Van köztetek olyan ember, vagy ismertek olyat aki intézetben nőtt fel, és mégis normális felnőtt lett belőle?
ha feltennéd a valódi kérdést, akkor lehet, hogy többet tudnánk segíteni. Van különbség a magyarok és a romák között, mind szokásrendszerben, kinézetben, viselkedésben. Más a kultúrájuk, máshogy beszélnek, stb. Persze ez manapság már nem feltétlenül igaz, sokan ugyanúgy élnek, mert beolvadtak. Valamiért a cigányok sok bajt tudnak okozni, sokszor kapják őket lopáson, erőszakosak. Nem mindenki, de mondhatjuk, hogy jellemző. Nem véletlenül van az előítélet sem. Csak úgy heccből senki nem utálkozik. Természetesen sok jó ember is van köztük, máris fel tudnék sorolni pár tündéri cigány ismerősömet, akik becsületességben verik a magyarokat. Tehát, ami a lényeg: Nem szabad általánosítani, de egy egészséges fenntartással szerintem nincs gond.
Nemrég egy gyermekotthonban töltöttem a gyakorlatomat, ahol rengeteg cigány volt. Volt egy olyan lány, akinek 17 évesen a negyedik abortusza volt és nevetett rajta, volt olyan fiúcsapat, akik éjjel kiszöktek és a kamera rögzítette, amint egy televízióval térnek vissza az épületbe, de volt olyan lány is, aki önszántából szakmát tanult és remek volt benne, volt olyan fiú, aki mindig megvédte a gyengébbeket, stb. Tehát valóságos minitársadalom volt.
A cigányok közt is megtalálható valamennyi viselkedésiforma, ahogy a magyaroknál is. Az arányról lehetne veszekedni, de talán felesleges. Mindenkinek van elképzelése a témát illetően.
Egy ismerős család két felnőtt tagja intézetben nőtt fel. Ők ott ismerték meg egymást és már 12 éve együtt vannak. Van egy 2 éves gyermekük.
Egyiknek sincs érettségije. Apukának talán középiskola 10. osztályig van meg + egy szakmája, de nem abban dolgozik.
Egy zöldség nagykernél van, mint rakodó, stb.
Anyukának 8 általános megvan, jóindulattal.
Amikor kijöttek az intézetből semmilyen támogatást nem kaptak. Albérletben helyezkedtek el, most is ott laknak.
Egész fiatal koruk óta dolgoznak, így sikerült mindig fennmaradniuk.
Most bölcsődébe íratta az anyuka a gyermeket, de nem keres még mindig munkát. Sehova sem veszik fel, mert nincs semmilyen végzettsége. Legalábbis a 8 általános nem mondható annak! Még a tescoba sem kell se takarítónak, se árufeltöltőnek.
Hiába mondták már neki többször is, hogy járjon esti suliba a gyerek mellett, ő nem ment el. Az apuka meg egyenesen hallani se akar arról, hogy esetleg ő járjon estire. Mivel ő fáradt... ezt el is hiszem, mert nem keveset dolgozik.
Állandóan költik a pénzt, nem rég autót vettek ismerőstől részletfizetésre. Minek!? Senki se tudja..
Most anyuka kitalálta, hogy csinál egy számítógépes sulit. Szavaiból kivéve egy mezei ECDL vizsgáról van szó.
Aláírattak vele egy csomó papírt, kapott egy laptopot is havi részletfizetésre, ami 35ezer/hó.
GYES+CSP+150ezerből élnek.
A 150ezerből a fele feketén keresett pénz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!