Gyerekes anyukák! Pár kérdésem lehetne az új kapcsolatokról férfiként?

Ennyire kéreti magát?

A gyerekes elvált nők rámenősebbek szoktak lenni,mert ugye csak kéne egy férfi,meg hát a gyereknek is kellene egy apa aki felneveli.

fél éve ismeretem mikor először látta a gyerekeimet

igen egy elvált nőnek több idő kell h megbízzon a másikban és elfogadja azt h akár több évre szóló kapcsolat is lehet belőle vagy akár házasság

nem vártam el h megkérje a kezem, vagy bármit is tegyen,

egyszerűen meg akartam annyira ismerni h tudjam megfelelően fog bánni a gyerekekkel és velem is és képes felvállalni azt a felelősséget h gyereket kell nevelnie ráadásul nem a sajátját

Teljesen igaza van.

Bár én férfi vagyok, mégis válaszolok. 2 nevelt, és 2 saját gyermeket neveltem fel, eddig egéész jó eredménnyel. :-) Azt hiszem némi tapasztalatom van ebben a dologban.

A gyermeket lehetőség szerint nem kell kitenni annak, hogy megszeret valakit, elfogadja, kötődik hozzá, majd a pasi egyszercsak lelép. Lehetőleg ettől jobb megóvni őt.

Nyilván a hölgy is úgy véli, hogy akkor van értelme közelebb kerülnöd a gyermekhez, ha komoly esély van arra, hogy ti ketten együtt maradtok. Ha ezt ő is így fogja érezni, hidd el, be fog mutatni titeket egymásnak (és azért fog izgulni, hogy a gyermek és te hogy fogjátok elfogadni, mennyire tudjátok megkedvelni egymást.

Nem elég az hozzá, hogy te (és gondolom ő is) komolyan gondolod (gondoljátok) a kapcsolatotokat - inkább azon múlik, hogy mennyire ígérkezik tartósnak?

Hiszen vannak viszonylag rövid életű, de igen erős fellángolások is, amelyek nagyon jók lehetnek, de egy gyermek sorsát nem kell(ene) felzaklatni velük...

Remélem, a tietek stabil, megbízható kapcsolat lesz, és hidd el, ha ezt majd ő is így véli, meg fogod ismerni a kisfiát.

Hát véleményem szerint fontos lenne, hogy megismerd a kisfiát. Pont azért, hogy lássa mennyire tudod elfogadni. Persze ez nem jelenti azt, hogy azonnal felvigyen magához bárkit... De ne akkor ismerje meg a gyerek a partnert amikor már mindkét felnőtt fél érzelmileg nagyon függ egymástól. Persze ez az én meglátásom.

Nálunk ez úgy zajlott, hogy kb 1 hónaposak voltunk a párommal amikor "véletlenül" találkoztunk a játszótéren, bevásárlás közben. Aztán elmentünk együtt sütizni, sétálni. Aztán felugrott kávézni, hozott a gyerekeknek (2 lányom volt) egy apró csokit, vagy 1-1 matricát. de tényleg apróságot. Majd egyre sűrűbben jött. Imádtam, hogy nem szégyellt lehasalni a padlóra várat építeni, vagy épp barbikat öltöztetett. Nagyon jól összebarátkoztak.

Nekem szerencsém volt. Olyan párt találtam aki szeretettel neveli az én gyerekeimet is. :) (összeházasodtunk és született két gyönyörű kisfiúnk)

Kívánom, hogy Neked is jól jöjjenek össze a dolgok.

6. vagyok.

...most olvastam vissza magam... (bocs, de közben főzök is)

kicsit félreérthető: ez az egész folyamat kb fél évet vett igénybe, csak szépen fokozatosan haladtunk egyre többet találkozva.

Nálunk két külön dolog volt, hogy mit terveztem, és hogy végül hogyan alakult :) Mindig úgy álltam hozzá, hogy a párom majd egy idő után (mondjuk 1-2 hónap) találkozzon a fiammal, de a gyereknek nem kell azt tudnia, hogy mi egy pár vagyunk, csak úgy ismerkedjenek össze, mint egy baráttal, elvégre amúgy is több férfi barátom van, őket is ismeri, de amíg még nem tuti, hogy hosszú távon működni fog a dolog, addig ne legyen túl szoros a kapcsolatuk egymással, viszont persze nekem is látnom kell, hogy állnak egymáshoz, meg a páromnak is meg kell valamennyire ismernie a gyereket.

Így terveztem, aztán az élet máshogy hozta :) Úgy alakult, hogy már az első randink után összetalálkoztak egymással, igaz, csak kb. tíz percre, de már akkor tetszett, amit láttam.

Aztán persze arra is rájöttem, hogy nem nagyon tudnám én azt megoldani, hogy a párommal sűrűn tudjunk találkozni úgy, hogy kettesben legyünk, hiszen kitől várhatnám el, hogy hetente többször rábízzam a gyereket órákra? Szóval inkább bíztam az ösztöneimben, már pár hét után úgy éreztem, hogy ez a kapcsolat éppen elég komoly ahhoz, hogy a fiam és a párom jobban megismerjék egymást. Ha jobban belegondolok, mi egy hónap után már kvázi együtt is laktunk. Így leírva úgy tűnhet, hogy talán elkapkodtuk a dolgot, de nem így lett, a kezdetektől nagyon jól működünk együtt, mint család :) De persze ehhez az is kellett, hogy a párom is így álljon hozzá, és kettejük között is meg kellett lennie az összhangnak. Na meg a fiam sem volt ilyen szempontból "problémás", nem tekintett a páromra betolakodóként, tekintve, hogy a vér szerinti apját sosem ismerte, olyan kicsi volt, amikor utoljára látta, hogy nem is emlékszik rá, rossz emlékei sem voltak az előző kapcsolataimból, mivel nem is igazán voltak ilyenek korábban, sokáig én sem álltam még készen rá.

Bar en anyuka, söt apuka sem vagyok. Gyerek szemmel leirnam neked.

Talan ez is egy kis segitseg lehet, megerteni a parodat. Nem tudom, hogy miota valt el, milyen a viszony a volt ferjjel, stb ez tenyleg csak a sajat tapasztalatom.

En 12 voltam amikor anyuek elvaltak, öcsem 9 eves.

Apunak volt baratnöje, (nyilvan ezert valtak el) es kb 2 honap utan talalkoztunk vele elöször. Finoman szolva is pokolla tettük az eletet... Nem szerettük, de ez ugye a gyerek szemelyisegetöl is függ, hogy reagal egy uj "csaladtagra". Azt hiszem, hogy 4 honap utan szet is mentek, örültünk is neki... Aztan apu elkezdett talalkozgatni a "ketteskevel" 1-2 honap utan bemutatta mert "nagy volt a szerelem" öt mi is megkedveltük nagyon tesommal. Azt hiszem fel evet voltak együtt, amikor szakitottak nekünk sokkal nagyobb töres volt mint apunak! Napokig nem is beszeltünk apuval, hianyzott a baratnöje, stb. A mostani felesegenel mar ovatosabb volt. Tudtuk, hogy letezik es talalkozgatnak, de fel evig mi nem talalkoztunk vele. Akkor mar azert eleg komoly volt a kapcsolat igy megismertük es imadjuk :) Igaz, hogy azota mar felnöttünk tesommal, de a mai napig nagyon jo a kapcsolatunk, bar ez valoszinü amiatt alakult igy, hogy soha nem akart az anyukank lenni!!! A mai napig szamunkra egy nagyon jo barat akinek mindent elmondhatunk es segit nekünk, ahelyett, hogy rohanna apuhoz, hogy milyen rossz gyerekek vagyunk/voltunk. Ez nagyon sokat segitett, hogy elfogadjuk!

Anyu parjat 1 ev utan ismertük meg, tudtunk rola is, de nem mutatta be anyu. Nagyon feltett minket, apu hibaibol kiindulva. Es jo is volt, hogy relativ sok idöt vart, addigra mar Ök is biztosak voltak abban, hogy mit is szeretnenek egymastol. Anyu elettarsa szinten soha nem akart az apukank lenni. Ö inkabb cinkostarsunk lett az evek alatt es minden idiotasagot megcsinal velünk a mai napig.

Na summa summarum, valoszinüleg felti a gyereket es ez normalis! En gyerek szereplökent at mondom neked, hogy ha ki akarsz jönni a gyerekkel, akkor ne akard potolni az "elveszett" apukat es akkor biztos, hogy jo lesz a kapcsolatotok akarmilyen bonyolult is gyerek, inkabb baratkent közeledj fele :)