hogy a szüleim sem érdeklem. Telefonon már rég nem beszéltem velük, apukám soha nem hív fel. Anyukám is úgy 3-4 hetente. Bár vele néha beszélünk chaten, de általában hamar leráz.
Elgondolkoztam, hogy mit tudnak a mostani életemről, hát nagyjából semmit. Amikor ideköltöztem a barátomhoz, anyukám elkérte a címet, de még nem látogattak meg (amíg az exemmel éltem, azért néha megjelentek), azt tudják, hogy nem járok egyetemre, de azt például már nem, hogy miért. Azt tudják, hogy dolgozom, de fogalmuk sincs, hogy mit és hol. A barátom ismerik, mert ő költöztetett anno, illetve ha néha meglátogatjuk őket, akkor együtt megyünk. De olyankor se nagyon beszélgetünk, illetve a barátommal leülnek általánosságokról beszélgetni, velem meg semmi.
Régebben se voltunk túl közeli kapcsolatban, de ez a mostani masszív érdektelenség új, és borzasztóan rosszul esik. Nem is értem. Én próbálok beszélgetni, de nem mondanak semmit, mindig leráznak. Például hétvégén a húgomtól tudtam meg, hogy apa munkahelye márciusban megszűnik, most állást keres. És ezt egyébként mindenki két hónapja tudja, csak én nem. Azért sem értem, mert nem egyszerű számára az álláskeresés, de azt tudja, hogy szívesen segítenék neki. És még így sem tartott érdemesnek arra, hogy szóljon róla.
Kisregény lett, bocsánat. Csak nem is tudom, hol a probléma határa, illetve hogy ezzel mégis mit kezdjek? Nagyon rosszul esik :(
válasza:Rosszul fogalmaztam, az exemmel volt problémájuk. Vele 19 évesen költöztem össze, és az volt a kifogásuk, hogy túl fiatal vagyok, illetve hogy ő egy link alak. Egyébként mindkettőben igazuk volt.
A párom ellen viszont nem lehet ilyen kifogásuk. És különben is, amikor az exemmel éltem, meg tudtak látogatni annak ellenére, hogy nem rajongtak érte, volt hogy anyukám több napig is ott volt. Most meg semmi..
Persze, az elmúlt években beszéltünk, és akkor kb. képben is voltak velem. Csak az utóbbi hónapokban nem.
Én igyekszem érdeklődni, de mindig adódik fontosabb dolguk, akár személyesen, akár telefonon, akár chaten beszélünk (pl. "mennem kell rakni a tűzre", "odaég a pörkölt", ilyesmi). Írtam ímélt, mert arra ráérnek akkor válaszolni, amikor van idejük, de arra meg nem kaptam választ.
válasza:Szerintem ezt a kérdést anyukád is kiirhatta volna az ö részéröl.
Gondolom ö is úgy van hogy nem keresed öket, és ök azt hiszik éled az életedet, nem akarod, hogy ök bele follyanak.
Szerintem ülj le velük beszélni.. Jogod van tudni hogy ez miért történik. Mondd el nekik, hogy nem érted hogy miért távolodtatok el egymástól, de hogy téged ez nagyon bánt, és hogy szeretnéd ha ez megváltozna, de ha van oka hogy ez miért történik, akkor szeretnéd tudni..
Ha ezt is kikerülik, akkor pedig próbáld tudomásul venni hogy ez van, és törődj a saját életeddel.
Sajnos vannak ilyenek. Nekem pl. az apukámmal van ez. 18 évesen kirakott otthonról, nem miattam, hanem mert a saját életét akarta élni. És végig nekem kellett megértenem, hogy ő már nem fiatal, gyerekkel nehezebb boldogulni.. és én voltam a hülye ha ezt nem értettem meg.
Azóta párszor találkoztunk, de nagyon idegennek éreztem, olyan jópofáskodásnak az egészet. Közhelyes beszélgetésekkel.. fuu. a hideg kiráz. Néha jobb volna utálni, meg haragudni rá, de gyszerűen nem tudok, mert az apám és szeretem, viszont nagyon rosszul esik hogy így viselkedik, mégis megpróbáltam már beszélni vele, veszekedtünk is, a kapcsolatunk mégsem lett szorosabb, és ugyanúgy nem tudunk beszélgetni csak közhelyesen, továbbra is. Kezdem elfogadni hogy ez van, és nem is tehetek mást, ez az ő döntése, és eltelt azóta pár év, de nem nagyon változnak a dolgok maguktól sem, és azt hiszem már nem is fognak.
Én próbálom keresni őket. Bár tény, hogy mostanában kevésbé, de csak mert mindig leráznak vagy válaszra se méltatnak.
Anyukám amúgy eleve olyan, hogy nem fontos számára a család. Valamikor mondta is, hogy ha újra csinálná, tuti nem lenne gyereke. Meg amikor annyi idős volt, mint én most, simán nem látogatta meg a szüleit akár egy évig se, utána is csak unszolásra.
De apukám meg családcentrikus. Az öcsémmel még külön nyaralni is el szoktak menni, ha van rá keret, és a húgommal is sokat beszélgetnek. Csak velem nem. De régebben velem is legalább néha leült és elmondta az életbölcsességeit, amiket szívesen hallgattam. De most már ez sincs.
Az a baj, hogy így úgy érzem, kicsúszik a lábam alól a talaj. Nekem tényleg fontos lenne a családom :(
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!