Szerintetek is én vagyok a rossz? Mit tegyek, hogy ne legyek az?
Már nem tudok mit kezdeni a szüleimmel, anyámmal. Nem szeretik egymást. Állandóan az hallgatom: "Anyád... vagy Apádnak ne higyj, mindig engem kérdezz" Mindketten azt állítják, hogy nem mondanak rosszat a másikról. Pl nincs itthon ennivaló akkor éhezek mert zsebpénz nincs nálunk, anyám későn jön, apám mérges ha tőle kérek, "miért nem ad anyád?" Én meg éhen halok. -.-" Mindennel ezt teszik. Nekem mindig bűntudatom van, nem akarok választani, pedig úgy néz ki lassan kell. Egész életemben azt hallgattam apámtól, hogy nincs pénz. Már kisiskolás koromtól úgy élek, hogy ha szeretnék valamit, akkor mérlegelem hogy megengedhetjük-e, így kiesik a dolgok 99%-a. Az egész életem erről szól. Aggódok a számlák miatt, mert anyám nem fizeti már, apám szerint kéne, közben a házban kikapcsolják a vizet és én nem tudok fürdeni (ők nem itthon végzik ezt el), vágyom néhány ruhára, de persze már túl sok van, szeretném csinálni a hobbim, de nem. Ha megkapom, akkor sem élvezem, mert akkor elment rá a pénz. Jól az orrom alá is dörgölik: "Elköltöttem rád ennyitmegennyit, stb":S Elintézik annyival: "Ez nem a te dolgod, nem szenvedsz hiányt, ne legyen bűntudatod". Csak tudnám hogy csináljam ez?
Anyámmal az a bajom, hogy valamiért irtózom közeli kapcsolatba kerülni vele. Neki van igaza, én mindig mindent rosszul csinálok. Nem tudom bebizonyítani, mert nem mondja ki, csak csinálja. Ő mindent tud. Haza jön, ránéz a vizesüvegre és közli velem: "te nem ittál már megint semmit" és ilyen apró dolgok, de mindenből süt hogy hülye vagyok és nagyon fáj nekem. Hiába tudom, hogy úgy van ahogy mondom, ő nem akarja elfogadni. Amikor elkezdek kiabálni, közli: "akinek igaza van az nyugodt", nem érti, hogy tehetetlenségemben kiabálok, mert szinte szétrobbanok tőle! Állandóan meg akar változtatni, mert neki nem tetszik, hogy nem imádok mindenkit és nem járok napestig fülig érő szájjal. Néha megyek vele, és akkor szemtelen vagyok, de nem tudja elfogadni hogy csak vele vagyok ilyen és mással nem. Ő tudja mit szeretek, mi kényelmes, mit érzek épp. Mindent. Ha lövöldözős filmet nézek, akkor kicsi vagyok és rosszallóan néz, ha másról van szó, nagy. Azt mondta csak én vagyok ilyen sz@r, a testvéreim mind jók, a múltkor épp kétszínűnek nevezett, azt mondta engem mindenki utál, tavaly rámuszította a mentőt, mert sírtam éjszaka a telefonba. Bejött 3 kétajtós szekrény, lefogtak és el akartak hurcolni. Csak a bátorságon múlott, hogy megmentettem magam. Akkora trauma volt, hogy azóta gyűlölni tudom anyám, még rosszabb vagyok. Ha eszembe jut akkor rettegni kezdek. Annyira szeretném ha megbánná, és sajnálná, de nem. Néha sokáig kiabálunk akkor azt mondja bocs. De tudom, ő ezt mind helyesnek érzi. Azóta mégjobban gyűlölök velük lenni, mert a nővéreimmel is kibeszél és tudom betegnek képzelnek engem.
Csak az iskola számít. Mióta gimibe járok, nem tudnak velem dicsekedni, mert nem tanulok semmit és csak 4es átlagom van. Nem én vagyok az iskolaelső már. Állandóan a többiekkel jönnek, hogy ők milyen jók, a 4,7es átlagukkal, persze én meg velük vagyok, és tudom, hogy közbe részegen szexelnek és aztán nem tudják hogy terhesek-e és stb... A hobbim semmibe veszik. Apámnak minden fontosabb, ha kettőnél többször említem a hobbim, elküld a ... Anyám állandóan rámszól, hogy ne traktáljak másokat ezzel, miközben könyörgöm mindenki csak arról beszél ami őt érdekli!!:S A tanárok is azt mondják neki az iskolában, hogy én túlzásba viszem, és anyám meg hisz nekik. Csak azért mert ez nem olyan amit a többiek csinálnak. Amikor a hobbimról volt szó akkor nem volt pénz, meg hát megpróbálták de nem lehetett megoldani. Egyszer véletlenül azt mondtam, hogy táncolni akarok, hát nem kaptam 2 nap múlva, ünnepre egy táncbérletet?!? Amikor már könnyem-nyálam egybefolyva könyörgöm hogy vegyék már észre, akkor anyám hidegvérrel elmagyarázza, hogy másoknak, akiknek más a hobbijuk, miért nehezebb mint az enyém. Állandóan kioktat benne, és olyan butaságokat mond, de nem tehetek semmit, mert az úgy van. Nem érdekli semmi. Apám pont az én filmemen alszik el, a másik ugyanolyat meg megnézi.:( Annyira fáj egy csomó dolog, de anyámat nem érdekli, néha azt mondja, hogy sajnálja, de csak ha előtte kiabáltam egy óráig. Sosem gondolja úgy. Makacs és merev, semmit nem tesz hogy jóban legyek vele. Nem érdeklik az észrevételeim, ha ő azt mondja, hogy nincs úgy akkor nincs és nem változtat. Félek bármit is csinálni, mert ha rossz vagyok és szeretnék valamit, felhozza és nem lehet. Ha meg kedves vagyok akkor azt mondja, csak azért, hogy megkapjam! Én szerencsétlen pont mindig akkor csinálok valamit (pl kitakarítom az egész házat) amikor kérni szeretnék valamit, de ez nem szándékos!:S Mindig elrontja a kedvem (jókedvűen várom, hazajön és rögtön veszelszik stb)! Amúgy sosem cigiztem, drogozik, nemhogy részeg nem voltam, de még csak meg sem kóstoltam, nem szexelek, bulizok hajnalig, kevés barátom van, nem járkálok el. Mégsem vagyok már elég jó, nem vagyok sztár a suliban. Most azt várják, hogy 6os érettségit csináljak és vegyenek fel első helyen a legjobb egyetemre. Anyám közölte, hogy nekem akár egy háborúban is ugyanúgy kéne teljesítenem. Nem érdekli őket egyáltalán, hogy ebben a környezetben nem lehet semmit tenni. Nincs kaja, alig vannak itthon, ócsárolják egymást, nem csinálhatom amit szeretnék, már teljesen belefásultam. De szerintük tojok a hobbimra. Hát nem, boldognak kéne lennem a tudattal, hogy sikeres lehetettem volna de senki nem segített, évekig műveltem eredmény nélkül, készültem a nagy semmire hát!?
Mit csináljak, hogy ne legyek ennyire rossz?
3 kutyám van és velük lehettem volna sikeres, mert irtó tehetségesek, sok híres, külföldi kutyás is megcsodálta őket. De sajnos már öreg a kutya, aki tehetséges... A nővéreimmel jóban vagyok, de ők nagyon idősek hozzám képest, így nem nagyon ismerjük egymást. Ők még nem szokták meg, hogy nem vagy kicsi fecsegő, néha még mindig nem figyelnek rám. Azt mondják ne is törődjek a szüleimmel, nem lehet mit tenni, de mégiscsak a szüleim... Ők is későn lettek önállóak, a nevelés miatt, viszont el is mentek amint tudtak.
Igazából nem kell éheznünk nem vagyunk gazdagok, de tisztességesen el tudnak látni, csak most azt hiszik én már nagy vagyok és nem tudnak tovább várni hogy tűtőztesség az egymás iránti utálatukat, meg azt hogy élnének...
El ne hidd, hogy a kutyát egy gyereknek kellett volna versenyeztetni! Ezt a szülők szokták, a gyereket is viszik magukkal. Nehogy már magadra vedd, hogy ők nem foglalkoztak vele!
A kutyának lehet, hogy így szebb élete volt, ennek örülj!
Mondd meg nekik, hogy miattad elválhatnak, te örülnél neki, csak végre legyenek boldogok. Azt írtad, nincs kaja! Hiába van meg a pénzetek, azt nem eheted meg! Törődjenek veled a szüleid! És az otthonukkal!
Nem,nem vagy rossz,teljesen átlagos kamasz vagy.
Viszont nem ártana tanulni,mert szép dolog,hogy sírsz-rísz,mit szeretnél,közben meg bevallod,hogy nem nagyon teszel érte.A tehetség nagyon jó dolog,de nem szabad elherdálni.
Az hogy három kutyát eltartanak neked a szüleid,az annyi mint ha még három gyerekük lenne.Sok gyereknek nem lehetne háropm kutyája,max egy(az is csak tescos kajával).
A versenyeztetést nem értem hogy gondolod.Oda szinte minden hétvégén menni kell,külföldre is,ha topon akarsz lenni.Barátnőm ezt csinálja.Nem keres keveset,de sosincs pénze,ráadásul az "igéretes"kutyája juniorban még nyert versenyeket,de azóta...szóval ez a kutyás dolog nagyon túlzás.Majd ha Te keresed meg rá a pénzt.
Semmit nem kérek a kutyázáson kívül a szüleimtől. Nem fizeni nem tudják (amúgy nekem minden fele pénz a versenyen, mert magyar kutyáim vannak) hanem nem akarnak elvinni, közben nővéreim fuvarozzák pedig 28-30 évesek stb. Nem gondolnám, hogy ez nagy vágy mert ezen kívül semmim sincs. Van vagy 3 farmerom, pár fölsőm, nem hordok ékszereket, legfeljebb pár bizsut, van két cipőm, nem járok sehová, még a kirándulásokra sem mert inkább másra menjen a pénz, még az utazásért sem kell fizetnem, szóval "mintha nem is lennék"...
Amúgy ismeremk más gyerekeket is akiket szinte tuszkolnak kutyázni közben meg olyanokat szól, hogy "remélem azért valamelyik szakmunkásba felvesznek" és rosszabbul élnek mint mi.
Honnan tudod az én kutyám miben jó? Nem hiszem, hogy külföldön rengeznek pl magyar fajtáknak terelőversenyt.
Aztán azt mondd meg, ha kutyázni nem lehet "mert nem teljesytek" akkor miért kapok rögtön fél éves táncbértelet egy véletlenül elejtett szó miatt? Tanulnom úgysem miattuk kell, és nem azt várom, hogy fizessék ki mert pénzt is tudnék vele keresni, hanem hogy ismerjenek el, és támogassanak, ne a "pofájuk égjen" hogy én kutyás vagyok és nem valami értelmes dolgot csinálok.
Szia!
Osztom annak a véleményét, aki azt írta, hogy akkor foglalkozz hobbi szinten kutyák versenyeztetésével, mikor majd te keresed meg rá a pénzt. Nehéz időket élünk ám, a legtöbb család kimerült pénzügyileg, lelkileg, sok család megy tönkre, sok gyerek sajnos érzelmileg sérül ennek következményeként. A felnőttek belefáradnak a mindennapok harcaiba, sajnos nem fordítanak időt a nevelésre, a szeretet elveszik az emberekben. Egyre több gyerek írását lehet itt olvasni, aki arról ír, hogy nincs mit ennie, hogy a szülei veszekszenek, nem foglalkoznak vele, nem szeretik, nincs mit felvennie. Már a gyerekeknek sincsenek céljaik, nincsenek kilátásaik, nem látnak példaképet maguk előtt a szülők részéről.
Te hány éves vagy?
Én is úgy gondolom, hogy tényleg fordulhatnál a suli pszichológusához, ő fokozatosan, mindent átbeszélve biztosan tud majd neked segíteni. Ez egyáltalán nem ciki, a lényeg, hogy te egészségesen, lelkileg megerősödve kerülj ki ebből a helyzetből!!
Nem deperessziós vagyok. Azt szeretném elérni, hogy a szüleim nem így viselkedjenek. És nem tudtam, hogy ha ilyen időket élünk az feljogosítja a szülőket a lenézésre, nem foglalkozásra, "mindig nekem van igazam" stílusra. Mert tényleg akkor táncbérletre miért van kedv meg pénz? :( Ezt mondja meg valaki! És szerintem egy ember normálisan csak akkor tud fejlődni, ha nem csak arra készül, hogy majd, meg tanul... Nekem szükségem van egy hobbira, mostanában elhanyagolom a kutyáim, pont azért mert belefáradtam hogy a semmiért dolgoztam velük annyit és ha rájuk nézek sírni támad kedvem! Mert annyira tehetetlen vagyok. Tudom, hogymásnak nincs kilátása, de eről nem én tehetek, egy nomrális emberi fejlődéshez szükség van elismerésre, kikapcsolódásra. Én semmi mást nem kértem, hogy csak, hogy ismerjék el, hogy valamit én is tudok, és ne vegyék semmibe (ehhez nem is kell pénz)...
Én enélkül nem tudok jól teljesíteni. Tehetetlen vagyok, emiatt semmihez sincs már kedvem így.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!