Volt már valaki ilyen helyzetben?
20 éves vagyok, régóta elakarok költözni, de eddig nem sikerült, mert nappali szakra járok, mellette nem tudtam teljes állásban dolgozni, albérletet se tudtam volna fenn tartani.Pluszba még egészségügyi gondjaim is voltak,
ami megnehezítette az életemet, de most már nagyon elakarok szabadulni itthonról, mert nehezen bírom a légköri körülményeket.
Ráadásul azt hiszem, az a szak amit letenni készülök, kb. semmire nem lesz jó, vagy csak a kétségbeesés mondatja velem, és már az sem érdekel, hogy nem szeretem, nem érzem magaménak, csak had dolgozhassak már akár ezzel, mert csak érettségivel, hát nem tudom hova vennének fel...sehova. Szóval csak elindulni szeretnék.
Tudom, hogy egy tipikus probléma...de ha nem vagyok ezzel egyedül, szívesen olvasnám, ki, hogy mászott ki belőle, vagy a lehetetlen, nehéz időkből, hogy állt fel.
Az anyagi függőség, ami kikészít, már úgy mennék :(
Ez egy hosszú történet, "beleragadtam". Bizonytalannak érzem magam benne.
De, az mindegy is, miért, és hogy volt. Abból tudok kiindulni ami van.
Azért nem váltottam eddig se, mert gyorsan akartam papírt, hogy legyen szakmám, mert a cél igazán az, hogy elmehessek itthonról. Szóval, ha kell, dolgozok én benne x időt, igazából a pénz lenne a lényeg, mert anélkül nem tudok mozogni...
De csak érettségivel neki indulni, hát nem tudom.
basszus, te vagy az alteregóm. épp ugyanez, épp ugyanakkor, most.
azt tudom mondani, hogy az egyetemet passziváld, hátha mégis kellene majd később, és úgy menj dolgozni teljesállásba. vágj bele. nem lehetetlen. én is ezt fogom tenni, az bizonyos.
Nem egyetemre járok.
Sima szakmát tanulok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!