Mik a legmegbántóbb megjegyzések, mondatok?
amikor a saját anyám rondázott le
azóta sincs önbizalmam
meg amikor összevesztem a barátnőmmel egy apróságon, ő meg lek.-ott a neten, meg oldalakon keresztül szidott. ennyi volt a barátság
meg mikor a barátom folyton rádzúdította a bajait, a depresszióját, meg az öngyilkos leszek- kezdetű sirámokat, mindig segítettem, meg próbáltam fölkanalazni a kakiból és erre az volt a hála hogy összepaktált azzal a csajjal aki utál és szintén a neten szidalmazott.
amikor az expasim neten szakított azzal a szöveggel hogy nem vagyok szerethető és nem vagyok szép (csak tudnám minek járt akkor velem)
amikor a másik exemről megtudtam hogy igazából a barátnőmbe van beleesve évek óta, velem csak azért jár mert jó alakom van meg "elvan velem"
amikor az előbbi "barátnő" megjegyzését visszahallottam hogy "hát jó nő vagyok, de ha ő megjelenik úgyis hamar vége szakad a kapcsolatnak" -azóta ő sem barátnő
amikor szintén egy másik barátnő mindig rámtukmált minden ajándékot azzal a szöveggel hogy megsértődik ha nem fogadom el, aztán buliban otthagyott egyedül és mikor szóvátettem ez mennyire bántó, közölte hogy nem szólhatok, mert hogy ő mennyit költ rám és "viselkedjek"
szóval, volt pár tirpákkal dolgom de megedződtem :D és én is mindennek megkérem már az árát :D nincs ingyen szeretet, jóindulat, szívesség, de nemám!
nekem édesapám azt szokta mondani, ha már szép nem vagy, legalább okos lehetnél....:) most már viccelődve mondom, de akkoriban ezt elég szar volt mindig hallani...
nos, ha valaki hátba támadna és ezáltal nagyon kicseszne velem, én szerintem tuti vmi olyasmit mondanék neki, hogy nem számítottam a tettére mert nem ilyen embernek ismertem meg és csalódtam benne
ha picit is fontos voltál neki, akkor éppen eléggé fogja bántani, hogy leírta magát nálad és megbántott; ha meg nem...akkor úgyis hiába mondasz bármit is, tesz rá magasról...:(
Univerzálisan ilyen dolog nincs, minden szituációfüggő.
Pl. nekem az esett az egyik legszarabbul, amikor az egyik volt barátnőm (nem párkapcsolati szinten barátnő, hetero lány vagyok :D), csak azért, mert elfelejtettem a névnapját, viszont vmi közös program dátumára emlékeztem, és arra rákérdeztem, kvázi azt írta nekem neten, hogy csak kihasználom őt. Ez azért esett rosszul, mert őneki kismillió ilyen dolga volt, amit én elnéztem neki, másrészt meg akkor ezek szerint le sem tojta azt a sok mindent, amit érte tettem (vigasztaltam, amikor apróságok miatt toporzékolt, jobb kedvre derítettem; amikor hozzánk jött, néztem vele egy olyan sorozatot, amit ki nem állhattam; sokszor vittük mi kocsival, volt olyan is, hogy odarendelte a kocsit vmi programra, annak vége volt, de kitalálta, hogy menne máshova is, erre azt mondta, küldjem haza a szüleimet, akik csak miatta mentek ki, mert én elmentem volna egyedül is haza; vittük ingyen programokra (meg sem köszönte); azt is elviseltem, hogy majdnem bárilyen programot a kedvenc sorozatához kellett időzíteni, mert az fontosabb volt)...
Aztán ezeken kívül voltak még a szüleimnek húzásai... apám lecafkázott többször is, amikor elborult az agya... volt olyan is... na, ez hosszú sztori lesz... a szüleim ilyen teljesítménykényszeres, kvázi diktatorikus neveléssel elérték, hogy nem voltam velük őszinte, mert féltem a következményektől, de nem is akartam olyan spártai módon élni, és ezek közül 1-2 kiderült... jó, nem vagyok rá büszke, de hát ez van... na mindegy, ezek után hogy öcsém megígérte, hogy falaz nekem (amit én már 1000x megtettem neki), aztán kitalálta, hogy mégse... és amikor anyával erről beszélgettünk, mert vhogy kiderült, és elmondtam neki, hogyha engem folyton piszkál, akkor a drága öcsémet is megnevelhetné, hogy amit megígért, azt be is tartja... erre jött az a válasz, hogy "Megérthetnéd, nem az Ő kenyere a hazudozás"... (ami nem is igaz, de mindegy... tehát hogy az, hogy öcsém nekem nem teljesíti, amit megígér, az tök normális... ennyit a kettős mércéről meg a gyereknevelésről)... na, akkor nem otthon aludtam...
De volt még pár dolog, ami nagyon rosszul esett, de nem mindet tudnám felidézni. Mindenesetre egyik sem olyan típusú, amitől a kontextus ismerete nélkül más kiakadna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!