Megbocsájtás? De mégis hogyan? Bővebben lent.

Én nem tudnék megbocsátani.

Nem is mondtam volna hogy jöjjenek.

Szombaton felöltöd a legszebb ruhádat, férjestől, a legudvariasabb modorodat, és úgy bánsz vele (ha javasolhatom), mintha egy kedves idegen ember lenne, aki vendégségbe jön hozzátok. Légy vele nagyon udvarias, és figyelj arra, hogy amikor elkezd személyeskedni, mentegetőzni, vagy vádaskodni, azonnal paterold ki a lakásból.

A legjobb volna, ha nem otthon fogadnátok, hanem elmenntétek valahova egy nyílvános helyre, pl. étterembe ebédelni. Ez az ilyen cikis eseetknél azért jó, mert visszafogja a cirkuszolástól, és ha eleged van belőle, akkor ő jobbra barátnőstől, te balra férjestől.

Ha nem akarsz vele találkozni többé, nem kell.

Megbocsátani neked kell tudnod, belül, amely megbocsátás független attól, hogy ő mit tesz vagy mit nem, kér bocsánatot vagy sem.

Ez egy gyászfolyamat, hiszen a gyászod alapja az a veszteség, hogy nem volt apád, illetve nem volt jó apád, hogy becsapott, hogy nem lehetett rá soha számítani. Ha eljutsz a végére, akkor egyszerűen megtörténik a megbocsátás. De ez nem jelenti azt, hogy édesapádat látni kellene valaha is többé az életben. (Annyiszor eljátszotta a bizalmadat, hogy az elképesztő, és most, amikor öregszik, van képe odapofátlankodni hozzád, megnézni a fiú (!) unokáját.)

Rád, a lányára nem volt kíváncsi annyi éven át?

Csak arra kellesz neki, hogy a nyakadba varrja magát?

Más kérdés, ha ő bocsánatot kér, és innetől fogva teljesen megváltozott módon igyekszik behozni azt, amit anno elcseszett. De ezzel nemigen érdemes magad áltatni.

Csak nagyon-nagyon kevés ember képes gyökeresen megváltozni - és ami a fő: a jó irányba - vénségére.

Annak van igaza, aki úgy gondolja, hogy egy rossz apából is válhat jó nagyapa. Ezt a lehetőséget pedig nem kell sem tőle, sem a fiadtól elvenni.

Ha nem változott semmit, akkor valószínűleg nem lesztek továbbra sem olyan kapcsolatban, hogy túl sokat kelljen gondolkodnod azon, hogy viselkedj vele. Ha időközben "megjavult", és látod, érzed majd, hogy szereti, keresi az unokáját, benned is megszelidülnek majd a vele kapcsolatos rossz érzések.

Most egy saját tapasztalatomat írom meg neked. Az én nagy szüleim sohase érdeklődtek felőlem. Egyszer csak rájöttek, h van egy uokájuk. Én, mint kisgyerek, örültem, s cseppet se voltam  "óvatos a szeretetemmel". Egy kis idő múlva megint hanyagoltak. Rosszul esett, fájt....Ma már ha szembe jönnek velem, meg se ismernek (legalábbis remlem, h ez az ok) nem köszönnek. 

Én a helyedbe a kisfiamat nem tenném ki ennek. és téged se a lelkiismert furdalásnak, az újabb csalódásnak sem a férjedet annak, h dühös legyen azért mer taz apád megint ott hagyot -most már nem csak téged- s ezért szenvedsz. 

sztem hagyd. ha igazán szeretné viszont, akkor kitartó lesz.És ha elég itartó lesz, akk komolyabban is ellehet rajta gondolkozni. Ezt a komolyabbat , nem egy hétr értem. Talín évre, de több hónapra, az biztos!

én amondó vagyok hogy jobb fátylat borítani a múltat, mert később ha meghal ne adj isten, a tüske örökre benned lesz hogy miért nem ismerheted meg?? Miért nem bocsájtottál meg!

Viszont ne ezerszer, hanem egyszer, majd most de beszéld vele meg hogy az életed nem egy átjáró ház ha akar titeket, akkor mindig legyen kapcsolat ne hébe hóba. :) sok sikert