Felépítesz egy életet, elveszted, hogy teszed magad túl rajta?

Tudod, a muszáj nagy úr. Ha az emberben kellően erős az életösztön, akkor a szükséghelyzet hihetetlen kreativitást és energiákat tud felszabadítani.

De ez csak elmélet, én magam még sosem voltam ilyen helyzetben. Valahogy túlélnék, az biztos.

"Váláskor elúszik, elviszi a bank, vagy le ég, és elveszik a tűz által az összes berendezési tárgy, emléktárgy, iratok, fotók."

Vannak, akiknek nem fontosak az emlékek, egyáltalán a múlt. Ők úgy élnek, mintha ma kezdenének élni. Mások viszont belepusztulnak egy ilyen eseménybe. Alkat kérdése.

"Balesetben elveszti a családját, egyedül marad?"

Ez nehezebb ügy, de 1-2 év alatt ezt fel lehet dolgozni.

"amikor 56ban, néhányan elindultak egy kabátban Amerikába, és ott voltak, és a semmiből kelet kezdeni."

Őket nagy szimpátiával fogadták, támogatták is, és többnyire 15-20 évesek voltak, tehát nem volt mit elveszteniük. Egy részük aztán hazajött (egy részük meg is bánta), a többség persze kinnmaradt és gyakran elég sikeresek lettek.

"A nulláról, egy tragédiával a hátadmögött, egyedül, hogyan kezded újra?"

Bármilyen durván hangzik, egy tragédia gyakran megkönnyíti az újrakezdést azzal, hogy elvág bizonyos kötelékeket, amik addig megkötöttek. Ha összeomlik a rendszer, amiben addig éltél, akkor egyúttal a szerep is megszűnik, amit addig játszottál, és mindent újra kezdhetsz, ami erőt is adhat, másokat persze össze is zavarhat.

nekem már semmim sincs, csak többmilliós tartozásom, és jóanyáméknál vagyok, hogy ne az utcán haljak éhen. :)

én úgy teszem túl magam rajta, hogy tiplizek pénzt keresni külföldre. már nem is a nulláról, hanem inkább mínuszból.

és hát egyedül, sajna, ez a legdurvább.

keménynek kell lenni, bealjasodott a világ.

én is hívő voltam, de nem akarlak megbántani kedves előző, ez csak az én véleményem, Isten nem ad kenyeret , mikor épp készülsz éhenhalni, nem fizeti be a számláid, mikor már hónapok óta csúszik, és nem segít , mikor a bank elviszi a házad, és utcára kerülsz. hinni jó dolog, de nem old meg semmit.

én 18 évesen egyedül kezdtem az életem. koleszban laktam és volt 2 nagy sporttáskányi ruhám. család az sajnos nem volt.

elkezdtem dolgozni, érettségivel, és talulgattam meló mellett.

mára már egyetemre is bekerültem, van egy férfi aki szeret és én tiszta szívből viszont szeretem, van egy gyermekünk, és nagyon boldogok vagyunk.

ez nem teljesen válasz a kérdésedre. de a nulláról is el lehet indulni, semmi meló tapasztalattal és családi háttérrel.