Ki mit csinálna/tanácsolna nekem?

Érzelmileg elég mélyen vagyok ami azt illeti.....

Tanácsot szeretnék kérni, mert teljesen tanácstalan vagyok..

Talán ott kezdeném, hogy 5.5éve járunk és 2éve élünk együtt vőlegényemmel. Tavaly februárban vesztette el anyukáját, apukájával meg nem jön ki jól (de tesz is érte). Mielőtt megtörtént volna az eljegyzés előtte minden nagyon szép és jó volt, de utána jöttek a gondok, a folytonos civakodással- veszekedéssel. Az utóbbi időben nincs olyan nap, hogy ne vesznénk össze egymással, részemről rosszul esik mert szeretem. Iskolába járok még az utolsó évem a suliból, mellette folyton dolgozom és háztartást vezetem a két fiúra. A házimunkába egyik sem sem segít be magától csak amikor mondom, de alap, hogy legyen meg minden. :( Ahogy az időm engedi megcsinálok mindet, mert én sem szeretem mikor megesz a kosz, kifejezetten zavar. 22éves vagyok és a leges-legelső kapcsolatom. Napokban beszéltünk arról, hogy szeretné ha külön életet élhetnék az apjától, és az interneten elkezdtem nézegetni a lakások, "gondoltam kis naiv, segítek neki", mikor megmutattam az első kiszemeltemet nem azért mutattam meg neki, mert ezt kell megvenni, hanem mert szerintem szépen nézet ki, tényleg csak arra kértem, hogy nézze meg- mire a válasza: Te nem tudsz gondolkodni???? Ezt nem nagyon tudtam mire vélni, mert elkezdett velem üvöltözni és azóta sem tudom vele megbeszélni. Diétába van éppen és eléggé ingerlékeny, elfogadom, csak tudná legalább hogy mi az a határ ami nekem már sok. Erre üvöltöző állapotára közöltem vele, hogy, teljesen olyan mint az apja (doszta proli tud lenni, mikor ki kell magából), és közölte velem, hogy csak azért nem veszi fel amit mondtam neki, mert nem tudom, hogy mit beszélek- nem tudok gondolkodni.... :'( Szerintem nem kell mondanom, hogy inkább aludtam volna a földön mint mellette. Erre reggel munkába menet ( egy helyen dolgozunk) közölte nekem: hogy nem tudja, hogy fogom bírna az élet nagy problémáit, ha már az elején ennyire nem tudom venni az akadályokat és sebesült katonákat nem visznek csatába.... Igen én is sokat veszekszek, nyakamon a vizsgák az utolsó évem, mellette dolgozom és háztartást vezetek, egy picit soknak érzem, de lehet hogy " velem van a baj...." Ahogy most vagyunk nem érzem, hogy mellette tudnám leélni az életem. Nem tudom, hogy mi lehet a baj de " Ő szerinte tökéletes". Nekem kéne vissza vennem és nem foglalkozni vele, vagy kicsit megleckéztetni?