Ugyanolyan horderejű a két dolog? Pro kontra vélemények jöhetnek!

Az én szüleim is "látványosan szenvedtek" Apám alkoholista volt, tudta is magáról, azon ritka példányok közé tartozott, akik bevallották. De azt mondta ez neki kell, mert nélküle boldogtalan...Mondhatom nagyon sajnáltuk szegényt, és örültünk hogy ő "boldog" mi, a három gyereke meg szenvedett. Na meg anyám. Ő aztán látványosan, előadta mindenkinek, hogy neki milyen nehéz az alkoholista férjével, mindegy ki jött vele szembe, fűnek-fának mondta, akár az osztálytársam anyjának, míg négyesben álltunk... Nagyon jó érzés volt, hogy kiadja mindenkinek, meg másnap is suliba menni... De anyámnak tényleg mindegy volt kinek panaszkodott, néha már azt sem tudtunk sírjunk vagy nevessünk. Pl. nagyapámnak nyávogott, aki állandóan mondta neki hogy költözzünk haza hozzájuk, de azt meg sem hallotta, csak mondta tovább, hogy ő milyen szerencsétlen... Na az ilyen szülőktől falnak megyek. Még nem tudom, hogy én milyen leszek, most még nagyon ott tartok, hogy nekem nem kell gyerek, félek, hogy én is csak meggyötörném szerencsétlent.. Évek óta kerülöm anyámat, apám meghalt, de ha összefutunk nagyszüleimnél akkor még mindig panaszkodik, sikerült neki összeszedni még egy alkeszt, így szenvedhet tovább legnagyobb örömére.

Kérdésedre válaszolva a két dolognak semmi köze egymáshoz.

Hát, azért egy kisgyerek és egy felnőtt között bizony nagy különbség van!

Nálunk a férjem ilyen, hogy nekem bármi gondom van (hozzáteszem nem szoktam látványosan szenvedni, akkor veszi észre, ha valami bajom van, ha már látszik rajtam), egyből mondja, hogy miért nem mész orvoshoz, meg holnap elmész az orvoshoz!

De ha neki fáj valamije? Csak mondja és mondja és mondja! Erre én, hogy miért nem mész orvoshoz, hátha nem fog fájni? De gondolod elmegy? Nem!

Én is úgy vagyok vele, ha fáj neki, kezeltesse ki magát, ha meg nem akar orvoshoz menni, akkor meg ne mondogassa állandóan! Gondolom tudjátok jól, hogy mije fáj, attól jobb nem lesz, hogy folyton ismételgeti.

Szerintem nem egyenértékű a két dolog. Egy szülő sem róhatja fel kisgyerekének dolgait, ez vele jár a szülőséggel! Amúgy is egy kis gyerek általában nem bömböl ok nélkül, és itt nem a nagyobbak hisztijére gondolok, csak a szülő számára nem mindig világos elsőre, mi a gondja a kicsinek. A dolog másik oldala, hogy idősebb szüleink bogaraival nekünk is belátóbbnak kell lenni. Az én szüleim, nagyszüleim se szívesen mennek dokihoz, de nem is szenvednek látványosan, sőt időként nagyon jól titkolják fájdalmaikat, még engem is átvernek néha, mikor kicsit kevésbé figyelek oda erre.

A te esetedben javaslom, helyezd kilátásba, hogy kihívod a az orvost, mert téged ez zavar, hogy tehetetlenül kell nézned a szenvedéseiket. Garantáltan vissza fogják fogni magukat. Ha pedig nem, tedd meg, aztán majd elgondolkodnak ezen. Én sem igazán bírom, ha valaki mártírt csinál magából, akár okkal, akár ok nélkül teszi.

Először is: azt szokták mondani, hogy "aki nem tud akrabusul, ne beszéljen arabusul". A pro et contra egy latin kifejezés. Nem kell használni a latin szavakat, ha még arra sem vesszük a fáradtságot, hogy megnézzük, hogyan is íradnóak - pláne, hogy mit jelentenek.

Másodszor: ha valaki ide felír egy kérdést, akkor választ szeretne kapni, nem pedig azt, hogy mások ebből új problémát csinálnak. Téged miért érdekel az, hogy egy kérdésre mások mit válaszolnak, és miért böki a csőröd annyira egy válaszoló válasza, hogy ebből csinálsz ide új kérdést, ráadéul egy olyan kérdést, amely elég egyérteműen megválaszolható.

Harmadszor: természetesen szó nincsen arról, hogy egy csecsemű sírása "ok nélküli" lenne (mindig van oka), és össze sem hasonlítható horderejű egy csecsemő vagy egy kisgyerek indulatrohama egy felnőttével.

Illetve egy esetben össezhasonlítható: amikor egy felnőtt ember olyan elemi erővel ordít és fél, mint egy csecsemő, az nem holmi gyönge hisztéria, az annál sokkal keményebb dolog! Ha érdekel, keress meg egy pszichiátriát és kérdezgess dokikat. Még jobb, ha ha beállsz egy-két hónapra nővérnek. Láthatsz olyan elemi erejű rohamokat, amelyek pontosan egy csecsemő érzelmi szintjén vannak.

Sokadrészt: nem mérhető össze két felnőtt ember szendése sem egymással, mert minden ember más és más.

Az általad idézett "női hölgy" (boldogult tanárom annak idején így hívta az önző hisztérikákat) nem való anyának. De nincs ezzel egyedül. Itt a GYK-n rengeteg ember szenvedő alanya annak, hogy az anyja pusztán biologice funkcionált így-úgy, de mint ANYA igen gyatra volt.

Ps: csak mert lepontozol, még igazam van. :)