"Inkább te haltál volna meg helyette". Mit tegyek?

Még ha a saját tetvére, vagy anyja is hal meg, ilyet akkor sem mondd egy ember a szerelmének! Persze nem mondom, hogy a nagyszülő kevésbé értékes(én aztán főleg nem, még belegondolni sem merek, hogy elveszítsem bármelyiket is, mert a nagyszüleimmel egy házban nőttem fel), de akkor is! Mint mondtam, bármekkora a fájdalom, ilyet nem mond valaki a társának, aki támaszt nyújt jóban rosszban.

Fogalmam sincs, hogy képes lennék e megbocsátani egy ilyen kijelentést. Az ezáltal okozott fájdalom nekem felérne azzal, mintha szakított volna csak úgy hirtelen a semmiből. Teljesen összetörtem volna ez tuti.

Én tavasszal gyászoltam a nagypapámat, hát nálunk is voltak érdekes dolgok, de azért ilyen soha eszembe sem jutott volna. Nálunk a párom vetette el egy kicsit a sulykot, én gyászoltam, magamba voltam fordulva és úgy közlekedtem napokig, mint egy zombi, szerintem érthető okból... Ő belémkötött egyik nap, amire flegmán sikerült válaszolnom és ez az egész hatalmas vitába torkollott, amit lezárni sem tudtunk, mert én olyan zokogásban törtem ki, hogy nagyjából 8-9 órán keresztül csak bőgni tudtam, hol jobban, hol kevésbé. Azt hiszem akkor jött ki igazán a nagypapám elvesztésével járó fájdalom is és minden más is. Nagyon nagyon haragudtam a páromra, hogy ennyire nem ért meg, még sem jutott eszembe SOHA, hogy ilyet mondjak a páromnak. Szerintem ezt nem lehet megbocsátani és pláne nem lehet elintézni egy bocsival.

Mond az ember butaságokat, ha maga alatt van, én is mondtam akkor olyanokat, hogy menjen el itthonról, többé nem akarom látni, utálom, stb. De olyat, hogy bár ő halt volna meg, SOHA SOHA SOHA... Bármit is vágunk egymás fejéhez, ő a párom és szeretem! Akit szeretek, annak pedig nem kívánom a halálát!

Nem a mentséget kell keresni arra amit mondott! Sok mindent meg lehet bocsátani,de ezt SOHA!Akit szeretünk annak ilyet nem mondunk,akármilyen feldúltak vagyunk.Különösen egy ilyen helyzetbe,inkább még jobban értékeljük, hogy van mellettünk valaki,aki szeret!

Nekem ez lenne az utolsó esélye,hogy hozzám szólhatott!

nekem tesóm mondta h bárcsak meghalnál.olyan kedves gyermeki hangon, hűvös tudatossággal mert épp nem kapott csokit abban a pillanatban h kigondolta. hát ütött rendesen,mert akkoriban anyja helyett is anyja voltam,és nem volt már annyira kicsi. ez persze más példa.

sztem itt ebben van valami lelki cuccos ..de nem diagnosztizálnék. az én családom se 100,velem együtt, és annyi bántást szenved el az ember, akiben meg van öngyűlölet az hajlamosabb az ilyen adok -kapokra. szóval vagy rendezed vele,de elfogadod kicsit sérültnek. v szakítasz. persze mindenképp át kell ezt beszélni.

(amugy sztem ez itt kivetített öngyűlölet.)